1985. május 22. emlékezetes dátum a magyar futball történetében. A székesfehérvári Videoton 1-0-ra verte a Real Madridot az UEFA-kupa döntőjének visszavágóján, így – bár a párharcot nem sikerült megfordítania – győzelemmel zárta a sorozatot, amelyben a második helyen végzett.
HIRDETÉS
Nem túlzás azt állítani, hogy az 1984/85-ös szezon előrehaladtával a fehérvári labdarúgók teljesítménye futball-lázat váltott ki az egész országban, amire talán kevesen gondoltak, amikor az UEFA-kupa (a mai Európa-liga jogelődje) sorozat elkezdődött.
Az akkori idők csehszlovák kirakatcsapata, a Dukla Praha elleni hazai mérkőzésen a Videoton rögtön megmutatta, mire számíthatnak az ellenfelek Fehérváron: az UEFA-kupa sorozat későbbi gólkirálya, Szabó József góljával a magyar csapat győzött (1-0), majd idegenbeli 0-0-val lépett tovább, ami igazán tisztes eredmény volt, de azért nem sokan kapták fel rá a fejüket.
A következő körben a Paris Saint-Germain volt az ellenfél. A francia klub ugyan nem számított akkora nagyágyúnak, mint manapság, de egyértelműen a párharc esélyesének tartották.
Ne feledjük, hogy abban az évben Franciaország nyerte az Európa-bajnokságot, a PSG-ből például Luis Fernandezzel és Dominique Rocheteau-val! Rajtuk kívül is volt még a csapatban jó néhány válogatott játékos és a jugoszláv Safet Susic sem volt akármilyen futballista.
Ehhez képest?
Aki a mérkőzést – esetleg éppen Videoton tévén keresztül – látta, csak dörzsölte a szemét. A második félidő derekán a fehérváriak lenyűgöző futballal 4-0-ra vezettek, a párizsiak csak ezután tértek valamelyest magukhoz és kétgólos vereségre kozmetikázták az eredményt.
Ez figyelmeztető jel lehetett a visszavágóra, aztán az is a vártnál egyszerűbb volt. Azaz, mégsem!
1984. november 7-én a Videoton már két góllal vezetett, amikor Székesfehérvárra sűrű köd borult, a mérkőzés félbeszakadt. A franciák megmenekültek, de csak egy napig, mert a találkozót másnap újrajátszották.
Ez már nem volt gálaelőadás, de a Videoton megint nyert (1-0), amivel bejutott a legjobb 16 közé.
A harmadik fordulóban – még mindig ’84 őszén – a jugoszláv Partizan látogatott az egyre nagyobb szurkolói érdeklődés miatt egyre kisebbnek bizonyuló sóstói stadionba.
A meccs sokak számára katartikus élményt jelentett, no, nem a vendégek, hanem Szabó József produkciója miatt.
A fehérvári center négy gólt szerzett,
amivel gyakorlatilag el is döntötte a párharcot. A Videoton végül 5-0-ra nyert, ami után az idegenbeli kétgólos vereség bőven belefért.
Ha a Partizan elleni első mérkőzés katartikus volt, mit lehet mondani a – már ’85 tavaszi – negyeddöntő visszavágójáról? Hatalmas érdeklődés előzte meg Európa egyik élklubja, a Manchester United elleni második mérkőzést, főleg úgy, hogy az elsőn, idegenben a Videoton csak egy góllal kapott ki a korábban a másik magyar indulót, a Rába ETO-t (is) búcsúztató angoloktól.
A visszavágó taktikai lehetőségeit jelentősen korlátozta, hogy – miként az UEFA-kupa sorozatban többször is – a Videotonnak több kulcsjátékosát is nélkülöznie kellett, a korábban, például a Dukla Praha elleni mérkőzéseken már „bevált”, sárdagasztás viszont talán némileg növelte a hazai esélyeket.
A mérkőzésen aztán újra bebizonyosodott, hogy a nagyszerű edző, Kovács Ferenc bárkihez nyúlhat a keretből, aki lehetőséget kap, meghálálja. A nem a szépségét, hanem a fontosságát tekintve élete gólját lövő Wittmann Géza – a sorfalon kicsit megpattanó – találatával a Videoton a rendes játékidőben 1-0-ra nyert, a hosszabbításban pedig nem esett gól.
11-esek döntöttek,
a büntetőpárharc első körében mindkét csapat egyszer hibázott. A folytatásban aztán Disztl Péter „lenyelte” – a valóságban tizenegyeseknél abszolút valószínűtlen módon, két kézzel megfogta – Arthur Albiston lövését, Vadász Imre pedig nem kegyelmezett az angoloknak. A Manchester Unitedet kiverve a tartalékos Videoton bejutott a legjobb négy közé!
Az elődöntőben újabb jugoszláviai csapat, a Zseljeznicsar következett. Ki gondolta volna, hogy a Manchester elleni drámát még lehet fokozni?
A székesfehérvári első meccs sem volt sima, ehhez képest kifejezetten biztató volt, hogy a Videoton 3-1-re nyert. Biztató, de nem „életbiztosítás”: két körrel korábban a Zseljeznicsar szintén két góllal kapott ki a román Universitatea Craiovától, aztán laza hazai 4-0-lal lépett tovább.
A boszniai pokolban a Videoton sokáig jól tartotta magát, két perccel a vége előtt azonban kiesésre állt, mert a hazaiak ledolgozták hátrányukat, és idegenben lőtt góljuknak köszönhetően ők tűntek továbbjutónak. Ekkor lépett be egy támadásba a válogatott védő, Csuhay József, aki az UEFA-kupa döntőjébe lőtte csapatát!
Az akkori szabályok szerint a finálét is oda-visszavágós rendszerben játszották, a döntő első összecsapására a sztárokkal (Sanchis, Camacho, Chendo, Butragueno, Michel, Santillana, Valdano, Stielike) teletűzdelt Real Madrid érkezett Székesfehérvárra. A Videotonnak ezen a találkozón is nélkülöznie kellett néhány kulcsjátékosát, a végére kijött a keretek közötti különbség, a Real három góllal nyert.
A vége mégis szép lett!
A két héttel későbbi visszavágó előzetesen formalitásnak tűnt, a mérkőzést természetesen a madridi Santiago Bernabéu stadionban játszották, ahová hagyományosan nem nyerni „járnak” az ellenfelek.
A Videotonnak azonban sikerült a bravúr!
Disztl Péter még az elején védte Valdano tizenegyesét, Májer Lajos pedig pár perccel a befejezés előtt bombázott a spanyol kapuba.
A Videoton szép sikerrel zárta tehát rendkívül emlékezetes UEFA-kupa menetelését, így tíz évvel azután, hogy a Ferencváros KEK-döntőt játszott, szintén a második helyen végzett egy európai kupasorozatban.
Magyar futballcsapat azóta nem szerepelt európai kupadöntőben.