A két állam kormánya politikai tökét tud kovácsolni a feszültség növekedéséből, amihez a múlt havi terrortámadáson túl a rengeteg álhír is hozzájárul Szivák Júlia szerint. A PPKE adjunktusa nemrég tért haza Indiából, és arról is beszélt nekünk, hogy mekkora esélyt lát az atomháborúra.
HIRDETÉS
Kezdjük ott, hogy honnan ered az indiai-pakisztáni konfliktus. 1947-ig brit uralom alatt állt a térség, a britek kivonulásakor kezdődött az ellentét?
Akkortól létezik egyáltalán India és Pakisztán. A gyarmat függetlenedésére több elméletet is kidolgoztak annak idején, ezek közül az egyik a két nemzet elmélet. Eszerint Brit-Indián belül két nemzet, vagy inkább két civilizáció élt, az egyik muszlim eredetű, a másik hindu eredetű, és ezek nem férnek meg egy állam keretein belül. Ugyan a politikai mozgolódás már évtizedek óta tartott, de a britek nehéz politikai és gazdasági helyzete a második világháború után felgyorsította a folyamatokat. A térségben máig sok problémát okoznak a gyarmati idők határai.
Hol van a legnagyobb gond a határokkal?
Brit-India alapvetően kétfajta területből állt: voltak olyanok, amelyeket a britek közvetlenül kormányoztak, és voltak, amelyeket hercegek irányítottak - természetesen a Korona akaratával megegyezően. A közvetlenül kormányzott területeken érvényesült az előbb említett, britek által kijelölt határ. Ez például Pandzsáb esetében nagyon problémás volt, hiszen egy gazdasági és társadalmi szempontból is összetartozó területet szakítottak ketté. Ez a határ a felosztás idején rengeteg feszültséget okozott, de ma már nem képezi vita tárgyát.
A vitatott határ Kasmírban található, ami viszont máshogy alakult ki. A hercegségek a függetlenedés idején maguk dönthettek arról, hogy melyik új országhoz szeretnének tartozni. Ez sok esetben elég egyértelmű döntés volt a földrajzi fekvésük miatt, de Kasmír pont az új indiai-pakisztáni határon feküdt. A kasmíri herceg sokáig kivárt, de végül úgy döntött, hogy Indiához csatlakozik. Ezt azonban Pakisztán nem ismerte el, és gyakorlatilag rögtön ki is tört az első indiai-pakisztáni háború. A helyzetet azóta sem sikerült véglegesen rendezni és több háborút is vívtak emiatt. Most a status quo az, hogy Kasmír egy része Pakisztánhoz, a másik része pedig Indiához tartozik, de mind a két ország magának követelné a régió egészét.
Miért olyan fontos Kasmír, hogy a felek hajlandók háborúzni is érte?
A régió fontosságát illetően több elmélet is van, az egyik ilyen Kasmír stratégiai elhelyezkedését hangsúlyozza a két ország határán. Ezen túl pedig ideológiai jelentősége is van a régiónak, ami kapcsolódik Dél-Ázsia vallási térképéhez. Indiának azért fontos Kasmír, mert ez az egyetlen muszlim többségű terület, ami Indiához tartozhat, India alapító gondolata pedig az volt, hogy ők nem egy vallási alapon szerveződő „hindu Pakisztán” akarnak lenni, hanem egy szekuláris állam, ahol a vallási hovatartozásnak nem feltétlenül van szerepe. Pakisztánnak viszont az az alapeszménye, hogy otthont kell adnia Dél-Ázsia muszlimjainak, ezért számukra elfogadhatatlan, hogy egy muszlim többségű terület Indiához tartozzon.
Említette, hogy a vallás mentén választották ketté a britek az egykori gyarmatot. Hogy képzeljük el, tényleg csak a vallás határozta meg azt, hogy kinek lett pakisztáni, és kinek indiai identitása?
A két állam kettéválását nemcsak a nagypolitika mérgezte, hanem az is, hogy nagyon komoly erőszakhullám, és ezzel összefüggő népvándorláshullám volt a térségben. A vallási villongások már a 19. század végén elkezdődtek, a kettéválás idején pedig rengeteg erőszakos cselekmény történt, sok helyen kerültek konfliktusba a muszlimok, a hinduk és a szikhek. A felosztáskor ezért becslések szerint körülbelül 14,5 millió ember keresett új otthont: a hinduk Indiába menekültek, sok muszlim, elsősorban a tehetősebbek pedig Pakisztánba.
A térségben a nemzeti és vallási hovatartozáson túl a regionális identitások is nagyon fontosak: a pandzsábiakat például annak ellenére összeköti a nyelvük, hogy két külön országban élnek. Erre sokszor kevesebb figyelem jut a nagypolitika árnyékában. Például a pandzsábi származású szikhek nemcsak, hogy megszenvedték a felosztást, de a határvillongásoknál és nemzetközi feszültségeknél is rosszul járnak, mert a szent helyeik egy része Pakisztánban van, így amikor lezárják a határokat, nem látogathatják őket. A kasmíriak érdekei szintén csak a retorika szintjén relevánsak a két nagyhatalom számára. Ez az oka annak is, hogy Kasmírban a 80-as évek végétől kibontakozott egy szeparatista mozgalom. A kasmíri kérdés napjainkban is komoly feszültséget okoz a két ország között, illetve a belpolitika szempontjából is sok fejtörést okoz.
