Stúdiójában látogattuk meg a Homo Faber kiállításra készülő művészt.
A tollművesség művészetének évszázados hagyományai vannak Párizsban. Az Euronews stábja azért utazott a divat fővárosába, hogy bemutassa a szakma egyik utolsó mesterét, Eric Charles-Donatient.
„Ott vannak a kezeid, a fejed, hogy segítsen nekik, és a szíved, hogy érzés is legyen az alkotásban. Én úgy gondolom, hogy értékes iparművészeti tárgy nem jöhet létre érzelem nélkül.” - mondja a művész, aki kerüli a rivaldafényt, eldugott kis stúdiója Párizs tizenegyedik kerületében található.
A szakma legendás műhelyében, a Maison Lemairé-ben tanulta ki a tollművességet, majd saját vállalkozást alapított.
Azóta a világ legnagyobb luxusmárkáival dolgozik együtt. Dekortárgyakat és divattermékeket alkot, például tollból készült ékszereket, de munkájához egyéb anyagokat is felhasznál.
„Az a koncepcióm, hogy mindig használok a tollon kívül valami mást is. Én is vegyes, indiai-karibi gyökerű vagyok, és szerintem a keveredés kulcsfontosságú a munkánkban.” - véli az alkotó, aki a velencei Homo Faber kiállításon a tollművesség sokszínűségét szeretné bemutatni az európai kézművesség legkitűnőbb példái között.
„Ez a darab is a Homo Faber kiállításra készült, ahol több másik alkotásom is látható lesz majd.” - meséli egy különleges műről - „Ez egy íves tárgy, ami a páncél szellemét hordozza. Arra emlékeztet, hogy a tollak pont olyanok, mint a pikkelyek: az esztétikai értékük mellett védelmeznek, de közben befogadóak is.”
A művésznek van néhány különlegesen szép tolla is, amelyeket nagyrészt állatkertek adományoztak neki. Ő azonban csak szabadban elhullott darabokat használ, védett vagy veszélyeztetett fajok tollait pedig egyáltalán nem.
Rendszeresen tart workshopokat fiatal kézműveseknek, hogy továbbadja művészetét a következő generációnak is.
„Nehéz megértetni a fiatalokkal, hogy időnként teljesen el kell felejteniük a személyiségüket alkotás közben. A tollművesség az átadásról, a megosztásról szól. Valamit csinálnod kell ezekkel a tárgyakkal, ezekkel a tollakkal.” - mondja.
Charles-Donatien úgy látja, hogy a kézművesség előtt komoly kihívások állnak Európában, és az egész világon:
„Szerintem újra kellene értékelnünk ezt a fajta kézimunkát. Azt tudjuk, hogy ha megmutatjuk, megosztjuk az alkotásokat, azzal értékeljük őket. De meg kell értenünk, hogy ha nem becsüljük meg őket gazdasági értelemben is, akkor ezek a művészetek ki fognak halni.”