A stratégia lényegi elemei alig változtak az utóbbi három évtizedben.
HIRDETÉS
Frissen nyilvánosságra amerikai hozott diplomáciai iratok igazolják, hogy van hasonlóság Vlagyimir Putyin első csúcstalálkozója és az augusztusi alaszkai amerikai-orosz csúcs között. Putyin tárgyalási stratégiájában Bill Clintonnal szemben már 2000-ben jelent volt a hízelgés, a humor, de ugyanúgy kioktatta a történelemről Clintont, ahogy azt azóta már számos külföldi miniszterelnök és államfő tapasztalta. Az akkori csúcsértekezleten kemény visszautasításban és fenyegetésben is volt része az amerikai elnöknek.
A 2000-es Putyin-Clinton csúcstalálkozó
A háromnapos csúcsértekezlet 2000. július 3-án kezdődött a moszkvai Kremlben. A három nap alatt két plenáris tanácskozást tartottak, amelyeken jelen volt a két delegáció összes tagja. Az elnökök háromszor négyszemközt is tárgyaltak. Ezeken a megbeszéléseken mindkettejük mellett ott volt egy tolmács és egy jegyzetkészítő is.
A nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokat Strobe Albott akkori külügyminiszter-helyettes készítette. Az Oroszország-szakértő Albottot nem csak a háttérismeretei miatt jelölték ki hivatalosan a jegyzetek készítésére, hanem mert folyékonyan beszélt oroszul. A találkozóról szóló hivatalos jegyzőkönyvek máig titkosak.
Putyin tárgyalási stratégiája a nyugatos időszakában
Az iratok különleges bepillantást nyújtanak egy szuperhatalmi csúcs hangulatába, a vezetők egymás iránti attitűdjébe, de akár a személyiségükbe is. A jegyzetekből kitűnik, hogy Putyin nagykanállal mérte a hízelgést, hosszan magyarázott a sportról, szinte mindenben egyetértett Bill Clintonnal, aztán nemet mondott, és történelemórát adott elő az amerikai elnöknek.
Fontos arra is emlékezni, hogy ebben az időszakban Vlagyimir Putyin az együttműködést kereste a Nyugattal, és a nemzetközi közösség is több jelét adta, hogy szívesen látná Oroszország a nemzetközi biztonsági rendszerekben, sőt, még a NATO-ban is. Erről is részletes leírást olvashatunk az iratokban Ezért nem meglepő, hogy a jegyzetekben számos helyen szerepel az orosz államfő egyetértése, sőt, akár lelkes támogatása is az Egyesült Államok álláspontjával kapcsolatban, akár stratégiai, akár gazdasági kérdésről van szó. Bár itt Putyin még tapasztalatlan volt a globális geopolitikai játszmákban, magabiztosan és határozottan tárgyalt, és könnyedén váltogatta a témákat, hogy lenyűgözze Clintont.
A jegyzetekben olvashatjuk az orosz elnök személyiségének pszichológiai értékelését, a beszédmódjának illetve retorikai képességeinek jellemzését. Drámai idézetek is szerepelnek az iratokban, ahogy nem sokkal lejjebb olvashatják. A dokumentumok leírják azt is, mi számított vörös vonalnak az orosz elnök számára egy-egy stratégiai ügyben.
Nézzük részletesen a moszkvai csúcs iratait.
A hízelgő, viccelődő Putyin
A háromnapos csúcstalálkozó első megbeszélésén, 2000. június 3-án, Putyin a magánlakosztályában fogadta Clintont. Itt felidézte az 1999-es új-zélandi találkozásukat, amikor ő még csak miniszterelnök volt.
„Máig emlékszem, milyen támogató volt Ön, amikor még vezetőként tapasztalatlan voltam. A vacsora után megfogta a karomat, és odavezetett a meghívott vendégek és a sajtó elé, így a tapsot közösen kaptuk, nem Ön egyedül.”
Máskor az orosz elnök többször hangsúlyozta, „teljesen egyetértek Önnel”, illetve különböző témákban is dicsérte Clintont: „Ön a világ egyik legfontosabb vezetője”, „nagy képességű államférfi”, „Franklin Roosevelt méltó utódja.” Az utolsó, négyszemközti találkozón pedig így fordult Clintonhoz:
„Beszélhetek Önhöz úgy, mint aki nem csak az Egyesült Államok elnöke, hanem magánember is, akit kedvelek, és akit a munkatársaim is kedvelnek? Önt arról is ismerik a világban, hogy nem csak kimagaslóan jól fejti ki a gondolatait, de figyel is a másik mondandójára.”
Az amerikai elnök szóba hozta az orosz cárok szobrait, amelyeket ott, a Kremlben látott. Putyin ismét dicsérte Clintont, amiért jól ismeri az orosz történelmet, aztán viccelődött: „gond nélkül lehetne Ön az orosz elnök. De akár helyet is cserélhetünk."
