A felszólítás a kézifegyverekre is vonatkozik, mondja Netanjahu miniszterelnök főtanácsadója. A határidő valószínűleg a Trump-féle Béketanács washingtoni ülése után kezd el ketyegni.
Izrael mérlegelése szerint a felszólítás összhangban van Donald Trump amerikai elnök tavaly tető alá hozott gázai béketervével, amely feltételül szabta a terrorszervezet lefegyverzését, bele értve a több ezer magánkézben lévő automata gépkarabélyt is.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Izrael 60 napot ad a Hamásznak a leszerelésre, és ha nem teszi meg, az izraeli hadsereg visszatér a háborúba a Gázai övezetben – közölte hétfőn Josszi Fuchs kabinettitkár. A nyilatkozatot azután hangzott el, hogy a miniszterelnök kijelentette: a terrorszervezetnek - a leszerelési folyamat részeként - le kell mondania kézifegyvereiről.
Eközben Gázában az izraeli hadsereg vasárnap megölt hat Hamász ügynököt, akik hónapok óta egy alagútban rejtőztek az Egyiptommal határos dél-gázai Rafah városában, a tűzszüneti vonal izraeli oldalán.
Elvileg nem Izrael dolga lenne
Az ultimátum mögött nem pusztán katonai nyomásgyakorlás áll, hanem egy konkrét, de erősen bizonytalan nemzetközi stabilizációs terv. Ennek lényege, hogy ha a Hamász lefegyverzi magát, akkor Izrael kivonulhat, és egy külföldi erő venné át az övezet biztonság feladatait. Ez a modell a klasszikus ENSZ-békefenntartásnál jóval erőteljesebb, mert párosulna egy palesztin államépítő misszióval az exklávéban.
A jogi alap elvileg megvan, miután az ENSZ BT 2025 novemberi határozata engedélyt adott az úgynevezett Nemzetközi Stabilizációs Erő (ISF) telepítésére. Ennek volna feladata a tartós tűzszünet biztosítása, a Hamász demilitarizációjának felügyelete, új palesztin rendvédelmi erők kiképzése és a terület újjáépítésének biztosítása. A terv egy átmeneti nemzetközi adminisztrációt is vázol, amely a Hamász helyett működtetné a mindennapi kormányzást.
Megjegyzendő, hogy a jelenlegi helyzetben még mindig a terrorcsoport számít az egyetlen működőképes rendfenntartónak, és erre alapozva követel magának helyet az átalakulási folyamatban, aminek lehetőségét viszont Izrael kizárja. Jeruzsálem szerint a Hamász bevonása az új gázai rendszerbe gyakorlatilag a terrorszervezet túlélését, sőt megerősödését jelentené.
A terv azonban akadozik
Az eddigi legkonkrétabb katonai hozzájárulást a világ legnagyobb muszlim állama, Indonézia tette, 8,000 katona felajánlásával 2026 áprilisától. Dzsakarta viszont hangsúlyozta, hogy a missziót humanitárius jellegűnek tekinti, és csak civilvédelemre, egészségügyi ellátásra, infrastruktúra-helyreállításra és rendőrképzésre vállalkozik. Bármilyen harci feladatot eleve kizárnak, és ami tovább nehezíti a helyzetet, nem kívánnak együttműködni Izraellel sem, amellyel nincs is diplomáciai kapcsolatuk.
Más országok részvétele egyelőre csak elvi szinten került szóba. A diplomáciai egyeztetéseken számos állam, köztük arab, európai és ázsiai országok jelezték hajlandóságukat, de konkrét csapatfelajánlást nem tettek. Több kulcsállam (Szaúd-Arábia, Emírségek, Egyiptom) kifejezetten vonakodik, mert attól tartanak, hogy a misszió fegyveres konfrontációba sodorhatja őket a Hamásszal szemben, különösen a lefegyverzés kiélezett pillanataiban a terepen.
A tervezett rendfenntartó erő nagysága mintegy 20,000 fő lehetne, ami már megszálló-jellegű jelenlét, nem pedig a régebben szokásos megfigyelői misszió. A feladatkör a határbiztonságtól a belső rendfenntartásig terjedne, beleértve a palesztin biztonsági struktúra újjászervezését is.
Az indulás időpontja rendkívül bizonytalan. Korábban az amerikai fél gyors telepítést sürgetett, de jelen állás szerint csak akkor jelenhetne meg 2026 nyarának elején az első külföldi kontingens, ha több kulcsfeltétel egyszerre teljesül.
A legnagyobb politikai akadály, hogy a misszió célja körül nincs egyetértés. Izrael számára a stabilizációs erő a Hamász lefegyverzésének garanciája lenne, míg a radikális palesztin oldalon attól tartanak, hogy egy idegen katonai jelenlét Izrael biztonsági érdekeit szolgálná. Maga a Hamász eleve elutasít minden olyan tervet, amely a fegyveres kapacitásainak felszámolására épül, tehát egy patthelyzet kialakulása fenyeget, ami meghosszabbítja a gázai lakosok nyomorúságát, és továbbra is teljese függővé teszi őket a külföldi segélyezéstől.
Összességében a nemzetközi békefenntartás még mindig inkább politikai lehetőség, mint közvetlen megoldás. Hiába van jogi felhatalmazás és létezik intézményi terv, de hiányzik a komoly katonai felajánlás, és nem jött létre széles koalíció. Nem állt fel egy működőképes parancsnoki struktúra, és senki nem tudja megmondani, hogy a terepen mikor kezdődik meg a külföldi erők biztonságos telepítése.
Izrael 60 napos ultimátuma ezért valójában azt jelenti, hogy ha nem jön létre gyors politikai áttörés, a nemzetközi opció helyett ismét a katonai forgatókönyv léphet életbe.
Mit tehet Amerika?
Geopolitikai értelemben a kulcskérdés az, hogy az Egyesült Államok hajlandó-e ismét aktív szerepet vállalni a gázai rendezésben, vagy a tavaly Sharm el-Sheikhben megkötött nemzetközi megállapodás után „lezárt dossziéként” kezeli a kérdést.
Washington számára a Közel-Kelet stratégiai súlypontja jelenleg egyértelműen Irán, annak nukleáris programja, regionális proxyhálózata és az Öböl biztonsága, ezért a gázai béke csak másodlagos prioritásként jelenik meg. Ebben a helyzetben reális forgatókönyv, hogy az amerikai diplomácia politikai és pénzügyi támogatást nyújt, de a folyamatok irányítását nagyrészt Izraelre és a regionális szereplőkre bízza.
Ugyanakkor az Egyesült Államok teljes kivonulása nem valószínű, Washington számára Izrael biztonsága és a regionális eszkaláció megakadályozása kiemelt érdek. Az amerikai szerep jórészt a „háttérből irányító” jellegű lehet, így a diplomáciai nyomásgyakorlás, hírszerzési együttműködés és a nemzetközi stabilizációs erő megszervezése, de amerikai csapatok gázai telepítése nélkül.
Ha a Hamász nem fogadja el a lefegyverzést és emiatt Izrael újabb hadműveletet nyit, akkor Washington mozgástere tovább szűkülhet. Egy megújuló válság egyszerre növeli a humanitárius és politikai költségeket, miközben az amerikai vezetés figyelmét továbbra is az iráni fenyegetés köti le. Ezért a 60 napos ultimátum nem csak a Hamásznak szól, hanem közvetve az Egyesült Államoknak és a nemzetközi közösségnek is, azaz ha nem sikerül működőképes alternatívát felállítani, a konfliktus ismét a katonai pályára kerülhet, teljes izraeli dominanciával.