Véget ért a görög válság

Véget ért a görög válság
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hétfőn lezárul a harmadik görög mentőprogram. Görögország a fejlődés útjára lépett, de a munkanélküliség továbbra is jelentős.

HIRDETÉS

Hétfőn zárul le a harmadik görög mentőprogram. Görögország az utóbbi nyolc évben 275 milliárd euró pénzügyi támogatást kapott nemzetközi hitelezőitől, cserébe megszorító intézkedések sorát kellett megvalósítania. A legégetőbb problémákat megoldották, most újabb feladatok következnek, így a többi között a gazdaság megerősítése - mondta az Euronewsnak az athéni kormány környezet- és energiaügyi minisztere.

- Ez a hosszú időszak sok áldozatot követelt - jelentette ki Jorgosz Sztatakisz. - Görögország a probléma két legfőbb okát kezelte, mégpedig a hatalmas költségvetési hiányt, és a kereskedelmi mérleg óriási deficitjét. A két fő gond megoldásának azonban hatalmas ára volt.

A legutóbbi kimutatások szerint Görögország ismét a gazdasági növekedés útjára lépett. Az állástalanok száma viszont továbbra is magas. 2013-as csúcsán a munkanélküliségi mutató 27,9 százalékon állt, azóta folyamatosan csökken. A munkaügyi miniszter szerint a 2015-ben megalakult Ciprasz-kormánynak jelentős szerepe volt a ráta letörésében.

- Három éven belül több mint hat százalékot csökkent a munkanélküliek aránya - hangsúlyozta Efi Ahcioglu, - és a tendencia folytatódik. Úgy vélem, jövő szeptemberre képesek leszünk lenyomni a munkanélküliségi rátát 18 százalék közelébe. Ez 8-9 százalékponttal alacsonyabb érték lenne, mint amennyi a kormányunk megalakulásakor volt.

Nemrég az eurózóna elnöke is úgy nyilatkozott, hogy sokkal derűlátóbb Görögország jövőjét illetően. Az athéni jegybank vezetője ugyanakkor arra figyelmeztetett: a sikerig még hosszú az út.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál