Érdekképviseleti szervezetbe tömörülve próbálják az anatóliai és a kappadókiai borosgazdák megmenteni a régió ősi szőlőfajtáit, és a nemzetközi piacra is bevezetni a török borokat. Útjukat kormányzati intézkedések sora, és a klímaváltozás is nehezíti.
HIRDETÉS
2021-ben ellenőrzést tartottak Seyit Karagözoğlu török gazda borászatában, noha maga a tulajdonos éppen akkor nem volt ott. A borászat neve Paşaeli, Karagözoğlunak pedig célja, hogy Anatóliát járva begyűjtse a régió ősi szőlőfajtáit, és azokat újjáélesztve egyedi, archaikus ízekkel gyarapítsa Törökország borkínálatát.
Seyit a bátyjától szerzett tudomást az ellenőrzésről, a testvére a telefonban csak annyit mondott neki, hogy "ez most nem a szokásos eljárás". A férfinek igaza volt, ugyanis a hatóságok 13 órát töltöttek a birtokon, négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre vizsgálták át a szőlőt és az üzemeket, mígnem találtak egy szinte lényegtelennek tudható szabálysértést, ami egy két évig tartó jogi harcot eredményezett, a testvéreknek pedig 50 ezer dollárnyi büntetést kellett fizetniük.
Mazsolának jó lesz
A Politico az üggyel kapcsolatban azt írja, hogy a Karagözoğlu testvéreknek más bűne nem volt, csak hogy egy olyan korban akarnak minőségi bort készíteni Törökországban, amikor az a megszokottnál is nehezebb feladat.
A török borkészítés távolról sem nevezhető világhírűnek, pedig széles spektrumon mozog. Szőlő rengeteg van az országban, Törökország eleve a világ hatodik legnagyobb szőlőtermelője közel 1400 őshonos fajtával, de a terménynek alig a 3 százalékából készül bor. A "maradék" 97 százalék megy a piacokra akár friss gyümölcsként, akár mazsolaként, utóbbiból ráadásul rengeteg exportra.
A török kormány az utóbbi években több olyan törvényt is átvitt a parlamenten, mellyel a független bortermelők életét sok szempontból és jelentősen megnehezítették, miközben a borászok munkája a szigorú törvények nélkül is nehéz, hiszen alkalmazkodni kell a melegebb nyarakhoz és a kevesebb csapadékhoz, a szüretről pedig sokszor hirtelen kell dönteni. Karagözoğlu és számos független borász ezzel együtt vívja a maga és a közös szélmalomharcát is, és egyre több termelő gondolja úgy, hogy Törökország szőlészeti és borászati hagyományait nemcsak ápolni kell, hanem új életet kell lehelni bele.
Elköltözött tapasztalat
A régió híres bortermő vidék volt, de a XX. század elején az anatóliai keresztény kisebbségek kényszerű migrációja és a környék lakosságának cseréje miatt hanyatlásnak indult. Az Oszmán Birodalom hagyományosan bortermelő örmény és görög lakossága az első világháború után kiszorult a területről, így a termelés jelentősen visszaesett, ráadásul a több generáción átívelő tudás is eltűnt.
A gazdálkodók sokfelé kiirtották a szőlőt más, jövedelmezőbb növények termesztése miatt, és számos őshonos szőlőfajta veszett el a homokban. A folyamat azóta csak lassult, mégis van pár szakember, aki visszafordítaná, például Umay Çeviker, aki szakmáját tekintve építész, de oly szenvedélyesen hisz a török borban, hogy ő lett a Yaban Kolektif néven futó szervezet társalapítója, mely egyrészt a törökországi szőlőtermesztés népszerűsítését, másrészt az archaikus szőlőtermelési módszerek újbóli bevezetését, és őshonos fajták megőrzését tűzte ki célul.
