Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

30 dollár alatt az olaj ára

30 dollár alatt az olaj ára
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

12 éve nem volt olyan alacsonyan az olaj ára, mint most. Az év eleje óta 20 százalékkal csökkent és már 30 dollár alatt van. Az árzuhanás hátterében

12 éve nem volt olyan alacsonyan az olaj ára, mint most. Az év eleje óta 20 százalékkal csökkent és már 30 dollár alatt van. Az árzuhanás hátterében több elemző szerint az Iránt sújtó szankciók várható feloldása áll. Az iráni vezetés ugyanis korábban már többször utalt arra, ha megszűnnek a szankciók, növelni fogja kőolajexportját, ami túlkínálatot okoz majd.

Közben a nagy elemzőcégek egymásra licitálva adják ki előrejelzéseiket. Az óvatosabbak 20 dolláros árról beszélnek, de az egyik brit bank, a Standard Chartered szakértői szerint legrosszabb esetben 10 dollárra eshet az olaj ára. A legtöbben ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy az évtized végére a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára visszaemelkedik majd az elmúlt években megszokott árszintre, azaz 100 dollárra.

A Capital Economics elemzése ugyanakkor kitér arra is, hogy nehéznek bizonyulhat még az 50 dollár feletti átlag tartása is az évtized második felében.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Mely országokban használják leginkább a telefonokat és az okosórákat vásárlásra?

Kína elárasztja a világot azokkal a benzines autókkal, amiket odahaza nem tud eladni

Ismét emelkednek az európai kötvényhozamok, de nem az infláció miatt