A Szőlő utcai javítóintézet újabb botránya után meghirdetett demonstráción tízezernél is többen vettek részt. Magyar Péter átfogó vizsgálatot, az államfő és a kormány lemondását követelte. Azt ígérte, jövő karácsonykor már gyerekekkel együtt ünnepel a Sándor palotában és a Karmelitában.
A szombati demonstráción sokezres tömeg gyűlt össze a belvárosban. Helyszíni tudósítónk arról számolt be, hogy amikor a menet eleje már átért a Lánchídon, a vége még az Erzsébet téren várt arra, hogy elindulhasson. Este 6 óra előtt nem sokkal gyakorlatilag megtelt az államfői és a kormányfői hivatal előtti tér a Várban, miközben a menet vége még a Lánchídon volt.
A megmozdulást Magyar Péter hirdette meg a héten "A gyermekek mellett, az orbáni hazugság ellen" címmel. Azután jelentette be ezt, hogy nyilvánosságra kerültek a Szőlő utcai javítóintézetben évekkel ezelőtt készült titkos felvételek a bentlakók durva bántalmazásáról.
A szervezők arra kértek mindenkit, hogy ideológiai jelképek helyett gyerekjátékokat vigyenek magukkal a tüntetésre. A résztvevők közül sokan tettek így, a Sándor-palota előtt végül hatalmas kupacban gyűltek össze a játékok, amelyeket a tömeg tagjai egymásnak adogatva juttattak el a színpad elé, hogy később elajándékozhassák őket.
Magyar Péter a színpadon a kormány és Sulyok Tamás államfő távozását követelte a gyermekvédelmi rendszert megrázó botrányok miatt. A politikus azt is ismertette, hogy a Tisza párt hogyan alakítaná át a gyermekvédelmi rendszert hatalomra kerülése esetén. A gyermekvédelmi költségvetést például fölülről nyitottra tervezik, hogy biztosan mindenre legyen elég forrás. Ezen kívül a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítése és az elmúlt 20 évben elkövetett bűncselekmények teljes körű feltárása is szerepelt Magyar ígéretei között.
A helyszínről érkezett jelentések szerint a tüntetés békés hangulatban zajlott, nemhogy rendbontás nem történt, de nagyon sokan némán vonultak át a megrázó molinó alatt a Lánchídon. A szervezők kifejezetten arra kérték a résztvevőket, hogy ne skandáljanak politikai rigmusokat, hanem csendben és méltóságteljesen tüntessenek. A tömegben olyanok is voltak, akiknek ez nem tetszett, és hangos skandálással akarták kiadni a bennük felhalmozódott feszültséget. Hozzájuk tiszás aktivisták érkeztek, akik megkérték őket, hogy ezúttal inkább visszafogottan tüntessenek.