A központi bankok versenyt futnak, hogy megértsék, miként alakítja át az inflációt a mesterséges intelligencia, de nem értenek egyet a válaszban.
Az elmúlt három év nagy részében a jegybankok a mesterséges intelligenciához hasonlóan viszonyultak, mint a klímaváltozáshoz vagy a demográfiai folyamatokhoz: hosszú távú, figyelmet érdemlő tényezőnek tekintették, de még nem a monetáris politika eszközének.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ez a különválasztás mára összeomlott.
A döntéshozók egyre inkább olyan szerkezeti fordulatként tekintenek az MI-re, amely az elektromosság bevezetéséhez vagy az internethez mérhető, és amely átformálja az inflációt, a kamatszinteket és magukat az eszközöket is, amelyekkel a jegybankok ezeket meghatározzák.
A vita már nem arról szól, számít-e egyáltalán az MI.
Hanem az időzítésről, a közvetítési csatornákról és az irányról: milyen gyorsan jelentkeznek a hatásai, előbb az árak emelkednek-e vagy csökkennek, és hogyan reagáljanak a jegybankok egy olyan tényezőre, amely rövid távon inflációt generálhat, hosszabb távon viszont dezinflációs lehet.
ECB és Bundesbank: mire használják már most az MI-t
Az Európai Központi Bank lépett a leggyorsabban, amikor az MI-t elméleti témából gyakorlati eszközzé tette.
A 2026. április 21-én megjelent blogbejegyzésben (forrás: angol) négy EKB-közgazdász – Óscar Arce, Karin Klieber, Michele Lenza és Joan Paredes – árulta el, hogy 2022 vége óta egy gépi tanulási modell is része annak az elemzői eszköztárnak, amely a Kormányzótanács monetáris politikai döntéseinek előkészítését szolgálja.
A modell mintegy 60 mutatót használ, amelyek az inflációs várakozásokat, a költségnyomást, a reálgazdasági aktivitást és a pénzügyi kondíciókat ragadják meg, és negyedévente többször frissítik.
Az eredményeket már valós időben is próbára tették.
2025 második és negyedik negyedévében a modell a maginfláció felfelé mutató kockázataira figyelmeztetett, amelyek aztán be is következtek: a végleges adatok mintegy 20 bázisponttal haladták meg az EKB-rendszer hivatalos előrejelzéseit.
„A mesterséges intelligencia (MI) segíthet az inflációs kockázatok valós idejű nyomon követésében” – írták a szerzők.
A Bundesbank hasonló úton jár.
A Bundesbank–SUERF közös, 2025. december 9-i frankfurti konferenciáján Joachim Nagel, a német jegybank elnöke megerősítette, hogy az intézmény már most is széles körű MI-alkalmazásokat használ elemzései javítására és munkafolyamatainak támogatására.
Ide tartoznak a szövegalapú intelligens asszisztensek, az MI-alapú dokumentumelemzés, valamint a MILA nevű modell, amely az euróövezeti jegybankok kommunikációját értékeli.
„A technológiának végső soron az embereket kell szolgálnia. Ez ránk, jegybankokra is igaz: az MI-t arra használjuk, hogy a lehető legjobban teljesítsük mandátumunkat” – mondta Nagel.
Fed az MI-ről: a kíváncsiságtól a központi vitákig
A Federal Reserve-nél a változás kevésbé a gyakorlati működésben, inkább a gondolkodásmódban jelentkezik, és egyre sürgetőbbé válik.
A döntéshozók már nemcsak elismerik az MI jelentőségét, hanem arról vitáznak, miként alakítja át a monetáris politika alapvető kompromisszumait.
Tavaly Christopher Waller Fed-kormányzó kifejtette (forrás: angol), hogy az MI gyorsabban terjed, mint a személyi számítógépek, az internet vagy az okostelefonok, és hogy a termelékenység kérdése mára a monetáris politikai vita középpontjába került.
„A döntő kérdés, hogy az MI hozzájárul-e a termelékenységi növekedés újbóli felgyorsulásához. Bármely tartósan 2 százalék fölötti termelékenységnövekedés lehetővé teszi, hogy a reáljövedelmek és az életszínvonal emelkedjenek inflációs nyomás nélkül. Monetáris döntéshozóként abban bízom, hogy az MI ezt elhozza” – mondta Waller.
A Joachim Nagel által 2025 novemberében, az Euro20+ rendezvényen vendégül látott Philip Jefferson, a Federal Reserve alelnöke az MI inflációra gyakorolt kettős hatását emelte ki.
Egyrészt a technológia a termelékenység javulásán keresztül csökkentheti a termelési költségeket, másrészt azonban feljebb hajthatja az inputárakat.
„Az MI felfelé hajthat bizonyos árkategóriákat is, ahogy számos vállalat igyekszik gyorsan felskálázni a technológiát. Az MI-hez adatközpontokra is szükség van, amelyek a földért, az energiáért és más termelési tényezőkért versenyeznek más ágazatokkal. Úgy gondolom, az MI inflációs hatása nem kizárólag lefelé mutató nyomás” – mondta Jefferson.
A vitában a leginkább politikailag terhelt hang Kevin Warshé, akit Donald Trump jelölt a Fed elnökének, amikor Jerome Powell megbízatása májusban lejár.
Warsh az MI-robbanást élete legnagyobb termelékenységjavító hullámának nevezte, és a helyzetet a kilencvenes évek végéhez hasonlította, amikor Alan Greenspan lazábban tartotta a monetáris politikát annál, mint amit a mechanikus szabályok indokoltak volna, és ezt a termelékenység emelkedése és stabil árak jutalmazták.
