Három spanyol intézmény közös kutatása kimutatta, hogy a hippokampusz bizonyos neuronjai megőrzik a korábbi emlékeket akkor is, ha az eseményekről új információk rögzülnek.
Képzelje el például, hogy a környékén építkezés zajlik. Az emberi agy képes három különálló állapotot megőrizni róla: a felújítás előtti eredeti állapotot, magát az építkezést, valamint a befejezés utáni végső eredményt. De vajon hogyan kerüli el, hogy ez a három emlék összekeveredjen?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Neurotudományi Intézet, a CSIC és a Miguel Hernández Egyetem közös, állami kutatóközpontja úgy véli, hogy legújabb tanulmányában, amely a „PLOS Biology” folyóiratban (forrás: spanyol) jelent meg, sikerült azonosítania ezt az idegrendszeri mechanizmust.
A Neurális Hálózatok Plaszticitása laboratórium mögött álló kutatócsoport szerint az agy ehhez a hippocampus egyik régióját, a fogazott tekervényt (gyrus dentatus) használja, amelynek feladata az új emlékek létrehozása. Ebben a területben egy meghatározott idegsejttípus gátolja más sejtek aktivitását, hogy megkönnyítse az új tapasztalatok beépülését.
A jelenség igazolására a kutatók egereken vizsgálták a gátlás különböző mértékeit. „Amikor az átlagosnál alacsonyabb szinten működött, a viselkedésük jobban megfelelt a memória hatékonyabb felidézésének és a részletesebb emlékképeknek” – fogalmazza Encarni Marcos, a tanulmány társszerzője, az IN CSIC-UMH intézetben folyó kutatási irány felelőse.
Ugyanakkor nincsenek olyan, fix gátlási szintek, amelyek önmagukban jobbak vagy rosszabbak lennének az információ minél teljesebb megőrzése szempontjából. A vizsgálatban alkalmazott számítógépes modell azt mutatta, hogy kisebb memória-terhelésnél az alacsonyabb gátló aktivitás előnyös, ám ez a hatás eltűnik, amikor a tárolandó információ mennyisége jelentősen megnő.
A tanulmány szerint az emlék típusától függően a hippocampus fogazott tekervénye (gyrus dentatus) vagy elősegíti az új ingerek beépülését, vagy éppen ellenkezőleg, szilárdabban megőrzi a korábbi emléket az új hatásokkal szemben. Ez attól függ, mekkora a kontextuális jelentősége, illetve attól, amit a kutatók a feladat követelményeinek neveznek. „Eredményeink alapján úgy véljük, hogy létezik egy mechanizmus, amely gátlás révén dinamikusan igazítja az agy működési módját” – foglalja össze Marcos.