Kína szankciókerülő trükkel segíti az orosz dróngyártást, állítja az észt hírszerzés
A Kínai Népköztársaság többször is leszögezte, hogy távol tartja magát az ukrajnai háborútól, de ez nem egészen van így.
Az észt külföldi hírszerzés szerdán közzétett éves nemzetbiztonsági jelentésében az áll, hogy Kína segíti Moszkva katonai dróngyártását azzal, hogy a kritikus nyugati alkatrészek csempészetének központjává vált.
Az Oroszországba eljutó nyugati komponensek mintegy 80 százaléka Kínából származik. Korábbi az ukrán katonai jelentések is azt sugallták, hogy a csatatéren talált orosz fegyverek külföldi alkatrészek harmada Kínán keresztül érkezett.
Az észt elemzés szerint Kína lett az elsődleges központ a csúcstechnológiás és kettős felhasználású termékek importjában, elkerülve a nyugati szankciókat. Az Oroszországgal határos és NATO-tag Észtország feszült figyelemmel követi a gyanús technológiai transzfereket, amelyek alááshatják a nyugati katonai erőfeszítéseket Ukrajna megvédésére.
Tallin nyugtalansága azért is fokozott, mert egy háborús eszkaláció a legelsők között Észtországot érintené.
Észtországot, akárcsak balti szomszédait, Lettországot és Litvániát, a második világháború alatt Sztálin erőszakkal annektálta. Függetlenségüket csak 1991-ben nyerték vissza, a Szovjetunió szétesésének következményeként.
A példa kedvéért, Oroszország többféle 'csali' drónt fejlesztett ki és telepített, hogy lekösse az ukrán légvédelmi kapacitásokat. Ilyenek a Gerbera és a Parodija UAV-ok, amelyekben nyugati műszaki elemeket találtak. A Gerbera-3 nevű fejlesztés már robbanóanyagot is képes szállítani.
A Gerbera drón elektronikájában olyan prominens nyugati cégek alkatrészei találhatók, mint a Texas Instruments, az Analog Devices, vagy az STMicroelectronics.
A durván épített drónok vizsgálata során kiderült, hogy a világ különböző részein, köztük Európában működő cégek is gyártották a technológiát és alkatrészeket. Ukrajna ezekről a nyugati elemekről – például mikrokontrollerekről, antennákról és adó-vevőkről – bizonyítékokat töltött fel a kormányzati portálra, felsorolva több nyugati cég nevét.
Mi az érdeke ebben Kínának?
Kaupo Rosin, az észt biztonsági szolgálat főigazgatója szerint Kínának azért fontos, hogy segítsen megakadályozni Oroszország esetleges vereségét, mert egy ilyen végkifejlet az Egyesült Államok győzelmét jelentené, aki Kína legfőbb riválisa, és Pekingnek fokozott nyomással kell számolnia Donald Trump elnöksége során.
Oroszországnak nincs hazai alternatívája a drón alkatrészekre, ezért ezeket nagyrészt Nyugatról szerzik be, kerülő utakon – állítja az észt jelentés, amely szerint a kínai kormány megkönnyíti a kettős felhasználású alkatrészek titkos átadását magáncégeken keresztül átadását, vagy elnéz felettük.
Észtország szerint valószínűleg egyes nyugati cégek kínai irodái is részt vesznek az átjátszási akciókban, kockáztatva az amerikai megtorló intézkedéseket.
A jelentés szerint Oroszország jelentős összegeket fektet dróngyártásának bővítésébe, beleértve az iráni öngyilkos drónok fejlettebb hazai változatait. A Kreml a 2022 őszi 600-700 ezer fős létszámról 1,5 millióra bővíti haderejét, de emellett olyan tömegű pénzt áramoltat a katonai költségvetésbe, ami jelentős UAV-fejlesztéseket tesz lehetővé. Ezért a NATO-országoknak meg kell erősítenie balti jelenlétét.
Moszkva tagadja, hogy terjeszkedő tervei lennének balti vagy más szomszédaival szemben, és továbbra is tartja, hogy azért kényszerült csapatokat küldeni Ukrajnába, hogy szembe szálljon az ellenséges Nyugattal, amely veszélyezteti Oroszország biztonságát. Az egyre nehezebben leplezhető kínai közreműködés ennek a felfogásnak a szolgálatát jelenti.