Olaszország egészségügyi csapdába esett, mert a gazdagabb európai országok már tanulmányaik alatt lekötik az olasz ápolókat, miközben odahaza 175 000 szakember hiányzik.
Olaszország a szükséges számban képez ki ápolónőket, de Európa "eltoborozza" őket a római hatóságok elől - táadásul mindig korábban és mindig gyorsabban. A Nursing Up felmérése szerint a külföldi országok nem várnak a megszerzett diplomára, hanem már közvetlenül az egyetemeken magukhoz kötik az ápolóhallgatókat.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Egy olyan mechanizmus alakult ki, amely külföldre tolja át a hazánkban létrehozott értéket: az egyetemek képeznek, az Országos Egészségügyi Szolgálat befektet, de a külföldi kórházak azok, amelyek felveszik a kész szakembereket, jelzik a elemzők.
"Mi vagyunk Európa ápolóképzési ATM-je" mondja Antonio De Palma, a Nursing Up elnöke, összefoglalva azt a dinamikát, amely egyre inkább megfigyelhető a nemzetközi egészségügyi színtéren.
Az Olaszországra háruló költség és veszteség hatalmas
Egy ápoló képzése körülbelül 30 ezer eurójába kerül az államnak. Ha évente mintegy 6-7 ezer szakember elhagyja az országot, akkor a külföldre "ajándékozott" összeg meghaladja az évi 200 millió eurót.
Ráadásul mindez egy amúgy is törékeny környezetben történik. Olaszországban mintegy 175 ezer ápoló hiányzik, a szakemberek és a lakosság aránya pedig a legalacsonyabbak között van Európában. Az olasz fizetések az OECD-övezetben a legalacsonyabbak közé tartoznak, több mint kilencezer dollárral alacsonyabban az átlagnál.
Mesés ajánlatok külföldről az ápolóknak
A felmérés rávilágít az egyre agresszívebb, közvetlenül az egyetemi hallgatókat célzó toborzóprogramokra. Németországban ilyen például a Germitalia, amely már a tanulmányok alatt ellátást, szállást és nyelvtanfolyamokat kínál a diákoknak. A kezdő fizetési (ösztöndíj) bruttó 2400-2600 euró, amely a diploma megszerzése után 3300-3800 euróra emelkedhet, és juttatásokkal együtt meghaladhatja a 4000 eurót.
Norvégiában az ajánlatok havi nettó 3500 euró körüli összegre rúgnak, amihez teljes körű szociális ellátás társul, amely fedezi a lakhatást, a számlákat és még a repülőjegyeket is. Svájcban még ennél is magasabbak a kompenzációk, Zürich és Bázel környékén elérik a havi 5 000-6 500 frankot, ami körülbelül 6700 eurónak felel meg.
Az összehasonlítás Olaszországgal szembetűnő. Itáliában egy ápoló átlagosan havi 1500-1700 eurót keres, és a megélhetési költségeket is magának kell állnia, így a gazdasági és a feltételek közötti szakadékot egyre nehezebb áthidalni.
Alacsony fizetések és a nyomás alatt álló rendszer
Az elvándorlás gyökere nemcsak a gazdasági kérdésben rejlik. Különböző elemzések, köztük a Gimbe Alapítványé is, szerint a következő okok is fennállnak
- magas munkaterhelés
- krónikus munkaerőhiány
- rossz karrierlehetőségek.
Ezek a tényezők egyre kevésbé teszik vonzóvá a szakmát a fiatalok számára, miközben nő a felmondások és a külföldre történő áthelyezések száma. A jelenség egy tágabb értelemben vett válság része is: egész Európa nővérhiányban szenved, de a legerősebb országok úgy tudják betölteni a hiányt, hogy éppen olyan országokból merítenek, mint például Olaszország, ahol jó a képzés.
Az olasz paradoxon: az ápolókat exportálják, a helyettesítő ápolókat pedig importálják.
A nemzeti egészségügyi rendszer azzal az ellentmondással szembesül, hogy miközben kivándorló szakembereket képez, kénytelen külföldön keresni a hiánypótló személyzetet. Számos régió indított toborzási programokat az EU-n kívüli országokban, Latin-Amerikától Közép-Ázsiáig, hogy megpróbálja pótolni a vészhelyzetet.
Lombardiában mintegy 3000 üzbég ápoló érkezését célzó projektet indítottak, az új Magellán projekt pedig dél-amerikai munkavállalók elhelyezkedését kezdeményezi, mindössze négyhetes olasz nyelvtanfolyam után.
Ugyanakkor olyan régiók, mint Lazio, Veneto, Calabria és Puglia, toborzó missziókat szerveztek olyan országokba, mint Chile, Peru és Kuba, azzal a céllal, hogy az Európai Unión kívül képzett szakemberekkel töltsék be a strukturális hiányosságokat.
Ez a stratégia azonban az Ápolásügy szervezete szerint nem oldja meg a strukturális problémát, hanem inkább súlyosbítja azt. A következmények mélyrehatóak lehetnek. Az ápolóhiány közvetlenül befolyásolja az ellátás minőségét és az állami rendszer rugalmasságát.
Olaszországban már most is kevesebb ápoló jut egy lakosra, mint az európai átlag, és a szakadék az elkövetkező években tovább nőhet. De Palma arra figyelmeztet, hogy fennáll a veszélye a nemzeti egészségügyi szolgálat fokozatos "kivéreztetésének", amely képtelen megtartani a képzettségét.
A szakszervezet kérése egyértelmű: fektessenek be az olasz ápolókba, kezdve a fizetésekkel és a munkakörülményekkel. "Nem külföldi foltokra van szükségünk" - vonja le a következtetést De Palma - "hanem komoly politikára, hogy javítsuk a már meglévő helyzetet.