Egy másik alkalommal pedig, amikor Kína esetleges negatív reakciójának kockázatát hozta fel az orosz elnök egy stratégiai kérdésben, tréfával indokolta az orosz álláspontot: „mi, oroszok, megszerettük ugyan a kínai konyhát, de élni inkább Európában és Amerikában szeretünk.”
A csecsenek terroristák, a grúzok gyávák és idióták
A csúcsértekezlet más megbeszélésein Bill Clinton kellemetlen témákról is tárgyalni akart, pl. „csecsen problémáról, az orosz belpolitika irányáról, a sajtószabadságról, a vallásszabadságról.” Clinton azt is mondta, „akadályozzák az orosz-amerikai kapcsolatok fejlődését a hírek, hogy az orosz katonák civileket is megölnek a csecsenföldi háborúban, és hogy a katonai bűncselekményeket nem követi tisztességes vizsgálat.”
Vlagyimir Putyin azonnal az egyetértéséről biztosította Clintont: „több vonatkozásban egyetértek Önnel.” Miközben azonban dicsérte az amerikai elnököt, hogy „tökéletesen megfogalmazta a fontos kérdéseket”, vissza is vágott a jegyzetek szerint: „mennyire sértő volt, nem számomra, hanem Oroszország számára, amikor Ön azt kérdezte tőlem Új-Zélandon, ki tudjuk-e űzni a csecsen terroristákat Dagesztánból? Megalázó volt a kérdés. Azt válaszoltam, két héten belül már nyomuk sem lesz. Igazam lett, és Csecsenföldön is hatékony volt a beavatkozásunk. Katonai erővel értünk el nagy eredményeket.”
Putyin arról is beszélt, hogy szerinte rengeteg „misztikus vád” éri Oroszországot az állítólagos csecsenföldi atrocitások miatt. „Állandóan ezzel vádolnak minket, de az igazi kegyetlenkedésekről hallgatnak.”
Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország épp úgy terroristák ellen harcol Csecsenföldön, mint az Egyesült Államok szerte a világban. „Csecsenföld Oroszország része, és hídfőt jelent a terroristák számára, hogy minket támadjanak. A banditák és a külföldi zsoldosok az ellenségeink, a csecsen nép nem tehet arról, hogy terroristák vannak a területen. Ezért igyekszünk elnyerni a csecsen lakosság szimpátiáját, de a banditákkal nem lehet politikai egyezségre jutni.”
Clinton felvetésére, Grúzia (a mai Georgia) tart attól, hogy az orosz hadsereg átlépi a határt a csecsenek üldözésének ürügyén, Putyin így válaszolt: „nem tudok arról, hogy gond lenne a határon. A határőrségünk jó kapcsolatokat ápol a grúzokkal. A gond az, hogy a grúz kormánybeli barátaink gyávák és idióták, mert képtelenek kordában tartani a csecsenjeiket a határ túloldalán. Amikor Jelcin megállapodott Sevardnadzéval, hogy egy orosz alakulat átlépi a határt és rendet tesz a csecsen részen, megijedtek, és visszakoztak. Mi viszont nem fogadjuk el, hogy ők nem képesek semlegesíteni a saját csecsenjeiket.”
„Azt kapták, amit megérdemeltek!"
Az iratok arról is beszámolnak, hogy Vlagyimir Putyin emlékeztette Bill Clintont, Oroszország nem tiltakozott, amikor Amerika terroristabázisokat támadott a világban.
„Elnök úr, Önök hetente bombázzák Irak különböző pontjait. Én nem minősítettem soha, hogy ez helyes vagy helytelen politika-e, de a saját tapasztalatából is tudhatja, hogy vannak olyan emberek, mint Szaddám Huszein, akivel nem lehet tárgyalni és megállapodni. Most elmondok Önnek valamit, amit letagadok, ha nyilvánosságra hozza. Amikor először bombáztak (itt Abbott zárójelben odaírta, nem egyértelmű, hogy Irak vagy Afganisztán elleni támadásra gondolt itt Putyin), az volt az első reakcióm: málágyci! Ez az, jól csinálták! De nem azért, mert azt gondoltam volna, hogy ezzel sikerül majd tárgyalóasztalhoz kényszeríteni őket. Hanem mert azt kapták, amit megérdemeltek.”
