Nagy hatótávolságú, nehezen észlelhető hajóelhárító rakétával szerelnék fel az amerikai B–52-es bombázókat. A több mint hetven éve szolgálatba állított nyugdíjas típus így a korszerű flották ellen is új szerepet kaphat, miközben Washington a kínai tengeri erő kihívására készül.
A B–52-esről legtöbbeknek a hidegháború nukleáris szembenállása vagy a vietnámi háború bombázásai jutnak eszükbe. A korábban már kiszuperálásra ítélt légierő-veterán most a bontó helyett új feladatot kaphat. A harci övezetre már nem elég korszerű öreg típus nagy távolságból indított, korszerű rakétákkal támadhatná az ellenséges hadihajókat.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az amerikai haditengerészet repülési rendszerekért felelős parancsnoksága, a NAVAIR egy október 7-i beszerzési felhívás szerint szerződést készít elő a Lockheed Martinnal az AGM–158C LRASM hajóelhárító rakéta B–52-esre történő integrálásáról. A tervezett munka szoftvermódosításokat és teszteket is magában foglal. A képesség hadrendbe állításának időpontját egyelőre nem közölték.
A fejlesztés katonai jelentősége túlmutat egy újabb fegyver felszerelésén. Egy nagy teherbírású bombázó egyszerre több rakétát juttathat az indítási körzetbe, és olyan irányból is fenyegethet egy flottát, ahonnan nem közelednek amerikai hadihajók. A tengeri hadviselésben így egy szárazföldi repülőtérről felszálló gép is fontos csapásmérő eszközzé válhat, olyanná, amire kevésbé figyel a másik fél felderítése.
A bombázó távol marad, de a rakéta megy tovább
A megoldás alapja a távolsági fegyverindítás. A B–52-esnek nem kellene közvetlenül az ellenséges hajók közrélébe vagy föléjük repülnie: a célpont megközelítésének legveszélyesebb szakaszát a rakétára bízná. Ez különösen fontos egy olyan nagy méretű repülőgépnél, amelyet nem a korszerű lopakodó technológia követelményei szerint terveztek.
A B–52-es akár húsz JASSM rakéta hordozására is képes, ami érzékelteti a gépben rejlő erőt, de a hajóelhárító változat ténylegesen engedélyezett darabszámát még nem hozták nyilvánosságra.
Katonai szempontból a több rakéta nem egyszerűen több lehetséges találatot jelent. Egy összehangolt támadásban az egy időben, különböző irányokból érkező fegyverek a hajók védelmét is nagyobb terhelés alá helyezik. A védőknek minden célpontot észlelniük, követniük és elfogniuk kell, miközben a rendelkezésükre álló idő, rakétakészlet és tűzvezetési kapacitás véges.
Mindez persze nem teszi sérthetetlenné a bombázót. Az indítási körzet biztonsága az ellenséges vadászgépek helyzetétől, a felderítéstől és az adott rakétaváltozat hatótávolságától is függ. A távolság csökkenti a kockázatot, de nem szünteti meg teljesen.
A hajó nem várja meg a rakétát
Egy hadihajó megtámadása más feladat, mint egy ismert helyen álló épület eltalálása. A hajó mozog, irányt változtathat, és mire a fegyver eléri a körzetét, már jelentős távolságra kerülhet a korábban megállapított helyzetétől.
Egy harminc csomóval haladó hajó például húsz perc alatt körülbelül 18,5 kilométert tesz meg. A puszta koordináta gyorsan elavulhat, a támadónak a megfelelő tengeri körzetbe kell juttatnia a fegyvert, amelynek ott meg is kell találnia a kijelölt célpontot.
A rendszer önálló célkeresési és rávezetési képessége éppen ezt segíti. Az új osztályú fegyvert úgy fejlesztették, hogy kevésbé pontos kezdeti céladatokból is képes legyen meghatározott célpontokat azonosítani, és elektronikai hadviselési környezetben csökkentse a külső felderítőeszközöktől, adatkapcsolatoktól és GPS-navigációtól való függést.
A gyártó ismertetése szerint ehhez többféle érzékelőt, adatkapcsolatot és zavarásnak ellenálló GPS-megoldást használ. A rakéta mintegy 454 kilogrammos, páncéláttörő és repeszhatású robbanófejet hordoz. A rendszer célja, hogy egy hajócsoporton belül is a kijelölt célpontot találja meg. Egy kisebb értékű kísérőhajó eltalálása ugyanis nemcsak elpazarolhatja a kiemelt célpontra szánt fegyvert, hanem riaszthatja is a köteléket, hogy célba vették őket, lehetőséget adva ezzel a repülőgép-hordozónak a fokozott védekezésre.