2019-ben például India megszüntette Kasmír autonómiáját.
Kasmír egészen 2019-ig különleges státusszal rendelkezett az Indiai Unióban, viszont Narendra Modi választási kampányában ígéretet tett arra, hogy ezt megváltoztatja. Abban sok szakértő egyetért, hogy Kasmír különleges státusza ideiglenesnek volt szánva Indiában, azonban az kérdéses, hogy a végrehajtás mikéntje a hosszútávú megoldás felé vezet-e. Pakisztán ezen a lépésen felháborodott, hiszen India úgy csinált, mintha Kasmír státusza rendezve lenne, és egyértelmű lenne, hogy a terület Indiához tartozna. A kasmíriak körében pedig nőtt a bizonytalanság és attól is tartottak, hogy meg fog változni a régió demográfiai összetétele.
Narendra Modi kormányfő eközben a hindu nacionalizmust tűzte zászlajára, ami, gondolom, tovább ront a helyzeten.
A kasmíri autonómia elvétele beleillik Modi politikájába, ő ugyanis régóta hangoztatja, hogy Nehru és Indira Gandhi pártja, a Kongresszus Párt kivételezett a muszlimokkal. Retorikájában és konkrét döntéseiben is a hindu hegemónia visszaállítása az egyik fő célja, amivel erős támogatói bázist épített ki Indiában és a diaszpórában is. Az ellenzék ebben a politikában az indiai szekuláris hagyomány erodálódását látja.
Modi számára mennyire fontos Kasmír ügye?
Számára ez egy presztízskérdés. Egyébként azért is, mert Kasmír nagyon különleges helyet foglal el az indiai képzeletben, részben az indiai filmek miatt, amikben Kasmírt India Svájcaként ábrázolják. A régió fontos turistacélpont, az áprilisi terrortámadás áldozatai is turisták voltak. A nászutasok körében különösen népszerű Kasmír, a terroristák is megöltek több fiatal, nászúton lévő férjet. Ezzel függ össze az, hogy India a Pakisztán elleni hadműveletének a Szindúr nevet adta. A szindúr ugyanis annak a piros festéknek a neve, amivel a házas hindu nők csíkot húznak a hajukba. Az indiai állam ezzel a szimbolikus névválasztással is azt üzeni, hogy megbosszulja a fiatal házas nők özveggyé válását.
Mekkora szerepe van a hasonló álhírkampányoknak az indiai közéletben?
Nem tudom, mennyire szokott indiai tévécsatornákat nézni, de ott gyakran úgy néz ki egy közéleti műsor, hogy négy-öt ember egymás szavába vágva beszél, miközben piros feliratok villognak a képernyőn. Az egész közbeszéd hasonlóan felcsavart állapotban van. A mainstream hírportálok is hajlamosak ellenőrzés nélkül álhíreket terjeszteni, rendkívül szenzációhajhász köntösben, ez pedig szerintem nagyon erősen hozzájárult az emberek felfokozott lelkiállapotához. Pakisztánban sem jobb a helyzet. Volt olyan tévéhíradó például, amiben Gázában készült videókat mutattak be azzal a kommentárral, hogy az indiai hadsereg pakisztáni pusztítása látható rajta.
És hogyan reagálnak az emberek arra, hogy álhírekkel bombázzák őket?
Indiában nagyon nagy a digitális lefedettség, az emberek sokkal több dologra használják az okostelefonjukat, mint mi. Például én most egy hónapot töltöttem Indiában, és egyszer sem voltam élelmiszerboltban, mert már mindent meg lehet appról rendelni. Az viszont óriási probléma, hogy az online tudatosság alacsony szinten van, az emberek nehezen különböztetik meg az álhíreket a valóságtól. Indiában mindenki WhatsAppon kommunikál, sok a különböző csoport, ahol percenként 15 értesítés érkezik az ember telefonjára. Iszonyatos mennyiségű információval találkoznak az egyszerű emberek is, akik sokszor nem tudják megkülönböztetni az igazságot és az álhíreket.
Ezek szerint ebben a régióban is hasonló folyamatok zajlanak, mint a világ sok más térségében.
Igen, és ráadásul ez sokszor a kormányok érdekeit is szolgálja a nacionalista érzések gerjesztésével. Sokszor az sem világos, hogy az indiai-pakisztáni határvillongásoknak mi a lefolyása. Valószínűleg nem is érdeke a kormányoknak, hogy kiderüljön, hogy pontosan mi történik a két ország konfliktusában, sokszor inkább a saját választóiknak szól a kommunikációjuk.
