Több mint három évtizeden át több mint kétszázezer embert tartott lázban, hova rejtették el az értékes szobor bronzmását. Az Aranybagoly megtalálójának kilétét, a titokzatos helyszínt és magát a szövevényes megoldást furcsa módon hetekkel később sem tették közzé.
HIRDETÉS
„Miután végeztem a munkával, messzire autóztam, hogy reggelit találjak. A kávézóban megnéztem magam a tükörben. Alig ismertem magamra: zilált voltam, és sáros” – így emlékezett vissza a Libérationban egy férfi arra, hogyan rejtette el az aranybagoly mását egy csak általa ismert helyen, valahol Franciaországban, 1993. április 23-án, hajnali 3:30-kor.
Max Valentin – sokan csak így ismerték – koromsötétben fogott hozzá a munkához. Egy vermet ásott, és abban temette el az autója csomagtartójában szállított, kicsiny, bronzból készült, bagolyformájú szobrocskát.
„Még be sem fejeztem, máris véres volt a kezem” – panaszkodott utóbb a hólyagokra.
Az eredeti szobrot az alkotó őrizte. Michel Becker festőművész három kiló aranyból és hét kiló ezüstből öntötte ki a tudást jelképező madarat, a szobrot pedig gyémántokkal és rubinnal díszítette.
Az Aranybagoly eszmei értékét egymillió frankra becsülték, ami az euró bevezetése után nagyjából 150 ezer eurónak felelt meg.
A szobor ma a dupláját éri.
A rajt
Michel Becker és Max Valentin a szerzője Az Aranybagoly nyomában című könyvnek, amelyben tizenegy rejtvény megoldása vezette el a helyes megfejtőt arra a helyre, ahol Valentin 1993 áprilisában a másolatot elrejtette. A könyvet a festőművész illusztrálta azzal a szándékkal, hogy a chouetteur-öket, a bagolyvadászokat közelebb vezesse a megoldáshoz.
A könyvben azonban volt egy kelepce, egy rejtett, tizenkettedik feladvány. Azt is meg kellett találni, és megfejteni ahhoz, hogy valaki az elásott szobrocska nyomára bukkanjon.
A rejtélyeket értelemszerűen francia nyelven fogalmazták meg, a kutatás azonban idővel sokak szenvedélyévé vált, így a feladatokat más nyelvre is lefordították.
Nem vitt sokkal közelebb a megoldáshoz.
Ízelítőül a nyitány – hevenyészett fordításban – így hangzott:
„Az első az első korszak első felének első fele megelőzi az útját kereső másodikat és a harmadikat. A negyedik ihlet, az ötödik dühöng...” és így tovább.
Ha valaki rájött, hogy a sorszámok jelentése betűknek felel meg, akkor már sok-sok türelemmel adódott a megfejtés. Az első a baby-t, a babát jelenti, többi sorszám többszörösen átvitt jelentéséből kialakulnak a többi betűk.
Hogy ne részletezzük: az első megfejtés betűi összeolvasva Bourges város elnevezését jelölik.
Az első feladványt Becker természetesen Franciaország jelképével, a gall kakassal illusztrálta. Fejének árnyékában felsejlik az ország térképe, a szeme pedig körülbelül megfelel a város elhelyezkedésének. Bourges nagyjából Franciaország földrajzi közepén található.
A megfejtők a kérdés nehézségi fokát ötös skálán hármasra taksálták.
A panasz
Yvon Crolet, egy nyugalmazott párizsi mérnök húsz éven át vadászott az Aranybagolyra – eredménytelenül. Végső elkeseredésében azt állította, hogy az enigma egy átverés, és hogy soha semmilyen szobrocskát nem temettek el. Ezt azok után jelentette ki, hogy szerinte minden feladványt pontosan kiokoskodott. Ebből azt feltételezte, hogy a kincset a Lus-la-Croix-Haute község melletti hegységen rejtették el, Drôme megyében. Ennek ellenére üres kézzel tért haza a feltárásról.
A kincsvadászat 25. évfordulóján, 2018-ban jogi panaszt nyújtott be a szerzők, illetve örököseik ellen, amelyben azt követelte: fedjék fel a megoldást.
