Az orosz invázió első éveiben Ukrajna szinte kizárólag nyugati fegyverekre szorult. A háború legsúlyosabb konfliktusait túlélve most egyre inkább saját védelmi iparára kezd támaszkodni.
HIRDETÉS
Amikor Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, az országnak mindössze egyetlen prototípusa volt a hazai gyártású Bohdana tarackból. Tavaly viszont Kijev már azt közölhette, hogy több tüzérségi fegyvert gyártott, mint a NATO összes országa együttvéve.
A vezető amerikai üzleti napilap összefoglalója szerint az első periódusban a nyugati szövetségesek lassan növelték a fegyvergyártást, míg Ukrajna fegyvergyártási kapacitása a 2022-es 1 milliárd dollárról 35 milliárdra nőtt, annak ellenére, hogy Oroszország állandó célpontként kezeli a hadiipari központokat
Az amerikai támogatás csökkenésével Ukrajna védelmi ipara kulcsfontosságú lett, hogy folytassa a harcot Oroszország ellen és biztosítsa szuverenitását egy esetleges békemegállapodás után. (Euronews: a jelen állás szerint Kijev többet költ fegyverkezésre, mint Franciaország, Japán, Dél-Korea vagy Olaszország.)
Ez nagy üzlet is lehet a távolabbi jövőben
Az ukrán felfogás szerint minél több saját fegyvert képes Ukrajna gyártani, annál kevésbé lesz sebezhető a nemzetközi politika szeszélyes fordulataival és a határokon átnyúló ellátási láncok szakadásaival szemben. Utóbbiak kivált fontosak, mert az elmúlt 3 évben gyakran fordult elő késlekedés a nyugati szállításokban, de akadozott a lőszerek és alkatrészek eljuttatása is.
Mindezt tetézte, hogy egy sor javítást külföldön kellett elvégezni (Lengyelország, Litvánia), mert a szállítóknak nincsenek szervizei Ukrajnában. Emiatt hatalmas tömegű fegyverzet túl hosszú időre esett ki a hadműveleti tervekből, mert 3-4 napos szervizelések olykor hónapokat vettek igénybe. Egyes eszközöket Németországba kellett visszavinni nagyjavításra.
Kijev távlati elképzelése szerint az ország védelmi ipara a háború befejezése után jelentős bevételi forrásnak fog számítani, egyben a Nyugatba való integrálódás módjának is, ha képes beszállítóvá előlépni saját fejlesztéseivel. „Ukrajnának a jövőben is szüksége lesz saját erős fegyverzetekre ahhoz, hogy állama is erős maradjon” – mondta erről Volodimir Zelenszkij elnök.
Az ukrán vezérkar tájékoztatása szerint a frontvonalon használt fegyverek több mint 40%-át már Ukrajnában gyártják. Egyes területeken, például a drónok, a pilóta nélküli földi rendszerek és az elektronikus hadviselés terén ez a szám közel 100 százalék.
Ezekhez járul a fegyverzetek használata közben szerzett napi tapasztalat, ami a fegyverpiacon értékesíthető know how-t jelenti. Az oroszok mellett jelenleg Ukrajna az egyetlen olyan fegyveres hatalom, amelynek folyamatosan bővülő napi ismeretei vannak a hibrid hadviselés gyakorlati megvalósításáról, ami egy magas szinten értékesíthető tudás.
„A nyugati országokban nagy a verseny a legjobb számítástechnikai szakemberekért és informatikusokért” – mondja Rob Lee, a Külpolitikai Kutatóintézet agytröszt vezető munkatársa. „Ukrajnában a legjobb tehetségek zöme a védelmi iparban helyezkedett el.” Kétségtelen, hogy a háború után kapkodni fognak az ilyen fejlesztőkért a nyugati védelmi iparágakban.
A háború számos olyan modernizált vagy új fegyver kipróbálására szolgált, amelyek korábban nem álltak aktív szolgálatban, értékes tanulságokkal szolgálva a NATO-országok számára a harcban bemutatott képességeikről. Az ukrán gyártók egyre nagyobb mennyiségű hagyományos fegyverzetet is gyártanak, főként tüzérségi rendszereket, páncélozott járműveket, aknákat és minden kaliberű lőszert.
A magáncég havonta több mint 20 Bohdana tarackot gyárt, amelyek közül eddig csak 10-12 százalék semmisült meg, ami a folyamatos orosz zárótüzek és drónok csapásai mellett kedvező aránynak számít. (Euronews: ez a termelés még mindig csak a fele az orosz hadiipar képességeinek. Ugyanakkor a fejlődést mutatja, hogy a háború elején ez a különbség még húszszoros volt. 2023-ban 9 orosz válaszolt 1 ukrán lövésre, a jelenleg arány viszont már 4/2.)
Emellett ugrásszerűen nőtt a leggyakoribb kaliber, az 155 milliméteres tüzérségi lőszerek hazai gyártása is, melyekből az ukrán hadsereg évente több milliót használ el.
A termelést szétosztották, hogy minimalizálják a célzott orosz támadások hatását. Ha egy rakéta sikeresen eltalált egy létesítményt, a többi folytathatta a termelést, és a decentralizációnak köszönhetően a fegyver gyártása már meghaladja a Bohdana alvázának kínálatát. Ezért most a mobil szállító eszközök gyarapítása lett a következő feladat, mert az ütegek gyors és gyakori pozícióváltása kulcskérdés, tekintettel az egyre kifinomultabb orosz felderítő eszközökre és öngyilkos drónjaikra.
A Nyugat egyre inkább befizet, mintsem szállít
Az úgynevezett „dán modell” keretében egyes nyugati kormányok az ukrán védelmi vállalatokat közvetlenül kezdték finanszírozni ahelyett, hogy bonyolult és nehézkes módokon nyugati fegyverekkel látnák el Kijevet. „A közvetlen befektetés ezekbe a vállalatokba a források legjobb felhasználása a csatatéren” – mondja Lee.
Miután Oroszország 2022-ben megtámadta az országot, nagy volt a félelem, hogy Moszkva megkaparintja az ukrán fegyvergyárakat, amelyek jó része még a szovjet időkben volt a donyecki ipartérségben. A privát vállalatok ekkor utasítást kaptak az egyetlen Bohdana prototípus szétszerelésére, emlékezik Vitalij Zagudajev, a Kramatorski Nehézgépgyártó Vállalat vezérigazgatója.
A termelést biztonságosabb körzetbe helyezték át és szétosztották, hogy minimalizálják az orosz támadások hatását. Ha egy rakéta sikeresen eltalált egy létesítményt, a többi továbbra is folytathatta a termelést. A fejlesztéseket összekapcsolták a francia gyártású Caesar önjáró tarackokkal, és ezek a koordinált ütegek kezdték tűz alá venni a Fekete-tengeren található Kígyó-szigetet. Ez a példátlan hevességű és koncentrációjú tűz kényszerítette Moszkvát, hogy a háború első nyarán feladja a sziklás stratégiai pontot.
Az elkészült Bohdanákat a vezérkarral egyeztetett utolsó pillanatban szerelik össze, hogy minimalizálják azt a veszélyt, hogy célponttá váljanak, mielőtt elérnék a frontvonalat.
„Ennek a háborúnak az egyik tanulsága, hogy a mennyiségi igény nagyon magas, mondhatni tömeges” – mondja Lee. Itt nem csak arról van szó, hogy kiváló rendszereket fejlesszenek ki, hanem arról is, hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy kibírjanak egy olyan intenzív állóháborút, ami akár évekig is eltarthat.
A 2. világháború óta nem volt olyan jelentős konfliktus, kivéve talán az Irak-Irán háborút, amikor ilyen hosszú frontszakaszon ekkora számú tüzérséget kellett működtetni anélkül, hogy jelentősen lerontanák a hadsereg stabilitását.
Mindez egyben súlyos pénzkérdés is. A svéd gyártású Archer vagy a német Panzer 200 tarackok kifinomultabb elektronikával rendelkeznek, viszont gyártásuk hosszabb időt vesz igénybe, és sokkal drágábbak, mint az ukrán típus. Az önjáró Bohdana darabonként 2,8 millió euróba kerül, szemben az Archer 8,76 millió eurós, illetve a Caesar körülbelül 4 millió eurós árával.
Hasonló példa, hogy a Csehszlovák Csoport nevű vállalat licenceket és tervrajzokat adott át egy ukrán hadiipari vállalatnak, amely 155 mm-es lőszer gyártására szakosodott.** A csoport olyan hajtóanyagot, gyújtózsinórokat és csappantyúkat is szállít, amelyeket Ukrajna eddig nem tudott gyártani.
Mindebből egyenesen következik, hogy a nyugati partnerek kétszer olyan hatékonyan gazdálkodnak a támogatási forrásokkal, ha közvetlenül ukrán cégeket bíznak meg. A dán kormány például 18 Bohdana tarack vásárlását finanszírozza az ukrán fegyveres erők számára. Emellett a Bohdan javítása és karbantartása is egyszerűbb és olcsóbb.
„Bármely alkatrész 24 órán belül rendelkezésre áll, és mobil javító brigádjaink folyamatosan dolgoznak a teljes frontvonal hosszában” – mondja Zagudajev vezérigazgató. A frontvonalban dolgozók visszajelzéseit folyamatosan beépítik a fejlesztési tervekbe, és a vezérkarral való finomhangolásba. „Ha éppen nincs elegendő megbízhatóan működő fegyver, akkor a hadsereg elhalasztja a támadást, és nem hajszol bele minket értelmetlen veszteségekbe”.
Stratégiailag azonban ez még messze nem elég
Hazai arzenáljának erőteljes átalakítása sem lesz elég ahhoz, hogy Ukrajna egyedül feltartóztassa Moszkva erőit. Egyelőre szó sem lehet arról, hogy Kijev átvállalja a háború gyakorlati folytatásának összes feladatát, és továbbra is alapvető szüksége van az Egyesült Államokra és a nyugati szövetségesekre. Még nem képes elegendő lőszert gyártani, és főleg nem légvédelmi elfogó rakétákat előállítani az orosz légicsapások elhárítására, és akkor a légierőt még nem is említettük.
Bár a saját fegyvergyártás fellendült, Kijev költségvetése túl kifeszített ahhoz, hogy a hazai megrendeléseket jelentősen bővítse. „Idén a kormány a védelmi gyártók termékeit legfeljebb fele részben tudja finanszírozni” – mondja Olekszandr Kamisin, Zelenszkij elnök tanácsadója és a stratégiai iparágak volt minisztere. A 155 milliméteres tüzérségi lövedékeket gyártó cég például idén még nem kapott megrendelést a kormánytól.
„Fájdalmas, amikor nem tudsz termelni, és nincs miért harcolnod” – mondja a vállalat vezetője. „De kétszer olyan fájdalmas, amikor tudnál termelni, de nem tudod finanszírozni a beszerzést. Gyorsabban kellene haladnunk, mert ez több, mint pusztán üzlet a számunkra”.