Az új rendszerek alátámasztják azt az alapvető szükségletet, amelyet a világ eseményei újra és újra megerősítenek. Washington és partnerei talán nem tudják megjósolni, hogy milyen kihívások következhetnek, de a legjobb felszereléssel kell felkészülniük, és készenlétben kell maradniuk.
HIRDETÉS
Európától a Közel-Keleten át és túl, korunk eseményei egy kemény tanulságot kínálnak az Egyesült Államok és szövetségesei számára. Mégpedig azt, hogy a gyors reagálás elengedhetetlen, és a felkészülés türelmi ideje lejárt.
Mire egy váratlan válság vagy konfliktus fellángol, Washington és partnerei számára már túl késő a válaszadás megkezdésére, ami beláthatatlan következményekkel járhat.
A több mint 3 éve zajló orosz-ukrán háború drámaian megnövelte a drónok és más UAV-ok (pilóta nélküli repülő járművek) szerepét, amire a korábbi konfliktusokban még nem volt szükség. Az új fegyvernem tömege, olcsósága és rohamos fejlődése gyakorlatilag átírja a teljes harctéri stratégiát, és fokozott figyelmet követel a gyorsaság és a rugalmas alkalmazkodás terén. A követelmény alól a légierő sem lesz kivétel.
Melyik reagál gyorsabban: a drón vagy a vadászgép?
Az olyan harci drón, mint az MQ-9 Reaper, ami országhatárokon átnyúlóan is irányítható, 1,2 másodperc alatt alatt megkapja a parancsot a műholdas kapcsolat révén. Ez gyakorlatilag azonnali reagálást tesz lehetővé, ráadásul a Föld bármely pontján és tetszőleges helyről vezérelve.
Ezzel szemben egy F-35-ös vadászgép indulásáig akár 5–10 perc is eltelhet, még akkor is, ha a repülő készenléti állapotban várakozik, feltöltve és felfegyverezve. Figyelembe kell venni azt is, hogy a vadászgépek nem biztos, hogy az akciózóna közelében vannak. A vadászgépek általában bázisrepülőtereken vagy repülőgép-hordozókon állomásoznak, és nincsenek közvetlenül az akciózóna fölött, ami további időveszteséget jelent.
Ezeknek a felismeréseknek az egyik közvetlen következménye az F-35 vadászgép-típus fejlesztésének több éves elhalasztása.
Milyen előnyök szólnak a drónok javára, túl az emberi élet kímélésén?
A modern háborúk felgyorsulása miatt a sokat emlegetett reagálási idő nemcsak a felszállás időpontjától számít, hanem hozzá kell adni a célterület elérésének tartamát is. Például egy Európában állomásozó F-35-nek a Balti-tenger fölé történő áttelepülése többször tíz percet is igénybe vehet, míg egy drón (MQ-9, Gray Eagle) hetekig-hónapokig képes őrjáratozni a térség felett, lehetővé téve az azonnali csapásmérést.
A NATO air policing misszióiban (Litvániában, Romániában) 24 órában őrjáratoznak a drónok, éppen azért, hogy a távolsági problémát minimalizálják. Ezek előretolt bázisokról üzemeltethetők, és ideiglenes kifutóról is felszálhatnak. Ez életbevágó szempont, mert így nincs szükség a drága, lomha és nehezen védhető tankergépekre.
A modern légierő Achilles-sarka a civil modellekből kifejlesztett tankergép (KC-135, KC-46, A330 MRTT). Ezek bálnának számítana a légiflotta fürge halaihoz képest, lassúak és nehezen manővereznek. Önvédelmi képességük minimális, így állandó vadászgép-védelemre szorulnak, és zavartalan haladásukat sokrétegű felderítő és zavaró technikákkal kell biztosítani.
Egy harci légiflottát hiába telepítenek előre, mert tankerek nélkül a bevetési sugár drámaian beszűkül. Egy F-35 vadász ezer kilométernél távolabbi műveletéhez szinte biztosan légi feltöltésre szorul, amiről leginkább az izraeli légierő (IAF) szolgáltathat tapasztalatokat a Jemen elleni bevetések ismeretében.
A tankerek magas értékű célpontok, mert ha az ellenség kiiktatja őket, például ballisztikus rakétával, nagy hatótávú légiharc-rakétával vagy drónrajjal), akkor az egész vadászrepülő-század logisztikája összeomlik.
Már most látszik, hogy Kína és Oroszország is kifejezetten a tanker- és AWACS légi felderítő gépek ellen fejleszt nagy hatótávolságú fegyvereket, mert ezek az amerikai haderő távolsági műveleteinek kulcspontjai és rendkívül sebezhetők. Kína például a PL-15 jelű légi indítású és aktív radarvezérlésű rakétát kifejezetten azzal a céllal fejleszti, hogy 200–300 kilométeres hatótávval képes legyen tanker- vagy AWACS-gépek ellen támadásra.