Klímakérdés és korai szüret
Çeviker szerint mindemellett alkalmazkodni kell az éghajlati változásokhoz, amivel egyetért Udo Hirsch, egy német származású, a 81-edik életévét taposó borász is. Hirsch egy kappadókiai borászat tulajdonosa, és kizárólag helyi szőlőkből (keten gömlek, bulut, tas üzüm), ráadásul amforákban készít borokat. Hirsch szerint Kappadókia maga a kánaán a szőlőtermesztéshez, de hozzáteszi, hogy a "kánaánban" egyre nehezebbek a körülmények, és ő is az éghajlatváltozást és a mezőgazdaságra vonatkozó szabályokat említi.
Hirsch arról is beszélt a Politicónak, hogy 2024 nyara nagyon meleg volt, amihez az általa termelt fajták nincsenek hozzászokva: a meleg miatt kénytelen volt korábban szüretelni, és fél, hogy a kánikula kihat a termelt bor ízére is. A német férfi borászata ráadásul kicsi, egy klasszikus butikborászat, melynél évente csak nagyjából 5000 palackot töltenek meg, ráadásul egyesével, kézzel készítik a címkéket. A 2024-es szüret túl korai volt ahhoz, hogy munkásokat szerezzenek, így a férfi a feleségével volt kénytelen leszedni a szőlőt.
Korai szüretet tartottak a cikk elején említett Paşaeli egyik dűlőjében is, a szokásos szeptember végi betakarítás helyett már augusztus végén érett szőlőt szedtek le a tőkékről. Karagözoğlu minden szüretnél ott van, de a beszedés után útnak indul olasz tanácsadójával, Andrea Paolettivel, akivel az anatóliai falvakban keresik a helyi gazdák szőlőit. Az utak során több tonna szőlőt vásárolnak fel, és amellett, hogy hasznosítják őket, némelyiket maguk is megpróbálják kinevelni. Ilyen például egy régi török fajta, a koloroko, melyből sikeresen készítettek bort.
A férfi azt mondja, csakis kis léptékben tudnak haladni, de az örökség szempontjából fontos munkát végeznek. Úgy véli, hogy az elhanyagolt helyi szőlőfajták ápolásával a melegnek jobban ellenálló, később érő fajtákat lehet találni, tehát a melegebb nyarak ellenére nem kell túl korán nekiállni a szüretnek.
Nehezített pályáról a nemzetközi piacra
A Yaban Kolektif tagjai szerint a török borban sok lehetőség van, és úgy vélik, hogy még lehet olyan híres, mint például az olasz, vagy a régiót tekintve, mint például a grúz borok. A szervezet szerint a legnagyobb akadály a helyi törvénykezés, és persze az egyre nehezedő bürokratikus megszorítások, az egyre magassabb adók, vagy éppen a semmiből érkező ellenőrzések, melyek során mondvacsinált okokkal büntetnek borászatokat. „Ma a kormányzati ellenőröknek nagyobb felhatalmazásuk van, mint a bíróknak, és ha valami hibát találnak, akár hat hónapra is bezárhatják a céget, ráadásul nem tudunk mit tenni ellenük" – mondta Karagözoğlu, aki szerint néha követni is nehéz, olyan gyors tempóban változnak a szőlőtermelésre és a borkészítésre vonatkozó szabályok. Arról nem is beszélve, hogy egy bezárás vagy egy büntetés egy kisebb borászatnak pénzügyi katasztrófát jelent.
A Politico megjegyzi: a török szőlőtermesztők és a bortermelők kísérletezése, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodása világszerte példaértékű lehet a hasonló cipőben járó borosgazdáknak. „Büszke vagyok arra, amit csinálunk. Büszke vagyok arra, hogy az ismeretlen, de régi fajta szőlőkből készítjük a borainkat" – mondta Karagözoğlu, és hozzátette, hogy Törökországban szerinte egy hatalmas kincsen ülnek a szőlészet terén, csak éppen nem tudják eléggé kihasználni.