A francia igazságszolgáltatás malmai nagyon lassan őrölnek, annak ellenére, hogy maga Crolet is korábban bírósági szakértő volt. A panaszát még tavalyelőtt is vizsgálták.
Ettől függetlenül évekkel korábban önálló kutatásba kezdett.
„Próbáltam megérteni, hogyan sikerült több százezer embert ilyen mértékben megtéveszteni” – magyarázta a chouetteur.
Az Aranybagoly megalkotója, Becker szerint Crolet azért volt csalódott, mert vadászata kudarcba fulladt. A konkrét vádakra azonban nem volt hajlandó válaszolni a jogi eljárás lezárultáig. Elismerte, hogy az Aranybaglyot áruba bocsátotta, amikor „megelégelte” a játékot, aztán újra szenvedélyesen beleszeretett saját feladványába.
„Lenyűgöz a játék emberi oldala” – mondta Becker, aki rendkívülinek tartotta a bagolyvadászok népes közösségét. Az izgalom fokozása érdekében „exhumálta” az időközben erősen korrodálódott, eltemetett bronz baglyot, és egy másikra cserélte.
Crolet csüggedése ellenére elismerte, hogy Valentin eredeti, divertissement, szórakoztató rejtvényének volt sziporkázó zsenialitása.
„Ugyanannyi örömet szerzett a bagolyvadászat, mint az igazságszolgáltatásban felbukkanó rejtélyek” – mondta Crolet. Mások az utazásban lelték a játék szépségét.
A kincsvadászathoz ugyanis keresztül-kasul be kellett járni Franciaországot.
A bagolyvadászok körében idővel földrajzi frakciók alakultak ki. A „daboisták” megszállottan állították, hogy a szobrot az északkeleti Dabo falu közelében ásták el. Az „anti-daboisták” ezt kizártnak tartották.
A B-feladvány
„Nincs vakabb annál, aki nem akar látni” – így szólt a B-jelzésű segédfeladvány, amellyel a nyomok sorrendjét lehetett kibogozni.
Becker a szöveget egy szivárvánnyal illusztrálta.
Ember legyen a talpán, aki ebből kiokoskodta, hogy a színek hullámhosszai vezetnek az egyes nyomokhoz. Ennek alapja a szelvényekre osztott Newton-lemez, amely a Nap spektrumának színeit mutatja. A vörös hullámhossza például 780 nanométer, amely a hullámhosszak párosításával a kettes sorszámot adta, azaz a második feladatot határozta meg.
Ha a leírás bonyolultnak tűnik, az azért van, mert valóban bonyolult a feladat. A nehézségét az ötös skálán ötössel mérték.
Az Aranybagoly nyomába csak pokolian agyafúrt nyelvi játékok, fizikai és térképészeti ismeretek, történelmi utalások és matematikai fejtörők kombinációjának megoldásával lehetett eredni.
A rejtvényszerző
Max Valentin egy rejtvényszerző precizitásával napra pontosan a bronzbagoly elásásának 16. évfordulóján, 2009. április 23-án elhunyt.
Eredetileg Régis Hausernek hívták, aki tizenévesként a Tigrisekben zenélt fivérével, aztán rallizott, marketing tanácsadó volt, és mindig vonzódott az új technológiákhoz.
A munkájának ötvözete fejlesztette ki benne a kincsvadászat iránti rajongást. Több könyvet írt – tíz közülük kincsvadászat leírása, amelyek közül csak Az Aranybagoly nyomában élt napjainkig.
Ez a feladvány viszont több bírósági ügyet is kiváltott. Yvon Crolet mellett Michel Becker is perre ment szerzőtársa halála után. Régis Hauser örököseitől próbálta kikényszeríteni a helyszín egy lepecsételt borítékban elhelyezett leírásának átadását, ő ugyanis nem volt az információ birtokában.
Becker ellen viszont azért indítottak eljárást a feldühödött chouetteur-ök, mert hosszú évek sikertelen nyomozása után meg akart válni az addig már ereklyének minősülő Aranybagolytól. Egy bíró úgy döntött: a szobrot nem lehet eladni, mert jogilag azt a személyt illeti meg, aki megtalálja a másolatot.
A festőművész ezek után módszeresen újabb és újabb nyomokat tett közzé – szemmel láthatóan azzal a szándékkal, hogy mielőbb lezáruljon az évtizedek óta tartó kincsvadászat.
