Egyéni és listás szavazás, a győztest tovább erősítő kompenzációs mechanizmus, a Fidesznek segítő választókerületek: április 12. közeledtével bemutatjuk a magyar választási rendszer sajátosságait.
Húsz éve nem volt olyan kiélezett választás Magyarországon, mint amilyen most várható, ennek megfelelően pedig a várakozás is óriási: a híreket a hivatalosan csak szombaton kezdődő kampány eseményei dominálják, a részvétel pedig valószínűleg kiugróan magas lesz április 12-én.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A végeredmény azonban nemcsak a választókon múlik, hanem a választási rendszeren is. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy milyen módszerrel konvertálódnak át a voksok parlamenti mandátumokká, amit jól jelez Orbán Viktor egyik mondata, amit február elején, fideszes aktivisták előtt mondott el:
Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan néz ki a magyar választási rendszer: milyen jellemzői és milyen torzításai vannak, hol lehet tetten érni azt, hogy a kormány megpróbált magának kedvezni a rendszer átalakításakor, és mi az, amiben újdonságot hozhat a 2026-os választás.
Ahány ország, annyi választási rendszer
Mindenekelőtt nézzük meg azt, hogy nagy általánosságban hogyan néznek ki a választási rendszerek a világ demokráciáiban, hogy jobban megértsük a magyar rendszer jellemzőit. Ehhez a Gallai Sándor és Török Gábor szerkesztésében megjelent Politika és politikatudomány című egyetemi tankönyvet hívjuk segítségül.
A választási rendszereknek két nagy alcsoportjuk van: a többségi és az arányos. A többségi jött létre korábban, és hagyományosan olyan választást jelent, ahol egyéni választókerületekben szavaznak az emberek, közvetlenül a saját képviselőjelöltükre. Az arányos rendszerekben viszont területi vagy országos pártlistákra szavaznak a választópolgárok, a mandátumokat pedig valamilyen matematikai képlet segítségével osztják ki a szavazatarányok alapján. Számos rendszer ötvözi a két alapesetet, így a magyar is.
A többségi rendszerek egyik tipikus példája az Egyesült Királyság, ahol a Képviselőházat tisztán a hagyományos, többségi módszer alapján töltik fel. Az egyes választókerületekben a legtöbb szavazatot kapó jelölt megnyeri a mandátumot, még arra sincs szükség, hogy a szavazatok legalább 50 százalékát megszerezze. A Magyarországon megszokotthoz képest nagy különbség, hogy a brit parlamentben nem olyan magától értetődő a pártfegyelem - mivel a képviselők tényleg a saját választókörzetüket képviselik, sok esetben szembemennek pártjuk álláspontjával, mert ebben látják a garanciát arra, hogy saját szavazóik a következő választáson is rájuk voksoljanak.
A másik végletre jó példa a holland alsóház - a tisztán arányos rendszerben az egész ország egyetlen választókerület, mindenki pártlistákra szavaz, és a képviselői helyeket a szavazatok arányában osztják el, még bejutási küszöb sincs. Izraelben is hasonló a helyzet, ott viszont van bejutási küszöb, jelenleg 3,25 százalék.
Nincs tökéletes rendszer
Az arányos rendszer rengeteg parlamenti pártot és bonyolult koalíciós tárgyalásokat eredményez, viszont a parlament összetétele pontosan leképezi az ország lakosságának értékpreferenciáját.
Ezzel szemben a többségi rendszerben sokkal könnyebben áll elő az, hogy az egyik oldalnak parlamenti többsége van. A megoldás hatékonyabb, stabilabb kormányzást eredményez, viszont azok szavazatának elvesztésével jár, akik nem a választókerületi győztesekre szavaztak, és adott esetben még azt is megengedi, hogy a parlamenti többséget szerzett oldal összességében kevesebb szavazatot szerezzen, mint a vesztes.
Az alkalmazott választási rendszereknek az alapvetéseken túl számos variációjuk van. Nincs olyan változat, amely minden ország számára megfelelő lenne, és mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai - részben ez is az oka annak, hogy számos ország ötvözi a különböző megközelítéseket.
A választási rendszer kijelölése nem egy semleges döntés, hanem politikai jelentőséggel bír, hiszen ugyanolyan választói preferenciák mellett egészen más mandátumarányokat hoznak létre a különböző megközelítések. A választási rendszerek módosítása mögött politikai érdekek húzódnak meg, a mindenkori regnáló kormány igyekezhet úgy átalakítani a szisztémát, hogy az számára kedvezőbb legyen.
A magyar változat az egyéni mandátumokra épül
A jelenleg hatályos magyar választási rendszer a fent említett két szélsőséges példánál jóval összetettebb, úgynevezett vegyes rendszer. A magyar választási törvényt a rendszerváltás környékén, német mintára hozták létre, majd többször módosították. Ezek közül a legnagyobb módosítás 2011-ben történt, ekkor 386-ról 199 főre csökkentették a képviselői helyek számát, bevezették az egyfordulós rendszert az addigi kétfordulós helyett, módosították a választókerületek határait, és lehetővé tették a szavazást a határon túli magyarok számára.
A jelenlegi szabályok alapján a 199 mandátumból 106-ot a többségi elv alapján osztanak szét - ez olyan, mint a brit rendszer, egyetlen fordulót tartanak csak, és a 106 egyéni választókerületben a legtöbb szavazatot szerzett jelöltnek egyenes az útja a parlamentbe.