Ha jól értem tehát, akkor mindkét fél élezi a konfliktust a belpolitikai céljai érdekében. De itt két atomhatalomról van szó. Mekkora a veszélye annak, hogy odáig fajulnak a dolgok, hogy akár nukleáris fegyvert is bevessenek a felek?
A mostani helyzet különlegessége, hogy Indiában és Pakisztánban is olyan vezetők vannak hatalmon, akik számára fontos a vallásos identitás politikai felhasználása. A pakisztáni szárazföldi hadsereg főparancsnoka, Aszim Munir sokkal iszlamistább beállítottságú ember, mint az elődei voltak. Ami az atomháborút illeti, India deklarálta, hogy nem fog elsőként nukleáris fegyvert bevetni, de Modi közben azt is mondja, hogy gyávaság lenne az eszkaláció veszélye miatt visszafogottabban reagálni. Lehet, hogy az Egyesült Államok azért szállt bele a tárgyalási folyamatba, mert tényleg tartottak az eszkalációtól. Én azért úgy gondolom, hogy egyik félnek sem érdeke az atomháború. Modi nagyon sokat veszíthet azzal, ha nem pozicionálja magát jól a kibontakozó vámháborúban.
Hogy állnak most a nyugati szövetségesek Indiához, megromlott a viszony Modi és nyugati partnerei között?
Indiának van egy stratégiai autonómia elnevezésű doktrínája, ami azt jelenti, hogy India nem köteleződik el senki mellett, hanem mindig a saját érdekeit követi. Ez például abban manifesztálódik, hogy India a nyugati közeledése ellenére fenntartja kereskedelmi kapcsolatait Oroszországgal. De a jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy Indiának oda kell figyelnie arra, hogy mit mond az Egyesült Államok. A mostani konfliktusban egyébként újdonság, hogy míg India hagyományosan orosz, Pakisztán pedig amerikai fegyverekkel harcolt az eddigi háborúkban, most már mindkét félnek vannak más beszállítói is. A pakisztániak kínai fegyvereket is használtak, az indiaiak pedig vettek például francia repülőgépeket, izraeli haditechnikát. És mindkét hadsereg számos drónt is bevetett.
Említette, hogy nemrég jött haza Indiából. Mit tapasztalt, hogyan reagált a társadalom a konfliktus kiéleződésére? Beszédtéma ez az utcán?
Igen, abszolút. Az indiaiak egyébként is nagyon érdeklődnek a közélet iránt, még a riksás is olvassa az újságot. Az emberek sok hírt fogyasztanak, de mint mondtam, kérdéses, hogy milyen forrásból. Én Mumbaiban voltam, ami messze van a határtól, de így is érezni lehetett az érdeklődést, és néhány nap elteltével megjelentek a kiállások is, például sok ház ablakába kitették az indiai zászlót vagy a hadművelet poszterét, és sok ismerősöm is indiai zászlókat osztott meg a közösségi médiában. Egy-két olyan óriásposzter is megjelent, amin Modi szerepelt, katonák között. Szóval abszolút érezhető volt a harcos nemzeti öntudat megjelenése, ami néha meglepő módokon manifesztálódott.
Az indiai kormány felelőssége nem kerül szóba az áprilisi terrortámadással kapcsolatban?
Vannak olyan ellenzéki hangok, amelyek azt kérdezik, hogy hogyan történhetett meg ez, miközben Kasmír az egyik legmilitarizáltabb régió az egész világon. Kasmírban 60 éve jelen vannak az indiai katonák, a nemzetközi közösség szemében is ez az egyik legjelentősebb gócpont. Ehhez képest történt egy összehangolt terrortámadás, és a felvételeken az látszik, hogy a helyi pónilovasok próbálták menteni a sérült turistákat. A mainstream médiában azonban sokkal inkább arról van szó, hogy össze kell zárni és a fegyveres erőket támogatni.
Lát arra bármi esélyt, hogy csökkenjen a feszültség a két fél között, és idővel odáig javuljon a helyzet, hogy béketárgyaláson rendezzék Kasmír helyzetét?
A közeljövőben nem. Az indiai és pakisztáni vezetés számára is fontos a jelenlegi harcias kiállás folytatása. A nacionalizmus magasztos ideái azonban sokszor kevésbé jó hatással vannak a hétköznapi emberek életére. A határ mellett lakók egy hétig éltek rettegésben, sokak házát lebombázták, és a határ mindkét oldalán voltak halálos áldozatok is.
A kiélezett helyzetnek pedig a hétköznapi emberek közötti kulturális kapcsolatok is áldozatul esnek. Az indiai videómegosztó oldalakról el kellett távolítani a pakisztáni tartalmakat, miközben Indiában nagyon népszerűek voltak a pakisztáni sorozatok, amelyek sok embernek segítettek ráébredni arra, hogy ők egyébként hasonlítanak, a vallási különbségek ellenére vannak azonos értékeik. Pakisztáni embereknek elvették a vízumát, családokat szakítottak szét megint. Az egyéni tragédiák ellenére a konfliktus belpolitikai előnyei azonban mindkét országban túlszárnyalják a kooperáció adta előnyöket a nagypolitika számára.