A névtelen kincsvadász
„Ne ássanak tovább!” – ezt üzente Becker a játék fórumán, október 3-án, reggel 8:26-kor. A jelek szerint teljesült kérése, és végre leállíthatta a kincskeresést.
„Megerősítjük, hogy a Chouette d’or tegnap este megkerült, az online ellenőrző rendszerbe feltöltött megoldással egyidejűleg” – írta a kincsvadászat társszerzője a Discordon.
Két órával korábban már jelezte, hogy egy potenciálisan győztes megoldást már ellenőriznek, ezért a bagolyvadászokat arra kérte: ne küldjenek be újabb megfejtéseket.
Napjaink Indiana Jonesa, egy egyelőre névtelen személy 31 év, 5 hónap és 9 nap elteltével megtalálta az Aranybaglyot – jelentette az Euronews.
„Soha többé nem lesz ilyen izgalmas kincsvadászat” – ujjongott a francia közszolgálati médium.
A nyertes kilétét vagy az Aranybagoly eltemetésének helyszínét szokatlanul furcsa módon azóta sem tették közzé, pedig sokan erre kíváncsiak.
Becker egyébként nem reagált az amerikai AP hírügynökség ezzel kapcsolatos megkeresésére sem.
A profi bagolyvadászokat azonban ennél sokkal inkább izgatja a rejtvény megoldásainak publikálása, hisz elképesztően sok időt szántak a roppant nehéz feladványok megfejésére.
„Ideje elővenni a zsebkendőket”, hogy letörölhessük könnyeinket – reagált a kincsvadászat lezárására az egyik bagolyvadász fórumozó, míg egy másik szerint „ez egy korszak vége”.
„Csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy közel járok a megoldáshoz, ugyanakkor megkönnyebbültem, hogy a játék véget ért” – nyilatkozta egy dél-franciaországi chouetteur a rádióban.
A harmincéves férfi az eltelt két évben minden hétvégéjét az Aranybagoly keresésével töltötte, és időnként még az éjszaka közepén is ásott.
Az ihlet
Az Aranybagoly utáni hajtóvadászatot Kit Williams Masquerade, Álarcos bál című, 1979-ben megjelent könyve ihlette, amelyben a szerző illusztrációikkal kiegészített feladványai alapján kellett megtalálni egy 18 karátos aranynyulat.
Ez sem volt kevésbé könnyű az Aranybagoly rejtvényénél. A 15 illusztrációban a képen látható lény bal szemétől a bal kezén levő leghosszabb számjegyen kerül egyenes vonalat kellett húzni a szegélyben található betűig. Utána ugyanezt az eljárást kellett alkalmazni a jobb szemtől kiindulva. A betűk szavakká alakulnak, majd anagrammával egy hosszú üzenetet alkotnak.
A végső kulcs Isaac Newton portréja volt.
A tudós arcmásából bonyolult áttétekkel az hour, óra olvasható ki.
Az összes üzenet helyesen értelmezve arra utal, hogy az aranynyulat a bedfordshire-i Ampthill Parkban temették el, Aragóniai Katalin emlékművének közelében azon a helyen, amelyet az emlékmű árnyékának csúcsa pontban délben érint a márciusi vagy szeptemberi napéjegyenlőség napján.
Ezt a kincsvadászatot is botrányok övezték. A helyes megfejtőről például azt állították, hogy a szerző, Kit Williams ismerőse ismerősének ismerőse.
Az Aranybagoly nyomában előtt a leghosszabb ideig a Küldetés: a zetetikus kincsvadászat című feladványsorozat megoldása tartott – egészen pontosan 13 évig és hét hónapig.
Az 1992 szeptemberében közzétett földrajzi rejtvényt a „fotel kényelméből” is meg lehetett oldani, de az internet akkor még persze gyerekcipőben járt. A díjat, egy aranyládát végül három wyomingi rejtvényfejtő nyerte meg közös munkával.
Byron Preiss A titok című könyve még 1992-ben jelent meg. A leírások alapján 12, az Egyesült Államokban és Kanadában elásott kincsesládát kellett megtalálni. Ezek közül eddig csak három került elő.