Ryanair: több légiirányítót, kevesebb sztrájkot

Ryanair: több légiirányítót, kevesebb sztrájkot
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A fapados légitársaság ezernél is több járatát törölte a légiirányítók sztrájkjai miatt júniusban. Azonnali intézkedést kérnek az európai légiirányítás problémáinak megoldására az Európai Bizottságtól.

HIRDETÉS

Az európai légi irányítás azonnali rendbetételét követeli a Ryanair azután, hogy a légiirányítók sztrájkjai miatt tetemes veszteséget kellett elkönyvelnie júniusban is.

Több mint ezeregyszáz járatot kellett törölnie a fapados légitársaságnak, és ez körülbelül 210 ezer utasnak okozott problémát.

A Ryanair szerint az is folyamatos gond, hogy nincs elég légiirányító Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában.

A társaság ezzel együtt is javítani tudta eredményeit: 96 százalékos kihasználtsággal repültek járatai, amelyek 7 százalékkal több utast vittek a nyár első hónapjában. 

Az európai légiirányítók sztrájkjai egyre többe kerülnek a légitársaságoknak. Tavaly összesen 41 napra bénították meg a légiforgalmat Európában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál