Akár kétmillió tartalékost is bevethet Putyin Ukrajnában „szükség esetén”

HIRDETÉS

Az elkeseredett, és mindkét oldalon súlyos veszteségeket okozó háborúban egy ilyen lépés felhatalmazza Vlagyimir Putyin elnököt, hogy frissítse és bővítse az ukrajnai orosz erőket, melyek jelenleg körülbelül 700 ezer katonát számlálnak. (A szám hozzávetőleges, mert pontos napi adatok egyik fél részéről sincsenek, vagy nem megbízhatók, ezért az elemzők is csak nagyságrendeket tudnak megállapítani.)

A módosítás lehetővé teszi tartalékosok behívását békeidőben is, amire eddig csak hadiállapot idején vagy hadüzenetkor volt lehetőség. Így áthidalható lenne az ellentmondás, hogy Oroszország az ukrajnai inváziót továbbra is „különleges katonai műveletnek” nevezi, nem pedig háborúnak.

Ez lehetővé tenné Putyin számára, hogy elkerülje a népszerűtlennek bizonyult általános mozgósítás újabb fordulóját. 2022 szeptemberében a részleges mozgósítási akció több tízezer orosz férfit késztetett az ország elhagyására, ami belső feszültségekkel is járt.

Az új elképzelés szerint az obsitosok plusz fizetést kapnának, ha behívják őket. Ez valószínűleg olcsóbb lenne az orosz állam számára is, amely jelenleg jelentős összegeket fizet azért, hogy önkénteseket csábítson (toborozzon) a reguláris hadseregbe, amivel inflációt szított a szűkösebb pénzügyek idején.

A védelmi minisztérium által előterjesztett tervezetet hétfőn az illetékes kormánybizottság támogatta, kimondva, hogy a tartalékosok nem vethetők be két hónapnál tovább egyszerre. Alekszej Zsuravljev, az orosz parlamenti védelmi bizottság alelnöke elmondta, hogy a változtatások lehetővé teszik, hogy a tartalékosokat, akiknek számát körülbelül kétmillió katonára tette, több helyzetben is bevethetők lehetnek.

„Ők szakemberek a saját [civil] területükön, de jelenleg tartalékban vannak” – nyilatkozta Zsuravljev az RTVI hírügynökségnek. „Ezt a potenciált eddig csak hadiállapot vagy mozgósítás idején lehetett igénybe venni. Nagyon is valós és nagyszabású harci műveletekben veszünk részt (Ukrajnában), de hivatalosan nincs hadüzenet” – mondta. A további módosítás viszont felhatalmazná külföldi bevetésüket.

Amint a törvény megváltozik, és a szigorúan ellenőrzött politikai rendszerben ez szinte csak formalitásnak számít, Putyin dönthet úgy, hogy a tartalékosokat Ukrajna Szumi és Harkiv régióiba telepíti, már ha ha úgy akarja - mondta Andrej Kartapolov, a parlament Védelmi Bizottságának elnöke.

Mi a döntés háttere, és mik a kétséges elemei?

A biztosra várható határozat nem jelenti a hatalmas tartalékos tömeg azonnali vagy gyors bevetését egy újabb nagy offenzívához, mivel annak számtalan akadálya van, melyeket előbb le kell küzdeni. Különösen, ha az elnök nem akar további jelentős emberveszteséget elkönyvelni.

Nem elég „több katonát” küldeni a frontvonalra, mivel a harci értékhez szükséges háttér-rendszerek egyidejű és megbízható működése ehhez elengedhetetlen. A bevonás sikerét alapvetően meghatározza az adminisztráció, az újraképzés, a fegyverzet és lőszerellátás, a jármű- és üzemanyag-logisztika, a kommunikációs hálózatok, az egészségügyi ellátás és a parancsnoki-irányítás összehangoltsága.

Ha ezek közül bármelyik láncszem hiányos, a „tömeg” könnyen hátránnyá válik a modern hadszíntéren. A háború eddigi 3 évében a profi hadsereg körében is gyakran mutatkoztak ilyen problémák, amelyek súlyos emberveszteséggel jártak.

Az amerikai RAND katonai kutatóközpont jelentése feltárja, hogy kezdetekben az orosz erők kommunikációs rendszerének hiányosságai, valamint hogy sok parancsnok nem akart döntési hatalmat delegálni az alsóbb szintekre, azt eredményezte, hogy az alegységek nem kaptak időben utasításokat. Ezért több ezredparancsnokot vagy magasabb rangú tisztet kellett közelebb küldeni a fronthoz, hogy valós idejű döntéseket hozhassanak.

Ez a kényszer többük halálát okozta, ami elkerülhető lett volna. Más esetekben viszont az okozott veszteséget, hogy a felsőbb parancsnok nem volt ott a hadszíntéren, amikor egy ellentámadás megindult.

Itt meg kell jegyezni, hogy az első szakaszban az ukrán erőket is tizedelte a megfelelő harctéri kommunikáció hiánya, illetve a teljes függés az amerikai felderítő rendszerektől és Elon Musk Starlinkjétől. Azóta a harcvezetési képesség és az információs szuverenitás sokat javult, mindkét oldalon, mert az oroszok is folyamatos tanulási-fejlesztési fázisban vannak.

A tartalékosok esetében önmaga a regisztráció, az orvosi alkalmassági vizsgálat és jogi státus tisztázása jelentős bürokratikus terhet ró a rendszerekre. Ezért egy hirtelen és tömeges bevonásnál torlódások és hibák jelentkezhetnek.

A legtöbb tartalékos hosszú évek óta nem szolgált aktívan, csatatereken pedig még kevésbé, ezért a 4–8 hetes utóképzések legfeljebb az alapokat frissíti fel. Szempont az is, hogy a rövid éves behívások nem alakítanak ki együttműködő alegységeket.

Az orosz tartalékos állomány átlagéletkora 35–45 év között mozog, és a katonai szakértők szerint a fizikai és orvosi alkalmasság aránya jelentősen romlik ebben a korcsoportban. A 2022-es részleges őszi mozgósítás során a legtöbb behívott 30–45 év közötti volt, átlagosan 39 év körül.

A képzettebb tartalékosok, akik szolgáltak Csecsenföldön vagy 2014 után a Donbaszban, már jellemzően 35–50 évesek, ők viszont rosszabb fizikai állapotban, vagy a civil szakmájukba berögződve kerülnek vissza, például könyvelőként vagy tanárként.

A fiatalabb (20–30 éves) tartalékos réteg viszonylag vékony, mert a 2010-es években sokan megváltották a sorkatonai szolgálatot, vagy egyáltalán nem kerültek be a hadsereg rendszerébe.

A fegyverzet és a lőszer problémája, és még sok egyéb

A tömeges bevonással a lőszerigény és fegyverellátás drámaian megnő, és ha a készletek vagy az ipari utánpótlás nem bírja a terhelést, úgy a frontra küldött erők rövid időn belül ellátási problémákba ütköznek. Ugyanez igaz a szállító- és harcjárművekre, vontatókra, amelyek stabil üzemanyag-ellátás és szerviz nélkül nem képesek nagy létszám mozgatására. A vasúti és út­hálózat túlterhelése is okozhat szűk keresztmetszetet. Fontos körülmény, hogy az ukrajnai háborúban a nagy tömegek légi szállítása gyakorlatilag kizárt, mert légifölény hiányában egy Normandia-jellegű komplex invázió elképzelhetetlen.

A kommunikáció terén a parancsnoki irányítás, a titkosított rádióhálózatok és a csapatok közötti koordináció nélkül a bevont tömeg szétzilálódik. Az integrált felderítés-tűzvezetés hiánya egy modern technológiájú ellenfél felől súlyos csapásokkal jár.

A tömeges sebesülések, a mentési kapacitás hiányai, a pszichés és morális gondozás kezelése kritikussá válhat. A rosszul ellátott tartalékosoknál nő a dezertálás és a szolgálat elutasítása.

Ezekhez a problémákhoz képest a csapatok ruházata vagy élelmezése szinte jelentéktelennek tűnik, de egyáltalán nem mellékes. A frontokon a „harctéri catering” nem luxus, hanem túlélési tényező. A megfelelő ellátás – meleg étel, ivóvíz, vitaminpótlás és a legalapvetőbb higiéniai körülmények fenntartása, a tisztálkodástól a sebfertőtlenítésig – közvetlenül hat a morálra, az állóképességre és a döntéshozatali képességre.

A modern hadseregek már nemcsak kalóriát számolnak, hanem tápanyagarányt, energiapótlási ciklust és a csomagolás logisztikáját is, de még azt is, hogy mit bír el a terepjáró, mit lehet gyorsan újra melegíteni, vagy mi fagy meg mínusz húsz fokban.

Oroszországban és Ukrajnában egyaránt gondot okoz a frontvonalon a friss élelmiszer szállítása és a főzőegységek védelme, ezért gyakoriak is a konzerv- és készétel-rendszerek túlzott használatából eredő egészségügyi panaszok.

Aki hosszú ideje a fronton van, annak az ellátás nem csupán fizikai, hanem pszichológiai támasz is; a meleg tea, egy friss kenyér vagy egy adag húsleves a legtöbb katona szerint jobban tartja a lelket, mint bármilyen agitációs beszéd.

Mennyit ér ma az „embertömeg”?

A tartalékos-tömeg csak akkor válik tényleges harci értékké, ha vele párhuzamosan működik a szükséges anyagi-technikai és vezetési háttér. Anélkül a tömeg sebezhetővé és logisztikai teherré válik, nem pedig megoldássá.

A nagy létszámú csapatoknak természetesen továbbra is van stratégiai értéke, különösen az elnyújtott, attríciós jellegű harcokban és területszerzésnél, ami az ellenfél elkoptatását, kimerítését, erőforrásainak folyamatos pusztítását jelenti. Viszont a modern hadviselés szabályait egyre inkább a precíziós tűzerő, a felderítés-megfigyelés (ISR) és a hálózatalapú parancsnoki irányítási rendszer (C2) határozzák meg.

Ennek következménye, hogy az emberi tömeg gravitációs súlya önmagában már nem garancia a sikerre. Szerepe csak akkor döntő, ha integráltan párosul a modern tüzérséggel, légvédelemmel, páncél- és tűztámogatással, valamint a magas szinten szervezett logisztikával.

A hagyományos szovjet katonai gondolkodás, a „mélyművelet” (Deep Battle), a tömeg és a koncentrált tűzerő kombinációjára épített. Nagy hadseregcsoportok (olykor milliós létszámban), intenzív tüzérségi előkészítés és mozgékony páncél volt a recept az áttörésre és az ellenség mélységének megbontására. A világháború keleti frontján ez működött is, mert a gyártás és vasúti logisztika képes volt fenntartani az utánpótlást, amit az USA Land and Lease segélyprogramja is támogatott, ugyanakkor a humán veszteség is brutális mértékű volt.

Mi változott ma? A precíziós fegyverek, az olcsó felderítési-megfigyelési platformok (ISR) és különösen a drónok lehetővé tették, hogy a sűrű ember- és járműkoncentrációk (harckocsioszlopok) gyorsan feltérképezhetők és pusztíthatók legyenek. A hálózati tűzvezetés és a csapatok közötti folyamatos információáramlás döntő fontosságúvá vált, és egy izolált tömeg, amelyet nem támogat megfelelő tűzerő és légvédelem, rendkívül sebezhető lett.

Hogy volt ez korábban?

A II. világháború legjellemzőbb tömeg- és anyagcsatája a „kurszki zsáknál” zajlott, mintegy kétmillió szovjet katona bevetésével, akikből 300 ezer elesett vagy eltűnt.

Ezt követően a koreai háború volt a máig legnagyobb „klasszikus” frontvonalas küzdelem (1950-53), amikor ismét a nagy tömegre helyezték a hangsúlyt, mintegy 5 millió ember részvételével. Itt még a második világháborús mintát követték, tüzérségi zárótűzzel, harckocsikkal és tömeges gyalogos rohamokkal.

1980-88 között az Irak-Irán háború volt a 20. század utolsó attríciós háborúja, amiben mindkét fél az embertömegre épített. Szaddám Huszein és Khomeini ajatollah 1,5-1,5 millió millió katonát mozgósítottak, a küzdelmet pedig elnyúló rohamok, árkok, vegyi fegyverek és „emberhullám” taktikák jellemezték.

A jelenkori következtetés az, hogy bár a tömeg ma is eszköz, de nem „univerzális válasz”. Kezelése és értékesítése csak akkor eredményes, ha széles és szervezett háttér áll mögötte, különben a tömeg nem erőtöbblet, hanem gyors veszteségforrás lesz.