Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Szerbia Megjelentek a traktorok Belgrádban - gazdák is csatlakoztak a szerbiai tüntetéshullámhoz Szerbiában már nemcsak egyetemisták, hanem civilek és farmerek is tiltakoznak Aleksandr Vucic és kormánya politikája ellen. A demonstrálók élőfal és járművek segítségével 24 órára lezártak egy Belgrádba vezető autópályát, a szerb főváros közlekedésének egyik legfontosabb csomópontját. 27/01/2025
Magyarország "Benned is rejlik egy film" – újra pazar dokumentumfilm-válogatást lehet nézni, nem csak Budapesten Február másodikáig csaknem 70 filmmel és 200 vetítéssel várják a közönséget Budapesten és országszerte 11 nagyvárosban. 27/01/2025
Világ Megállapodtak az EU külügyminiszterei a Szíriával szembeni szankciók enyhítéséről Lépcsőzetesen visszafordítható a folyamat, ha nem tartja be az új szíriai vezetés a nemzetközi normákat. 27/01/2025
Kongói Demokratikus Köztársaság Elfoglaltak egy kétmilliós várost a kongói lázadók Pánik tört ki Gomában, amikor az M23 nevű tuszi lázadószervezet elfoglalta a várost, több ezren kezdtek menekülni, a városi börtönből megszöktek a rabok. 27/01/2025
Világ Világszerte bírálják Muskot azért, amit a német AfD rendezvényén mondott Az amerikai milliárdos videóüzenetében arról beszélt a szélsőjobboldali párt rendezvényén, hogy a németeknek el kell engedniük a múlttal kapcsolatos bűntudatot. Elon Musk ezeket két nappal Auschwitz felszabadításának 80. évfordulója előtt mondta. 27/01/2025
Lengyelország Nyolcvan éve szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort A holokauszt emléknapja alkalmából csaknem 60 ország magas rangú küldöttsége vett részt az auschwitzi megemlékezésen. Magyarországot Sulyok Tamás köztársasági elnök képviselte. 27/01/2025
Piacok Megrengette a techpiacokat a kínai DeepSeek Nem vették jól az AI-szektor befektetői, hogy a kínai DeepSeek mesterséges intelligenciája letarolja a piacot. 27/01/2025
EuroVerify Tényellenőrzés: nem bombázta a jemeni Al-Saleh-tüntetést az Egyesült Királyság és az USA Valótlanul mutatja az X-en egy videó, hogy brit és amerikai erők bombáznak egy palesztin-barát tüntetést Jemenben. 27/01/2025
Szerbia Szintet léptek a tiltakozások Szerbiában, már általános sztrájkkal követelnek változást A demonstrációk városokban terjednek, és féktelen indulatokat váltanak ki a hatalomból. A tüntetések városokban terjednek, vidéken a hatalom álhírekkel, például a Vajdaság elszakadásával riogat. A népharag és a tébolyult reakció, az értelem és az erő összecsapása a mélyen megosztott Szerbiában. 27/01/2025
Olaszország Nemzetközi tanácskozás Szíria kulturális örökségének megmentéséért A római kezdeményezés az első lépés egy különleges nemzetközi munkacsoport létrehozása felé. 27/01/2025
Dél-Afrika Kommunista mintájú földkisajátítási törvényt hozott Dél-Afrika, a fehér farmerek rémületére Dél-Afrika kormánya az elmúlt években hangsúlyt helyezett a földreformok felgyorsítására, aminek kulcseleme az új kisajátítási törvény. A kirobbant vita nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is heves reakciókat váltott ki, és ebből a dél-afrikai származású Elon Musk emlegetése sem maradhatott ki. 27/01/2025
Cinema Milyen a nemek aránya a high-tech-szektorban Európában? A legtöbb csúcstechnológiai szakemberrel rendelkező európai régió 2023-ban Bajorország volt. 27/01/2025
Európai hírek Magyarország nem vétózza meg az Oroszországgal szembeni EU-szankciók meghosszabbítását Mivel Magyarország Szijjártó Péter szerint megkapta az EU-tól "a kért garanciákat hazánk energiabiztonsága kapcsán", felfüggesztették a szankciók meghosszabbításának eddigi blokádját. Magyarország eddig kivétel nélkül mindegyik uniós büntető intézkedéshez hozzájárult. 27/01/2025