Oroszország a MiG-31 elfogó vadász Axehead típusú rakétájával 300–400 km-res távon képes a célokra rontani, 6 Mach körüli sebességgel. Ez a kombináció kifejezetten veszélyes a lassú és nagy radar-visszaverődésű tankerekre és felderítőgépekre. Emellett Irán Shahed-136 típusú kamikaze drónjai Ukrajnában bizonyították, hogy hatékonyak a lomhább és nagyobb célok elleni tömegtámadásra.
A fenyegetést az USA is felismerte, és azért indította el a KC-Z programot, hogy csökkentse az új tankerek kitettségét. Ugyanakkor ezek a feltöltő gépek is relatíve lassúak és „potrohosak” maradnak, így az ellenség szemében továbbra is kiemelt prioritású támadási pontok lesznek.
A támadó drónok terén nincs megállás
A modernizált Gray Eagle ER, a nagy teljesítményű új érzékelőkkel, moduláris rendszerekkel és egy továbbfejlesztett hajtóművel rendelkezik. Jelenleg ez a legfejlettebb repülőgép a kategóriájában.
Az nem vitás, hogy a vadászbombázók teherhordó (romboló) képessége még messze nagyobb mint a drónoké, de ezen a téren is csökken a különbség. A jelen állás szerint egy F-35 körülbelül négyszer akkora rakéta- és bombaterhet szállíthat, mint a Reaper-9 drón, de ha a költségeket nézzük, akkor a szemlélet változhat. Ugyanannyi pénzből egy F-35 nagyjából 8 tonna fegyvert vihet, míg három Reaper drón együtt 5 tonnát, viszont sokkal több célterületet képesek lefedni és jóval tovább maradnak a levegőben.
Végső soron a drón átválthat öngyilkos funkcióra is, ami egy vadászgéptől nem várható el, humánus, politikai és költségszempontokból sem. A drónok viszont programozhatók vagy irányíthatók úgy, hogy utolsó bevetésükön kamikaze üzemmódba kapcsoljanak a megmaradt üzemanyaggal és fegyverzettel, és kritikus célpontokat semmisítsenek meg így. A koncepció technikailag megvalósítható és már több ország gondolkodik is ezen.
Az USA XQ-58 Valkyrie kísérő drónja például bevethető egyszer használatos fegyverként is. A légierő terminológiája ezt „attritable UAV”-nak, azaz elveszíthető eszköznek nevezi. Az új Kratos Air Wolf-ot már eleve úgy tervezik, hogy egy misszióban szándékosan feláldozhatók is legyenek.
Izrael IAI Harop drónja képes hosszú órákig járőrözni, majd a végén öngyilkos csapást mérni radarállomásokra, vezetési pontokra. Az izraeli gondolkodásban ez a logika kiterjeszthető a nagyobb UAV-okra is.
A kínai fejlesztésű Éles Kard (GJ-11 Sharp Sword) nevű lopakodó drón önálló támadóeszközként is használható, és ha a visszatérés már nem lehetséges, akkor öngyilkos funkcióval is bevethetők.
A jövő kérdése nem a drón vagy vadászgép, hanem a kettő szimbiózisa lesz - jönnek a „hűséges szárnysegédek”
Az elmúlt két évtized egyértelművé tette, hogy sem a vadászgép, sem a drón önmagában nem ad teljes választ a modern hadviselés kihívásaira. A nagy hatótávolságú, nagy teherbírású, sokrétű fegyverzettel felszerelt vadászgép továbbra is nélkülözhetetlen, ugyanakkor a drónok tartós jelenléte, olcsó üzemeltetése és alacsony politikai kockázata olyan képességeket biztosít, amiket a klasszikus repülőerő nem tud megoldani.
A jövő iránya ezért a kombináció és a feladatmegosztás lesz. A vadászgép marad a „súlyos csapásmérő” és a komplex helyzetekben felelős döntést hozó pilóta platformja. Ezzel párhuzamosan a drónok átvehetik a „piszkos” és kockázatos kulimunkát, az előretolt felderítést, a légvédelem provokálását, az elektronikai hadviselést, vagy a rajokba szervezett csapásokat, amelyek lemerítik az ellenfél rendszereit.
Az amerikai „loyal wingman” (hűséges szárnysegéd) koncepció szerint seregnyi drón kíséri a vadászgépet, extra fegyverzetet, érzékelőkapacitást vagy zavaró képességet nyújtva – nagyjából így képzeli a NATO is a következő évtizedek harcászati légerejét. A pilóta vezette gép marad a döntéshozó és a nagy értékű fegyverek hordozója, miközben a drónok megteremtik számára a taktikai fölényt, mivel kitágítják a látómezejét és megnövelik a fegyverkarját.
A munkamegosztás egyben stratégiai biztosíték is. Egy F-35 vagy egy Rafale bevetése mindig nagy politikai tét, és egy elvesztett vadászgép diplomáciai válságot szülhet. Ezzel szemben egy drón pusztulása lényegesen kisebb kockázattal jár, és lehetővé teszi, hogy a pilóta vezette gép csak akkor lépjen színre, amikor valóban döntő csapást kell mérni.