Eurócsoport: figyelmeztető lövések Görögországnak

Eurócsoport: figyelmeztető lövések Görögországnak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Görögországról esett a legtöbb szó pénteken az eurozóna pénzügyminisztereinek tanácskozásán.

HIRDETÉS

Görögországról esett a legtöbb szó pénteken az eurozóna pénzügyminisztereinek tanácskozásán. Többen kétségeiket fejezték ki, hogy a pénzügyi lélegeztetőgépen tartott ország képes lesz-e végrehajtani a vállalt reformokat, és így lehívni a mentőcsomag következő részletét. Az eurócsoport elnöke is előrelépést sürgetett.

A nyárnak vége, ideje újrakezdeni a munkát és bepótolni az elvesztegetett időt – mondta Jeroen Dijsselbloem. – Szerintem görög kollégánkat, a miniszter urat is sikerült meggyőzni, hogy a továbblépés mindannyiunk közös érdeke. Ez az egész elsősorban a bizalomról szól, a köztünk lévő bizalomról, illetve az IMF-be vetett bizalmunkról, mert az IMF többször is megerősítette, hogy az igazgatótanács elé viszik a kérdést még az év vége előtt. De számít a külső világ Görögországba és a görög gazdaságba vetett bizalma is.

- Világosan meg kell mondanunk nekik, hogy tartsák be, amit vállaltak – szögezte le az Európai unió pénzügyi biztosa, Pierre Moscovici. – Határozottnak kell lennünk, de nem szabad dramatizálni a helyzetet. Még mindig van időnk megállapodásra jutni. Mind ezt akarjuk, vagyis megvan a politikai akarat, tehát megvan a lehetőség is. Ahogy már elmondtam, a küldöttségek már a jövő héten a helyszínen lesznek.

Nem csak Görögország volt terítéken az Eurócsoport ülésén: a túlzottdeficit-eljárás alatt álló Spanyolország és Portugália is szóba került, mivel határidőre nem sikerült kiigazítani a költségvetésüket. A két országot egyelőre nem büntetik meg: új, októberi határidőket kaptak a költségvetési előírások teljesítésére.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál