Az amerikai elnök szankciókkal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek bevételhez juttatják Oroszországot. India az orosz olaj második legnagyobb vásárlója, és úgy tűnt, hogy enged is a nyomásnak. Az ország miniszterelnöke azonban most határozottan letette a garast Moszkva mellett.
Narendra Modi indiai miniszterelnök februárban egyeztetett Donald Trumppal, aki súlyos vámtételekkel és másodlagos szankciókkal fenyegette meg, ha országa továbbra is orosz olajat és fegyvereket vásárol. Az elmúlt napokban olyan jelek mutatkoztak, hogy Új-Delhi enged a nyomásnak, és finomítói leállítják az orosz olaszszállítmányok befogadását.
Ezzel szemben a hétvégén a miniszterelnök dacos hangot ütött meg Trump fenyegetéseivel szemben, és sürgette a nemzetet, hogy helyi árukat vásároljanak, miközben jelezte, hogy továbbra is épít az orosz olaj importjára.
A világ 4. legnagyobb gazdaságát vezető Modi-kormány nem utasította az indiai olajfinomítókat az orosz olaj vásárlásának leállítására, és még nem született döntés arról, hogy leállítják-e a vásárlásokat – mondták a Bloombergnek a helyzetet ismerő források. Egyelőre mind az állami, mind a magánfinomítók vásárolhatnak előnyben részesített forrásokból, és a nyersolaj-vásárlás továbbra is kereskedelmi döntés.
A hétvégén Modi hangsúlyozta India saját gazdasági érdekeinek fontosságát a bizonytalan globális körülmények között. A megjegyzések néhány nappal azután hangzottak el, hogy a Trump-adminisztráció 25%-os vámot vetett ki az Egyesült Államokba irányuló indiai exportra, és a Fehér Ház további lépésekkel fenyegetett, ha India folytatja az orosz olajvásárlásokat.
„A világgazdaság számos aggodalmon megy keresztül – instabil légkör uralkodik” – mondta Modi szombaton egy Uttar Pradesh állambeli nagygyűlésen. „Most, bármit is vásárolunk, csak egyféle mérlegnek szabad működnie: azokat a termékeket fogjuk előnyben részesíteni, amelyeket egy indiai ember verejtékével készítettek.”
Az amerikai elnök a múlt héten bírálta Indiát, amiért csatlakozott a feltörekvő gazdaságok BRICS csoportjához, és szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal. India Trump egyik legfontosabb célpontjává vált, hogy rajta keresztül is nyomást gyakoroljon Putyin orosz elnökre , hogy vessen véget az ukrajnai háborúnak.
A megrovás negatív hangokat váltott ki az amerikai üzleti körökben is, mert figyelmen kívül hagyja India szoros történelmi kapcsolatait Oroszországgal, és az országot ellensúlyként próbálta kihasználni Ázsiában Kínával szemben is.
„Légy őszinte!”
Stephen Miller, Trump kabinetfőnök-helyettese vasárnap azzal vádolta Indiát, hogy hatalmas vámokat vet ki az amerikai árukra, emellett kijátssza az amerikai bevándorlási rendszert. „Trump elnök kiváló kapcsolatokat kíván és mindig is jó viszonyban volt Indiával és a miniszterelnökkel. De őszintén kell szembenéznünk a háború finanszírozásának kérdésével”. A Fehér Ház szerint minden lehetőség az asztalon van, hogy diplomáciai, pénzügyi és egyéb módon kezeljük az Ukrajnában zajló háborút, de ehhez India jóakaratára is szükség van.
Az elnök a múlt héten azt mondta, hogy ő is hallotta, hogy India többé nem vásárol olajat Oroszországtól, és ezt „jó lépésnek” nevezte. Most viszont az indiai fél azt állítja, hogy az olajvásárlások esetleges leállítása csak egy összetett terv része volt, ha az orosz nyersolaj nem lenne elérhető. Ezt az állítást szombaton a The New York Times is megerősítette, vagyis India nem állt el az orosz nyersolaj további beszerzésétől.