Ám múlt heti megerősítő szenátusi meghallgatásán óvatosabban fogalmazott.
Az MI-t olyan erőnek nevezte, amely közelít az „elszökési sebességhez”, és figyelmeztetett: a döntéshozók egyelőre nem támaszkodhatnak biztosként a termelékenységi nyereségre.
„Az MI olyannyira meghatározóvá válik, hogy valami olyasmihez közelít, mint az elszökési sebesség” – mondta Warsh, és arra intett, hogy a Federal Reserve-nek újra kell gondolnia modelljeit.
Elismerte, hogy a mostani innovációs hullám idővel enyhítheti az árnyomást és megkönnyítheti az infláció elleni küzdelmet, ugyanakkor óva intett: a döntéshozók még nem látják tisztán, miként gyűrűznek be ezek a nyereségek a foglalkoztatásba – a Fed mandátumának másik pillérébe.
Wall Street: dezinflációs bikák vs. capex-héják
Miközben a jegybankok még vitatkoznak az MI értelmezéséről, a Wall Street már elkezdett rá játszani. A legnagyobb vagyonkezelők és befektetési banki közgazdászok beépítik a technológiát inflációs, növekedési és hozam-előrejelzéseikbe – és a piac két ellentétes tábora alakult ki.
A dezinflációban hívő „bikák” pozitív kínálati sokknak tekintik az MI-t: alacsonyabb árakra, alacsonyabb kamatokra és magasabb kockázatú eszközárakra számítanak.
A beruházási, „capex-héják” viszont rövid távú inflációs problémát látnak: rekordméretű beruházási ciklust, amely felhajtja az áramárakat, felborítja a megtakarítás–beruházás egyensúlyt, és még a termelékenységi nyereségek megjelenése előtt megemeli a hosszú hozamokat.
A leghatározottabban a vagyonkezelői szektor képviseli a dezinflációs forgatókönyvet. Mike Hunstad, a Northern Trust 1400 milliárd dolláros vagyonkezelési üzletágának vezetője 2026 áprilisában a Financial Timesnak azt mondta, az MI a modern gazdaságtörténet egyik legnagyobb pozitív kínálati sokkjának bizonyulhat.
Szerinte ha az MI tartós termelékenységnövekedést hoz, elvégzi azt a dezinflációs munkát, amelyre az évekig tartó szigorú monetáris politika sem volt képes.
„Olyan, mintha maga az MI lenne a monetáris politika – és hatékonyabban működne, mint bármi, amit a Fed vagy bármely más jegybank a világon tenni tud” – fogalmazott Hunstad.
A capex-héják viszont az ellenkezőjét látják: akkora beruházási ciklust, amely még a termelékenységi nyereségek előtt feljebb tolja az áramárakat és a hozamokat.
Ben May és Daniel Harenberg, az Oxford Economics közgazdászai februárban amellett érveltek, hogy hiba lenne előrehozott kamatcsökkentésekkel számolni arra az előfeltevésre alapozva, hogy az MI dezinflációs lesz – szerintük jelenleg az MI éppen az áramárakon, az adatközponti beruházásokon és a részvényár-emelkedés okozta vagyonhatáson keresztül növeli az inflációt.
„Az MI inflációs hatása attól függ, hogy a gazdaság kínálati oldalára gyakorolt lökést milyen mértékben ellensúlyozza az ezzel együtt járó keresletnövekedés” – fogalmazott elemzésében az Oxford Economics.
A Goldman Sachs hasonló következtetésre jutott. Manuel Abecasis és Hongcen Wei közgazdászok arra a – szerintük – alulértékelt csatornára összpontosítottak, amelyen az MI az inflációra hat: az áramárakra.
Az Egyesült Államokban az áramárak inflációja 2025 decemberéig éves alapon 6,9 százalékot tett ki, jóval meghaladva a teljes PCE-infláció 2,9 százalékos ütemét. A Goldman szerint a lakossági áramár-infláció 2026-ban és 2027-ben is nagyjából 6 százalék közelében marad, majd 2028-ban mintegy 3,5 százalékra lassul.
„Arra számítunk, hogy az adatközpontok jelentősen megemelik az áramkeresletet, és az elkövetkező öt évben a teljes áramkereslet-növekedés mintegy 40 százalékáért felelnek majd” – mondta Abecasis.
A Goldman számításai szerint a magasabb áramköltségek 2026-ban 0,2, 2027-ben pedig 0,15 százalékponttal emelik a teljes inflációt; a maginflációba való közvetett begyűrűzés nagy részét az egészségügyi, a közlekedési és a vendéglátóipari szektor viseli.
Nem a cél, hanem az időzítés a kérdés
Egy pontban ma már széles körű az egyetértés: az MI akkora tényezővé vált, hogy a jegybankokat rákényszeríti, gondolják újra, miként működik a gazdaság.
A sorrend azonban továbbra is nyitott kérdés. Ha előbb érkeznek a termelékenységi nyereségek, a jegybankok mozgásteret nyerhetnek a kamatcsökkentésre anélkül, hogy újraélesztenék az inflációt.
Ha viszont előbb fut fel a beruházási boom – az energiaárakon, a tőke iránti keresleten és az eszközárakon keresztül –, a túl korai lazításra vállalkozó döntéshozók kényszerű pályamódosításra szorulhatnak.
Ez éles váltás ahhoz képest, hogy néhány éve a mesterséges intelligencia alig-alig bukkant fel a jegybanki beszédekben.