A Tel Aviv elővárosának számító Bat Yam kisváros egy korábbi elképzelés színtere lett, mivel Netanjahu miniszterelnök már többször indítványozta közterületek elnevezését az amerikai elnökről. Eközben élesednek az Izrael körüli nemzetközi viták.
HIRDETÉS
Péntek reggel a miniszterelnök a közösségi médiában osztotta meg, hogy „alapkövet tettem le Bat Yamban az új sétányhoz, amely Donald Trump amerikai elnök, Izrael Fehér Házban valaha volt legjobb barátjának a nevét viseli majd”. Az eseményen jelen volt Mike Huckabee, az USA jeruzsálemi nagykövete is, Arkansas korábbi republikánus kormányzója, aki szerint Izrael támogatásának prioritást kell élveznie az amerikai külpolitikában.
Netanjahu felelevenítette, hogy Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, oda helyezte át az amerikai nagykövetséget és elismerte Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett.
Netanjahu továbbá megemlítette, hogy Trump kilépett az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból, megerősítette Izraelt az iráni fenyegetéssel szemben, és egy sor más történelmi lépést tett a zsidó állam biztonsága érdekében. Ide tartozik, hogy 2020-ban Trump támogatásával jött létre a történelminek nevezhető Ábrahám-egyezmény, amely békét teremtett Izrael és több arab monarchia között.
Árnyak is vetülnek az ünnepségre, mert mélypont felé halad Izrael és a külvilág viszonya
A miniszterelnök csütörtökön leszögezte, hogy „nem lesz palesztin állam”, és aláírt egy tervet a Ma’ale Adumim nevű izraeli településen Ciszjordániában az úgy nevezett E1 projektről, amely települési terjeszkedést tartalmaz. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a megszállt területek Izrael történelmi örökségét képezik, ezért „hozzánk tartoznak”.
Ezzel párhuzamosan viszont soha nem látott mértékű külső nyomás nehezedik Izraelre: a katonai akciók regionális kiterjesztése, a palesztin állam elismerésének hulláma, a gázai helyzet miatti kritikák, a célzott szankciók és a bojkottmozgalmak mind egy irányba mutatnak.
Bár Izrael szövetségi hálója – elsősorban az Egyesült Államokkal – továbbra is erős, a nemzetközi legitimitásért vívott küzdelem egyre inkább megterheli a jeruzsálemi kormány mozgásterét.
A legutóbbi dohai bombázás nyomán Izrael ismét komoly nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került. A katari főváros elleni légicsapások nemcsak a Perzsa-öböl arab államai körében váltottak ki tiltakozást vagy ellenérzést, de az Egyesült Államok és Európa több kormányában is.
Ide kell számítani, hogy a dohai támadás után a zéró felé közeledik a túszcsere esélye a Hamásszal, és ennek folytán az izraeli belső térben is heves reagálásokra lehet számítani a túszcsaládok és mozgalmaik részéről.
Bár Jeruzsálem hivatalosan a célpontokat iráni fegyvercsempészeti hálózatként azonosította, a civil áldozatok képei és a művelet földrajzi helyszíne miatt a nemzetközi közösség egy része úgy értelmezi a történteket, hogy Izrael átlépett egy újabb vörös vonalat a regionális konfliktus kiterjesztésében. Ezzel a légicsapás katalizátora lett egy sor külpolitikai és diplomáciai nyomásgyakorlásnak.
Ebbe a folyamatba illeszkedik, hogy az elmúlt hónapokban több ország – köztük Norvégia, Spanyolország és Írország – hivatalosan is elismerte a palesztin államot, amivel a korábban főként szimbolikus diplomáciai gesztusnak számító lépés konkrét külpolitikai állásfoglalássá vált. Hasonló döntést jelentett be Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök is az ENSZ-közgyűlésre készülve.
Az elismerések célja, hogy a kétállami megoldásnak új lendületet adjanak, de Izrael ezt élesen elutasítja, mondván, hogy a jelenlegi biztonsági körülmények között a palesztin állam kikiáltása csupán újabb fenyegetést jelentene.
Ezt a nézetet támogatja Donald Trump második ciklusa is, és Huckabee nagykövet megszólalásai alapján úgy tűnik, hogy Washington engedékenyebb Izraellel szemben. A kétállamiság korábbi amerikai támogatása háttérbe szorult, és az USA jelenleg nem erőlteti a palesztin állam létrejöttét.
A Gázai övezetben uralkodó humanitárius válság szintén komoly nemzetközi figyelmet kap. Egyre több nyugati kormány és civil szervezet fogalmaz meg éles kritikát Izraellel szemben az áram- és vízellátás akadozása, a kórházak működési zavarai és az élelmiszerhiány miatt.
Izrael azzal védekezik, hogy a Hamász katonai infrastruktúráját célozza, a civil lakosság szenvedése erősen tematizálja a nemzetközi közvéleményt, és ezzel gyengíti Jeruzsálem diplomáciai mozgásterét.
A nyomásgyakorlás egyik újabb eszköze a személyi szankciók, Belgium például megtagadta több izraeli miniszter belépését az országba, arra hivatkozva, hogy a Gázában zajló katonai műveletekért felelősséget viselnek.
Ezek a precedensek érzékenyen érintik Izraelt, mivel azt mutatják, hogy egyes hagyományosan szövetséges nyugati államok is késznek bizonyulnak személyre szabott büntetőintézkedéseket alkalmazni.
Ezzel párhuzamosan egyre több országban hangzanak el követelések Izraellel szembeni kereskedelmi bojkott bevezetésére. A skandináv államok és egyes latin-amerikai kormányok konkrét lépéseket is kilátásba helyeztek, ám az Európai Unió egészét tekintve a kérdésben megosztottság tapasztalható. Brüsszel egyelőre óvatos, hiszen a tagállamok közül több stratégiai, katonai és gazdasági együttműködését nem akarja veszélybe sodorni Izraellel.
Ez a határozatlanság ugyan enyhíti az azonnali gazdasági fenyegetést, de a politikai diskurzusban folyamatosan napirenden tartja a bojkott ügyét.
A politikai és gazdaságpolitikai dimenziók mellett a kulturális fronton is érzékelhető az elszigetelődés. Írország és Spanyolország például nem vesz részt a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon, amennyiben Izrael is jelen lesz, amivel demonstratív bojkottot hirdettek.
Bár a gesztusnak nincs közvetlen politikai súlya, jól mutatja, hogy a konfliktus megítélése már a popkultúra és a nemzetközi média szférájában is erőteljes szimbolikus ütközőponttá vált.