Az önállóság azonban nem azt jelenti, hogy a fegyvert bárhol el lehet indítani, és az majd átkutatja az óceánt. Továbbra is szükség van használható információra arról, hol keresse az ellenséges hajót. A fejlesztés lényege, hogy a rakéta a támadás végső szakaszában kevesebb külső segítséggel is boldoguljon. A DARPA már a program korai tesztjeinek ismertetésekor kiemelte a hálózati kapcsolatoktól és a GPS-től való függés mérséklését. darpa.mil
Miért fontos ez Kína ellen?
A fejlesztés egyik fontos háttere az indiai–csendes-óceáni térség, ahol a nagy távolságok és Kína növekvő tengeri ereje különösen értékessé teszik a messziről indítható hajóelhárító fegyvereket. A B–52-es LRASM-integrációja újabb lehetőséget teremtene az amerikai parancsnokok számára az ellenséges flották fenyegetésére.
Ennek hadműveleti következménye, hogy a kínai tervezőknek egy konfliktusban nemcsak a közelben tartózkodó amerikai hajókkal és repülőgép-hordozókkal kellene számolniuk. Távolabbi támaszpontokról érkező bombázók is rakétatámadást indíthatnának. A védelemnek így több lehetséges támadási irányra és többféle indítóplatformra kellene figyelnie.
Egy képzeletbeli, Tajvan elleni kínai tengeri hadművelet esetén a B–52-es például a Fülöp-szigetektől keletre, a Fülöp-tenger nemzetközi vizei fölött közelíthetné meg az indítási körzetet. Innen indíthatná rakétáit a Tajvantól délre tevékenykedő kínai hajók ellen, amennyiben azok az alkalmazott rakétaváltozat hatótávolságán belül vannak. Így sem Kína, sem Tajvan légterébe nem kellene belépnie.
A repülőgépek ettől még nem veszik át a haditengerészet valamennyi feladatát. Egy bombázó nem tud tartósan ellenőrizni egy tengeri útvonalat, kereskedelmi hajókat kísérni vagy tengeralattjárókra vadászni úgy, mint az erre felkészített tengeri erők. A nagy távolságú csapásmérésben viszont jelentősen bővítheti a lehetőségeket.
Hatvannégy éves gépek, új elektronika
A B–52-es típus 1955-ben állt szolgálatba, az utolsó példányt pedig 1962 októberében adták át. Vagyis a legfiatalabb legyártott gép is hatvannégy éves. Az amerikai légierő hivatalos adatai szerint a bombázó mintegy 31,5 tonna fegyverterhet hordozhat, és a típussal 2050-ig számolnak.
A hosszú szolgálat azonban folyamatos korszerűsítést kíván. A légierő szeptemberi tájékoztatása szerint 2026-ban újabb fontos döntések születtek a hajtóműcsere és a radarkorszerűsítés programjában. A régi TF33-as hajtóműveket Rolls-Royce F130-asokra cserélnék, miközben a kapcsolódó rendszereket, köztük a generátorokat és a pilótafülke kijelzőit is modernizálják.
A korszerűsített B–52J programjának célja, hogy a bombázó a következő évtizedekben is használható maradjon. Az új hajtóművek mellett ezért legalább olyan fontos az elektronika és a fegyverek összehangolása: a nagy teherbírás önmagában kevés, ha a gép nem képes a megfelelő adatokat átadni a korszerű rakétának.
A hajóelhárító fegyver felszerelése sem pusztán mechanikai feladat. Bizonyítani kell, hogy a rakéta biztonságosan leválik a hordozóról, a fedélzeti rendszerek megfelelően kommunikálnak vele, és a teljes folyamat különböző repülési helyzetekben is megbízhatóan működik.
A B–52-es új szerepe így egy régi katonai elvet mutat meg korszerű formában: nem feltétlenül annak a repülőgépnek kell megközelítenie az ellenséget, amelyik a fegyvert odaszállítja. A hidegháború veteránjának értékét az adhatja, hogy milyen messziről hány darab önálló fegyvert képes célba juttatni.