Nyugdíj előtt álló haditengerészeti tiszt, eladásra kínált katonai titkok és pénzzel megtömött konzervdobozok. A szovjet hírszerzés ígéretes üzletet látott a lehetőségben. Az amerikai kémelhárítás viszont gondosan előkészítette a csapdát.
Egy amerikai haditengerészeti tiszt 1977 augusztusában szovjet turistahajón utazott. Amikor visszaérkezett New Yorkba, üzenetet adott át a hajó szovjet tisztjeinek, amiben információkat kínált eladásra Moszkvának.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A hidegháború idején egy ilyen ajánlatot érdemes volt komolyan venni. Az amerikai haditengerészet titkai különösen értékesek lehettek Moszkvának, a jelentkező pedig valódi tiszt volt, valódi katonai múlttal. Arthur „Art” Lindberg ráadásul közeledett a nyugdíjhoz, ami soványnak ígérkezett. A történet, amelyet el kellett adnia, egyszerű volt: szolgálata végén szeretne még egy kis pénzt keresni.
Az ajánlat célba ért. A szovjetek kapcsolatba léptek vele, és megkezdődött a titkok adásvétele. A szovjeteknek viszont sejtelmük sem volt, hogy Lindberg azonban az amerikai kémelhárítás megbízásából jelentkezett, lévén a története tipikus és hihető. A KGB sok kisebb-nagyobb súlyú idősödő amerikai környékezett meg: tudásuk és a pénz miatt.
A műveletet az FBI és a haditengerészet nyomozószolgálata, a Naval Investigative Service közösen irányította.
A jó árulóhoz hihető indíték kell
Egy beépített ember történetének legfontosabb része gyakran az, hogy miért hajlandó együttműködni. A hír vásárlójának nemcsak azt kell elhinnie, hogy az illető valóban hozzáfér a titkokhoz, hanem azt is, hogy milyen okból kész kiadni őket. Például az ideológiai vagy vallási indítékokat nem nagyon vették be, de a pénz tipikus amerikai motiváció volt.
Lindberg esetében a szerény katonai jövedelem és a közelgő nyugdíj kínált hihető és plauzibilis magyarázatot. A szovjetek szemében olyan embernek tűnhetett, akinek volt mit eladnia, és volt mire költenie az érte kapott pénzt, és mivel ez az embertípus odahaza is jól ismert, könnyebb azonosulni velük.
Az amerikaiaknak közben két feladatot kellett összeegyeztetniük: fenntartani a szovjetek érdeklődését, és megakadályozni, hogy az ország valóban értékes titkai kerüljenek ki. Az FBI beszámolója szerint a művelet során átadott anyagok jellemzően már feloldott titkosítású információkat tartalmaztak.
Az ellenfél így nemcsak a tisztnek fizetett. Időt és figyelmet fordított egy olyan kapcsolatra, amelynek alakulását az amerikaiak is követhették.
A titkok a szemétben utaztak
A kapcsolattartás kellékei egy hétköznapi bevásárlásból is származhattak volna. Cigarettásdobozok, üdítős- és narancsleves csomagolások, telefonfülkében elhelyezett mágneses kulcstartók szolgáltak üzenetek és pénzek rejtekhelyéül. Az átadási pontok jelentős része New Jersey forgalmas útjai mentén volt.
Ez a módszer a kémkedés egyik régi eszköze, az úgynevezett holt postaláda. Az egyik fél elhelyezi az anyagot, a másik később felveszi. Mivel nem kell találkozniuk, így kisebb az esélye annak, hogy egy megfigyelő együtt látja őket.
A hétköznapi csomagolás szintén hasznos: egy eldobott italosdoboz kevésbé feltűnő, mint egy gondosan becsomagolt iratköteg. A módszer gyenge pontja viszont maga a rejtekhely. Ha a kémelhárítás tudja, hol történik az átadás, a felvevőt is megfigyelheti.
A információs éhsége kimeríthetetlen volt: újabb és újabb anyagokat kértek. A korabeli Time beszámolója szerint különösen a tengeralattjárók felderítésére szolgáló amerikai technológiák érdekelték őket, és a dokumentumok fényképezéséhez szükséges kamera megvásárlására is adtak pénzt az állítólagos kémnek.
Miért értek ennyit a tengeralattjárók titkai?
A hidegháború egyik legfontosabb versenye a víz alatt zajlott. Az atomrakétákat hordozó tengeralattjárók erejét a rejtőzködés adta: egy ellenséges első csapás után is képesek lehettek visszaütni egy megtorlásra. Felderítésük ezért egyszerre jelentett katonai és stratégiai előnyt.
Az Egyesült Államok ennek érdekében építette ki a SOSUS nevű víz alatti hangfelderítő rendszert. A hálózat nagy távolságból érzékelhette a tengeralattjárók zaját, és támpontot adott a további kereséshez. A passzív hangfelderítés lényege, hogy figyelés közben a hajó gépeinek, hajtóművének és propellerének hangját elkülöníti a tenger többi zajától, főként a bálnáktól és delfinektől, de a vízi áramlatoktól is.
Az ilyen képességek részletei az ellenfél számára azt is elárulhatták, mit kell megváltoztatnia a saját hajóin, hogy nehezebb legyen észlelni őket. Lindberg ajánlata tehát olyan területet érintett, amelyben a szovjet érdeklődés nagyon is érthető volt.
Két ügynök a csomagtartóban
Az amerikaiak 1978. május 20-án zárták le a műveletet. A végső átadáshoz már ténylegesen minősített anyagokat készítettek elő, hogy a szovjeteket tetten érhessék.
Lindberg autójának csomagtartójában két FBI-ügynök rejtőzött. A tiszt a megbeszélt helyen felvette a számára otthagyott körtés konzervdobozt, elhelyezte az átadandó anyagot, majd elhajtott. A környéken további amerikai ügynökök várakoztak.
Az akcióban három szovjet állampolgárt fogtak el Woodbridge-ben. Ketten, Valdik Enger és Rudolf Chernyayev az ENSZ Titkárságának alkalmazottai voltak. A harmadik férfit diplomáciai mentesség védte; őt elengedték. A másik kettő ellen kémkedés miatt indult eljárás.
Ötven év helyett hazautazás
Engert és Chernyayevet 1978-ban egyaránt ötvenéves börtönbüntetésre ítélték. A történet azonban hamarosan átkerült a tárgyalóteremből a diplomácia világába.
- április 27-én a Carter-kormányzat bejelentette, hogy az elnök enyhítette a két elítélt szovjet kém büntetését, és elhagyhatják az Egyesült Államokat. Cserébe a Szovjetunió öt bebörtönzött másként gondolkodót engedett szabadon, köztük Alexander Ginzburg emberi jogi aktivistát. Az amerikai külügyminisztérium történeti iratai szerint az öt szabadon engedett ember ekkor már az Egyesült Államokban volt.
A művelet így a kémek elfogásán túl öt politikai fogoly szabadulásához is hozzájárult.
Az ügy legjobb csavarja mégis az elején volt. A szovjet hírszerzés azt hitte, talált egy amerikai tisztet, aki pénzért hajlandó elárulni a hazáját. A tiszt létezett, a pénz is valódi volt. Csak az árulást rendezték meg.