Az IMF-hiteltől várja gazdasági felemelkedését Egyiptom

Az IMF-hiteltől várja gazdasági felemelkedését Egyiptom
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az ország 12 milliárd dolláros hitelért folyamodott, a tárgyalások jelenleg is zajlanak.

HIRDETÉS

A nemzetközi befektetők visszatérését reméli Egyiptom az IMF-fel folytatott tárgyalásai végén. Az észak-afrikai ország három évre szóló 12 milliárd dolláros hitelért folyamodott, a tárgyalások jelenleg is folynak. Az összeggel egyensúlyba hozhatná Egyiptom nemzetközi tartalékait, amelyek a felkelés előtti 36 milliárd dollárról 17,5 milliárd dollárra csökkentek idén júniusra.

Az Egyiptomban is jelenlévő nemzetközi cégek vezetői úgy látják, hogy az IMF hitelcsomagja lélegzethez juttatná a gazdaságot ahhoz, hogy bevezessék a reformokat, ami viszont sokakat negatívan érinthet. Ugyanakkor a nemzetközi befektetők csak akkor fognak visszatérni az országba, ha megoldják a valutahiányt.

Mohamed Alnadzsar pénzügyi elemző szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy Egyiptom jelenleg nem olyan törvények alapján működik, amik vonzanák a külföldi befektetőket. Ezért még ha meg is adja az IMF a 12 milliárd dolláros hitelt, nem biztos, hogy a külföldi befektetők rohannak Egyiptomba. Ezen felül hiányzik még a jó infrastruktúra is.

Az egyiptomi font gyengülésével nőttek az élelmiszer- és az importált nyersanyagárak. A feketepiac közben virágzik. A hatóságok több tucat valutaváltót zártak be az utóbbi hetekben, mert nem a jegybank által hivatalosan meghatározott árfolyamon váltották az amerikai dollárt. Az egyiptomi nemzeti bank 500 millió dollárt pumpált a piacba, hogy biztosítani tudják az üzemanyag- és gyógyszerellátást, valamint a nyersanyag-utánpótlást.

- A vásárlók kevesebbet költenek manapság, csak az alapvető élelmiszereket veszik meg. A dollár árfolyamának emelkedése drágulást hozott, ezért sok más terméket egyszerűen nem vesznek meg, de ez a negatív hatás normális – magyarázta Jasszer Abdulallah üzletember.

Az IMF-hitel fejében a kairói kormánynak számos létező reformtervet meg kell valósítania, köztük az állami támogatások és a közalkalmazottak számának csökkentését, valamint növelnie kell az általános forgalmi adót. Közgazdászok szerint az egyiptomi fontot egy reálisabb, fenntartható szintre kellene beárazni, ami fellendíthetné az exportot. A reformok ugyanakkor biztosan növelik az inflációt is, miközben tízmilliók élnek állami támogatásból.

Egy kairói férfi arra panaszkodott, hogy a gazdaság helyzete ingatag. Az emberek az egyiptomi font gyengülésétől szenvednek, a dollár közben emelkedik. Ez folyamatosan stresszeli az embereket, jó lenne valamilyen megoldást találni a válságra – mondta.

Egyiptom kötvénykibocsátással is igyekszik pénzhez jutni, emellett a Világbank és más közel-keleti országok támogatását is kérte. A legfontosabbnak mégis a Nemzetköz Valutaalap hitelét tartják, egyiptomi közgazdászok szerint enélkül összeomlik az ország.

Kairói tudósítónk, Mohammed Sejkibrahim azt hangsúlyozta, hogy az egyiptomiak nagyon várják, milyen eredményt hoz a kormány és az IMF közötti tárgyalás. Ha sikeres lesz, akkor a gazdaság végre fellendülhet. Mások viszont az IMF szigorú feltételeitől tartanak, amelyek fokozhatják az emberek hétköznapi gondjait.

Abdel Fatah asz-Sziszi 2013-as hatalomra kerülése előtt Egyiptomban gyakoriak voltak az áramkimaradások és az üzemanyaghiány. A korábban kormányzó Muzulmán Testvériséggel szemben álló Öböl-menti országot több tízmillió dollárral támogatták asz-Sziszi kormányát. Számos beruházásról született megállapodás, ám a reformok és a beruházások késnek. Elemzők szerint az Öböl-menti országokból érkezett pénzt elherdálták.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál