Franciaország 2025-ben nettó 800 milliomost veszített. Bár ez az elvándorlás csak apró töredéke a tehetős lakosságnak, számos ok készteti őket távozásra.
Tömegesen űzi el vagyonos polgárait Franciaország? A Henley & Partners legfrissebb vagyonmigrációs jelentése szerint 2025-ben nettó 800 milliomost veszített az ország.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a tehetősek menekülnek az országból. Összehasonlításképpen: a UBS Global Wealth Report adatai szerint Franciaországban még mindig 2,4 millió olyan magánszemély él, akinek nettó vagyona meghaladja az 1 millió eurót.
Bár Franciaország továbbra is vonzó lakóhely a gazdagok számára – többek között az életminőség és a „joie de vivre” miatt –, a tendencia, még ha egyelőre mérsékelt is, azt mutatja, hogy az ország legtehetősebb polgárainak egy része elköltözik, és ami még fontosabb: magával viszi a tőkéjét.
Az Államigazgatási és Politikai Kutatások Francia Intézete (iFRAP) szerint a tavaly távozó milliomosok fejenként átlagosan 5 millió eurónyi magánvagyont vittek magukkal, ami összességében mintegy 4 milliárd euró tőkekiáramlást jelentett Franciaországból.
Bár az országot elhagyó milliomosok száma csak a gazdagok lakosságának kis töredékét jelenti, közgazdászok rámutatnak: már viszonylag kevés nagy vagyonú személy távozása is aránytalanul nagy gazdasági hatással járhat, mivel gyakran vállalkozásokat birtokolnak, beruházásokat finanszíroznak és jelentős adóbevételt termelnek.
Miért hagyják el a vagyonos franciák az országot?
Nincs egyetlen magyarázat arra, miért költözik el Franciaország leggazdagabb lakói közül néhányan.
Az egyik tényező az ország tartós politikai instabilitása: Franciaországnak az elmúlt öt évben hat miniszterelnöke volt, egymást érik a költségvetési válságok, és bizonytalan, hogy az egymást követő kormányok miként kívánják kezelni az ország növekvő államadósságát.
További bizonytalansági tényező, hogy fennáll a lehetősége Marine Le Pen győzelmének a 2027. áprilisi elnökválasztáson.
Bár Nemzeti Tömörülés nevű pártja igyekszik megnyugtatni a vállalkozásokat és a befektetőket, közgazdászok megkérdőjelezik, hogy a párt költekezési vállalásai összeegyeztethetők-e Franciaország már most is feszes közfinanszírozásával és az Európai Unió költségvetési szabályaival.
Egy másik fontos tényező a gazdagok megadóztatására irányuló egyre erősebb hazai és nemzetközi kampány.
Az újabb csata a szupergazdagok megadóztatásáról
A legutóbbi francia vita Gabriel Zucman közgazdász javaslatára összpontosít, amely évi 2 százalékos adót vetne ki a 100 millió eurót meghaladó vagyonokra.
A javaslat tartalmazott egy „exitadót” is, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza azt a tőkemenekítést, amely korábban aláásta az ISF-et. Eszerint a Franciaországot elhagyó vagyonos magánszemélyeknek a külföldre költözést követő öt évig továbbra is meg kellett volna fizetniük az adót.
A támogatók szerint az úgynevezett Zucman-adó évente mintegy 20 milliárd euró bevételt hozhatna, miközben körülbelül 1800 háztartást érintene. Azt is hangoztatták, hogy az elmúlt évtizedekben felgyorsult a vagyonkoncentráció, ezért a leggazdagabb háztartásoknak nagyobb részt kellene vállalniuk a közszolgáltatások finanszírozásából.
A javaslatot tavaly elfogadta a Nemzetgyűlés, ám a Szenátus megakasztotta. Később a 2026-os költségvetés vitája során a Nemzetgyűlésben is elbukott.
Helyette a 2026-os pénzügyi törvény lépett életbe, amely széles körű vagyonadó helyett 20 százalékos adót vezetett be a luxuseszközökre – például jachtokra, magánrepülőkre, sportautókra és ékszerekre –, amennyiben azokat legalább 5 millió eurót érő passzív családi holdingokban tartják.
Nem mindenki ért egyet azzal, hogy a vagyon megadóztatása óhatatlanul elvándorláshoz vezet. Thomas Piketty francia közgazdász szerint a tőkemenekítés kockázatait gyakran eltúlozzák, és nagyobb nemzetközi együttműködéssel a vagyonadók sokkal hatékonyabbá válhatnának.
Piketty úgy véli, hogy a növekvő vagyoni egyenlőtlenséget évtizedeken át tartó adócsökkentések táplálták a leggazdagabb háztartások számára, és azt állítja, hogy gondosan megtervezett vagyonadók mérsékelhetik az egyenlőtlenséget anélkül, hogy számottevően ártanának a beruházásoknak.
A bírálók ugyanakkor azzal érvelnek, hogy Franciaország már számos ilyen ötletet kipróbált. Szerintük már néhány vállalkozó és befektető távozása is aránytalanul nagy hatással lehet a gazdasági növekedésre, mivel vállalkozásokat birtokolnak, új projekteket finanszíroznak és munkahelyeket teremtenek.
Franciaország hosszú múltja a vagyon megadóztatásában
1982-ben François Mitterrand elnök bevezette a vagyon szolidaritási adóját (ISF), amely a nagy vagyonú személyek nettó eszközeit célozta. Az Európai Bizottság adatai szerint az adó teljes fennállása alatt 63,5 milliárd eurót hozott, és utolsó évében, 2017-ben mintegy 4,1 milliárd euró bevételt termelt.
Ugyanakkor a közgazdász Eric Pichet számításai szerint az adó körülbelül 200 milliárd eurónyi tőkemenekítést okozott, és évente mintegy 0,2 százalékponttal csökkentette a GDP-növekedést.
2017-ben Emmanuel Macron elnök eltörölte az ISF-et, és helyette bevezette az ingatlanvagyonra kivetett adót (IFI). Ez éves adó, amelyet azokra a magánszemélyekre vetnek ki, akiknek üzleti tevékenységhez nem kapcsolódó nettó ingatlanvagyona meghaladja az 1,3 millió eurót.
A francia kormány szerint ez jelenleg évente nagyjából 1,1 milliárd eurót hoz.
Létezett továbbá François Hollande úgynevezett „szuperadója” is: 75 százalékos marginális jövedelemadó az évi 1 millió eurót meghaladó keresetekre, amelynek célja az volt, hogy a leggazdagabbakat nagyobb hozzájárulásra kényszerítsék az ország gazdasági válságból való kilábalásához.
Franciaország legfelsőbb bírósága, az Alkotmánytanács azonban 2012 végén megsemmisítette az eredeti verziót, kimondva, hogy igazságtalan ilyen magas kulccsal adóztatni az egyéneket.
Hollande kormánya a 2014-es költségvetésben módosította az adót: a terhet az egyénekről a vállalatokra helyezte át, így a munkáltatóknak kellett 50 százalékos adót fizetniük az egymillió eurót meghaladó fizetések részére.
Végül az adó 2015-ben kifutott, mivel a vártnál kevesebb bevételt hozott: 2013-ban mindössze 160 millió, 2014-ben pedig 260 millió eurót.
Akkoriban Franciaország leggazdagabb embere, az LVMH vezérigazgatója, Bernard Arnault belga állampolgárságot vett fel, és Gérard Depardieu színész is átköltözött a határ túloldalára Belgiumba, mielőtt orosz állampolgárságot szerzett.
A francia adófizetők többsége elutasította a 75 százalékos kulcsot, ugyanakkor a közvélemény-kutatások szerint tízből hat szavazó támogatta a magas jövedelmekre kivetett adók emelését.
Hová mennek a gazdagok?
Számos ország tudatosan igyekszik magához csábítani a vagyonos bevándorlókat. Az Egyesült Arab Emírségek továbbra is az egyik legnagyobb nyertes a világon a személyi jövedelemadó hiányának köszönhetően.
Európában Olaszország számít az egyik legnagyobb nyertesnek, miután Giorgia Meloni kormánya 15 százalékos, egységes adókulcsú rendszert vezetett be a jogosult külföldi lakosok számára.
A rendszer értelmében az érintettek fix éves adót fizethetnek külföldi jövedelmükre, függetlenül attól, mennyit keresnek a határon túl, ami rendkívül vonzóvá teszi az országot a nemzetközi vagyonú vállalkozók és befektetők számára.
Svájc régóta vonzza a gazdagokat bizonyos külföldi lakosokra vonatkozó kedvező adózási megállapodásaival, míg Monaco továbbra is kedvelt célpont Európa szupergazdagjai számára, mivel nincs személyi jövedelemadó.
Portugália is több ezer vagyonos bevándorlót csábított a nem szokásos lakosokra vonatkozó adózási rendszerével (Non-Habitual Resident), bár a közelmúltbeli reformok kevésbé bőkezűvé tették a programot.
Végső soron a 800 milliomos nettó vesztesége csupán a franciaországi vagyonosok népességének apró töredékét jelenti. Mégis rámutat arra a szélesebb kérdésre, amellyel egész Európa kormányai szembesülnek: hogyan lehet növelni az adóbevételeket és mérsékelni az egyenlőtlenséget anélkül, hogy emiatt a befektetések és a tőke másfelé vándorolnának.
Ahogy az emberek és a tőke egyre mobilabbá válik, egyre nehezebb megtalálni ezt az egyensúlyt.