Európai hírek Orbán "túl korainak" nevezte, és elvetette az euró bevezetését Magyarországon Jelenlegi formájában az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó gazdaságok megerősödését - jelentette ki Orbán Viktor Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank által rendezett Lámfalussy Konferencián. 27/01/2025
Világ Átsöpört Nyugat-Európán a Herminia vihar Spanyolország és Franciaország után az Egyesült Királyságba is megérkezett a heves esőzéssel és széllel járó vihar. 27/01/2025
Egyesült Királyság Starmer ellenáll Trumpnak, London nem tudja növelni a védelmi kiadásait A brit miniszterelnök a The Times értesülése szerint egyelőre nem tudja teljesíteni Donald Trump elvárását, hogy a GDP 2,5 százalékát védelemre költse. Keir Starmer az államháztartás rossz helyzetére hivatkozik. 27/01/2025
Görögország Több tízezren tüntettek Görögországban a két évvel ezelőtti vasúti baleset miatt Sokak szerint a kormány bizonyítékokat akar eltussolni, mert a baleset az évtizedes pénzügyi válság után elhanyagolt, lerobbant vasúthálózat miatt történt. 27/01/2025
Amerikai Egyesült Államok Trump megvonta biztonsági védelmet a halálos fenyegetéseket kapott 'COVID-cár' Anthony Faucitól A koronavírus-járvány megfékezéséért felelős oltáspárti járványügyi vezető régóta a bögyében van Trumpnak és a republikánusoknak. 27/01/2025
Dél-Korea Kacsatollak a hajtóműben: madárbecsapódás okozhatta a dél-koreai gép tragédiáját Tollakat és vérfoltokat találtak a nyomozók a Jeju Air decemberben balesetet szenvedett gépének a hajtóművében, a katasztrófa 179 ember halálát okozta. 27/01/2025
Európai hírek Jótékonysági gyűjtés lengyel kórházaknak Egy alapítvány önkéntesei évről évre rengeteg támogatást szereznek a kórházi felszerelések beszerzéséhez. 27/01/2025
Szíria Önkényes kivégzésekkel és kínzásokkal vádolják szíriai jogvédők az új iszlamista hatalmat Szíriai jogvédők szerint az új iszlamista vezetőkkel szövetséges harcosok három nap alatt önkényesen kivégezték a volt rezsim legalább 35 emberét. A SOHR emellett borzalmas kínzásokról és más atrocitásokról is beszámol. 27/01/2025
Fehéroroszország Nincs meglepetés, Lukasenka nyerte a belarusz elnökválasztást A választási bizottság adatai szerint az elnök a szavazatok 87 százalékát kapta meg, így hetedik elnöki mandátumát nyerte el, zsinórban 1994 óta. 27/01/2025
Gáza Nemet mondanak Trumpra: sem Jordánia, sem Egyiptom nem fogad be gázai arabokat Mivel Gáza egy "teljes káosz", az amerikai elnök azt javasolta, "tisztítsák meg" az övezetet, és mindkét ország fogadjon be palesztin lakosokat. Ahogy az várható volt, mindkét ország nemet mondott. 27/01/2025
Svédország Újabb kábelrongálás a Balti-tengeren A svéd ügyészség vizsgálatot indított szabotázs gyanújával és lefoglalt egy máltai zászló alatt közlekedő hajót. 27/01/2025
Kolumbia Kolumbia elnöke szembeszegült Trump deportálási parancsával, de egy óra alatt meghátrált Az amerikai elnök múlt héten kiadott migrációs parancsa szerint az USA kolumbiai menedékkérőket akart visszatoloncolni az országba, de a fogadó ország elnöke, Gustavo Petro elnök megtagadta a gép leszállását. Erre azonnal fenyegető amerikai ellenválasz érkezett, aminek az elnök engedett. 27/01/2025
Izrael A palesztinok visszatérhetnek Gáza északi részébe, Izrael újabb túszokat kap vissza A katari közvetítők bejelentését az izraeli miniszterelnök is megerősítette. 27/01/2025