A fenyegetőző Putyin
Az iratokban szerepel, hogy 25 évvel ezelőtt Bill Clinton hosszú magyarázatot adott Vlagyimir Putyinnak, miért fejleszt ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszert az Egyesült Államok. Putyin válaszul ezt mondta:
„Higgyen nekem, Oroszország képes a megfelelős ellenlépésre, és ez teljesen független az orosz elnök személyétől. Lesz válaszlépés, talán váratlan is lesz ez majd, és az is előfordulhat, hogy nem arányos lesz ez az lépés, hanem aszimmetrikus. De mindenképpen az Egyesült Államok területét fenyegeti majd. Az Ön logikája szerint a világ talán elfogadja egy ilyen amerikai rendszer kiépítését, de közlöm Önnel, hogy kiszámíthatatlan, milyen következményekkel jár majd.”
Az őszinte Putyin
A moszkvai csúcstalálkozó jegyzetei a két elnök őszinte mondatai miatt is különösen izgalmasak. A jegyzetek szerint Putyin megkérdezte Clintont, milyen a Fehér Házban élni. Az amerikai elnök így felelt: „az a legcsodálatosabb épület az Egyesült Államokban, de egyben az amerikai börtönrendszer első számú intézménye is.” Clinton az elefántcsonttorony-effektussal kapcsolatban arról beszélt, hogy eljár az egyetemi évfolyam-találkozókra, és hogy létrehozott egy külön postafiókot a régi barátai, ismerősei, iskolatársai számára a közvetlen kapcsolat érdekében. (A szerző megjegyzése: ez még az emailezés elterjedése előtt történt.) Az amerikai elnök elmondta Putyinnak, fontos, hogy megmaradjon a kapcsolata a külvilággal, ezért gyakran meghívja a barátait a Fehér Házba.
Az orosz elnök erre azt válaszolta: „irigylem Önt, hogy ilyen sok a barátja. Nekem sokkal kevesebb van, de igyekszem tartani velük a kapcsolatot. Az élet a Kremlben elszigetel.” Vlagyimir Putyin elmondta Clintonnak, ő is gondolt egy külön postafiókra, de nem akarta, hogy azzal támadják: magáncélra költi a közpénzt, vagy hogy a barátait akarja előnyös üzletekhez juttatni.
Történelmi lecke az amerikai elnöknek
A rakétavédelmi rendszer témája lehetőséget adott Putyinnak, hogy az orosz történelemről oktassa az amerikai elnököt. Az orosz elnök a szovjet atomfegyver-program kezdeteiről beszélt, és arra emlékeztette Clintont, hogy Sztálin a szovjet atombomba létrehozását a rettegett Lavrentyij Berijára, az NKVD vezetőjére bízta. A jegyzetek szerint Putyin azt mondta a csúcstalálkozón, hogy „Berija hatékony módszert választott. Azok a tudósok, akik teljesítették a tudományos feladatukat a megadott határidőre, megkapták a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Akik nem teljesítettek határidőre, azokat főbe lőtték vagy a gulágra küldték.”
Putyin ezek után arról beszélt Clintonnak, hogy a KGB sok amerikai tudóst szervezett be kémnek, akik átadták az atombomba titkait a szovjeteknek. Abbott ezt írja erről: „a házigazdánk szerint ezek a tudósok nem árulók voltak, hanem azért cselekedtek így, mert hittek a kölcsönös elrettentésben, az atomfegyverek egyensúlyának fontosságában.”
A Nemzetbiztonsági Levéltár történészei ezt úgy értékelték, ez jelzés volt Amerika számára, hogy Oroszország nem enged a ballisztikus rakétavédelmi rendszer kérdésében, mert az Putyin szerint felborítaná az erőegyensúlyt.
Alaszkában is így tárgyalhatott Putyin
Bár a levéltár szakértői szerint a mostani alaszkai Trump-Putyin csúcsról sosem kerülnek nyilvánosságra ilyen iratok, és nem lehet 100 százalékos párhuzamba állítani a 25 évvel ezelőtti, moszkvai Putyin-Clinton csúcsértekezlettel, a kutatók úgy vélik, hogy sok mai kérdésre választ adhat Putyin akkori viselkedése. Amilyen agresszíven viszonyult az akkori csecsenföldi háború ügyéhez 2000-ben az orosz elnök, ahogy a katonai erőt, a fizikai támadást tartotta az egyedüli járható útnak a diplomáciai rendezés helyett, előrevetítette a mai álláspontját az orosz-ukrán háborúról. Hiszen a konfliktusban vitathatatlanul Oroszország az agresszor, így Vlagyimir Putyin akár már ma is véget vethetne a harcoknak.
Egy másik, akkor és mai is izgalmas kérdés a ballisztikus rakéták elleni védelem ügye. Donald Trump ugyanis néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy az Egyesült Államok kiépíti az izraelihez hasonló, Aranykupolának nevezett rakéta-elhárító rendszert az USA területe felett. Ezt, ahogy feljebb olvashatták, Vlagyimir Putyin már 25 évvel ezelőtt is fenyegetésként értékelte.