A kormányoldalnak kedvez a választókerületek kialakítása
A választókerületek határait a 2011-es jogszabály óta is módosították már egyszer, 2024 végén. Erre szükség is volt, a választókerületek lakossága ugyanis idővel változik, így sérül a választójog egyenlősége. A fővárosból például sokan kiköltöztek az agglomerációba, ennek megfelelően Budapesten csökkent, a környékén pedig nőtt a választókerületek száma. A Velencei Bizottság az átlagtól való 10 százalékos eltérést tart elfogadhatónak az egyes választókerületekben, már ami a lakosságszámot illeti.
A magyar rendszer ezen ajánlást nem veszi figyelembe, 20 százalékos eltérést is megenged. Ráadásul a Political Capital választási szakértője, László Róbert szerint egyáltalán nem véletlen az, hogy az ellenzékinek számító fővárosban és Pest vármegyében jóval népesebb választókerületek vannak, mint például a kormány erős bázisának számító Tolna vármegyében. Tolnában így jóval kevesebb szavazat kell egy mandátum megszerzéséhez, mint a fővárosban.
A két véglet között másfélszeres különbség van: egy dombóvári választó szavazata így másfélszer annyit ér, mint egy olyané, aki Budapest 23. kerületében lakik. László Róbert számításai szerint a választókerületek kialakítása akkora előnyt biztosít a Fidesznek, ami 2-3 százalékos ellenzéki listás vezetést is semlegesíteni tud.
A listás szavazásnál a kulcsszó: töredékszavazatok
A 199-ből 93 helyet országos pártlistáról töltenek fel (illetve az elmúlt választásokon rendre nemzetiségi képviselő is bejutott a parlamentbe, de erről majd később). Országos listát az a párt állíthat, amelyik legalább 71 egyéni választókerületben jelöltet tud állítani. Erre most a Fideszen és a Tiszán kívül leginkább A listát állító pártoknak legalább 5 százalékos eredményt kell elérniük ahhoz, hogy bekerülhessenek az országgyűlésbe.
Az országos listákra szavazhatnak a határon túli magyarok is, ők magyarországi lakcím híján választókerületi szavazólapot nem kapnak (levélben viszont szavazhatnak, ellentétben azokkal a magyarokkal, akiknek van magyarországi lakcímük, de külföldön tartózkodnak a szavazás napján - nekik el kell menniük egy külképviseletre a voksoláshoz).
A pontos mandátumszám megállapításához nem csupán a listás szavazatokat használják, hanem az egyéni szavazásból keletkezett töredékszavazatokat is. Ezek alapvetően a többségi rendszerből fakadó aránytalanságokat hivatottak csökkenteni. Erre szükség is van, hiszen alapesetben a választókerületekben az összes olyan szavazat elveszne, amit nem a győztesre adtak le.
Nézzünk erre egy szélsőséges példát: egy képzeletbeli választókerületben három jelölt indul a választáson, és végül 30 ezren szavaznak. Az első jelölt 10 ezer szavazatot szerez, a második 9999-at, a harmadik 9998-at, hárman pedig érvénytelenül szavaznak. Ez azt jelenti, hogy a 10 ezer szavazatot kapott jelölt bejut a parlamentbe, a részvevők kétharmadának, 20 ezer szavazónak viszont nem lesz képviselete. Az ilyen (és az ennél persze jóval kevésbé radikális) esetek ellensúlyozására találták ki a töredékszavazatok rendszerét.
A győzteskompenzáció garantálta a Fidesz kétharmados többségét az előző választásokon
A 2011-es választási törvény előtt az volt a szabály, hogy az egyéniben a vesztes jelöltekre leadott töredékszavazatok felkerültek az országos pártlistákra. A módosítással azonban ez megváltozott, és már azok a töredékszavazatok is hozzáadódnak a listás eredményhez, amit a győztes jelölt kapott, de nem volt rá szüksége a győzelemhez.
Ez praktikusan az első és második helyezett közötti szavazatkülönbséget jelenti, és komoly előnyt jelent a győztes pártnak: a Választási Földrajz nevű elemzőcsapat szerint a győzteskompenzáció miatt az elmúlt három választáson rendre 5-6 pluszmandátumhoz jutott a Fidesz - igaz, az előző rendszer is hasonló erővel torzított a győztes felé, mert abban még kisebb jelentősége volt a töredékszavazatok jelentette kompenzációnak. Mindenesetre a győztest tovább erősítő rendszer nélkül az elmúlt választásokon egyik alkalommal sem lett volna meg a kétharmados többsége a kormánypártnak a parlamentben.
Egyre kisebb az esély arra, hogy lesz német nemzetiségi képviselő a parlamentben
Azok a választópolgárok, akik rendelkeznek valamilyen nemzetiségi identitással, dönthetnek úgy, hogy az országos lista helyett a nemzetiségire szeretnének szavazni. A képviseletre elvi lehetősége mind a 13 bejegyzett nemzetiségnek esélye van, gyakorlatilag viszont csak a roma és a német nemzetiség elég népes ahhoz, hogy elérhesse a kedvezményes mandátumhoz szükséges küszöbértéket.
Ez az előző választásokon 22-24 ezer szavazat körül alakult, László Róbert szerint idén 25 ezer is lehet a magas részvétel miatt. A nemzetiségi listán induló jelöltek eddig gyakorlatilag fideszes képviselőnek számítottak, együtt szavaztak a kormánypárttal. Idén viszont jó esély van arra, hogy az előző választásokkal ellentétben nem fog bejutni német nemzetiségi képviselő a parlamentbe, mert az elmúlt hetekben komoly lejelentkezési hullám indult meg a német nemzetiségi listáról.