Mutyi és korrupció? Esetleg idealista ötlet és visszatérés a régi szép időkhöz? Talán csalódást okozó törvény? Gazdasági abszurdum? Körbejártuk a megosztó kastélyprogramot, Lázár János „szerelemprojektjét”.
HIRDETÉS
Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly állt elő az általa kastély-örökbefogadásnak nevezett törvényjavaslattal, amelynek értelmében a kormány magánkézbe adná az állami tulajdonban lévő kastélyok egy részét. Számos írás született arról, hogy a kastélyok privatizációra kínálása jó vagy rossz ötlet-e, a következtetés azonban még várat magára. Főleg, hogy az idei év még csak „próbaév”, amelyben először nyolc kastély (és egy remeteség) megpályáztatásával elkezdődött a a miniszter egyik szívügyének számító kastélytörvény végrehajtása.
Mi a kastélytörvény lényege?
1945 után a mai Magyarország területén található 1500 kastély, kúria állapota leromlott, nagy része eltűnt, az épületeket elbontották. Az elmúlt 13 évben a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében állami és uniós pénzből több mint egy tucat kastély újult meg, részben arra válaszul született a kastélytörvény, hogy üzemeltetésük ne jelentsen továbbra is folyamatos pénzügyi terhet a költségvetésnek.
Az első javaslatot Novák Katalin akkori köztársasági elnök megvétózta, a módosított verziót idén júniusban azonban elfogadta az Országgyűlés. Ez alapján 48 kastélyra írhat ki pályázatot a kormány, amelyek ingyenesen magánkézbe vagy tartós vagyonkezelésbe kerülhetnek.
Nem írnak ki pályázatot öt jelentős kastélyra, ezek továbbra is állami tulajdonban maradnak: a fertődi Esterházy-kastély, a keszthelyi Festetics-kastély, a geszti Tisza-kastély, a nagycenki Széchenyi-kastély és a tiszadobi Andrássy-kastély.
A próbaévben kilenc állami tulajdonú kastély, kúria, udvarház, valamint a hozzájuk tartozó parkok és ingóságok tulajdonjoga válik ingyen átruházhatóvá. A Telex számításai szerint az épületekre összesen 22 milliárd forintot, ebből 13,3 milliárd forint EU-s támogatást költött a kormány. Az ingatlanok mindegyikénél felhasználtak uniós pénzt és állami forrásokat is, bár a Telex adatai alapján mindegyik beruházásnál az uniós ráfordítás volt a magasabb.
A most megpályáztatott kastélyok felújítási költségei (forintban) így alakultak:
bajnai Sándor–Metternich-kastély: 1,7 milliárd uniós pénz, 0,6 milliárd hazai forrás.
füzérradványi Károlyi-kastély: 1,7 milliárd uniós pénz, 1,4 milliárd hazai forrás.
nádasdladányi Nádasdy-kastély: 1,5 milliárd uniós pénz.
sümegi Püspöki Palota: 1,7 milliárd uniós pénz, 0,3 milliárd hazai forrás.
szabadkígyósi Wenckheim-kastély: 1,7 milliárd uniós pénz, 1,5 milliárd állami forrás.
tatai Esterházy-kastély: 1,6 milliárd uniós pénz, 1,5 milliárd állami forrás.
dégi Festetics-kastély (Dég): 1,7 milliárd uniós pénz, 1,5 milliárd állami forrás.
majki kamalduli remeteség és a hozzá tartozó Esterházy-kastély: 1,7 milliárd uniós pénz, 1,5 milliárd állami forrás.
Habár az igaz, hogy az ingatlanokat úgymond ingyen adják át az új tulajdonosoknak, nem biztos, hogy túl jó befektetés egy ilyen ügylet, ugyanis a pályázóknak olyan magánszemélyeknek vagy piaci szereplőknek kell lenniük, akik képesek vállalni, hogy:
a kastélyok felújítási-karbantartási munkálatait elvégzik,
az ingatlanok állagromlását megelőzik,
az épületek kulturális funkcióit megőrzik,
10 éves felújítási és 30 éves fenntartási és üzemeltetési tervet mellékel, amit az állam képviseletében az EKM hagy jóvá és folyamatosan ellenőriz,
a kastélyokban elhelyezett közgyűjteményeket az év legalább 300 napján látogathatóvá teszik,
a parkokat pedig az év minden napján ingyenesen elérhetővé és bejárhatóvá teszik.
Ha ezeket nem tartják be, életbe lépnek a biztosítékok, így büntetőpénzt kell fizetniük vagy visszaveszi az állam az ingatlant. A kérelmek után Lázár minisztériuma tízmilliós ügyintézési díjat is felszámol.
Ki az ideális új tulajdonos? A régi arisztokrata családok? Cégek? Alapítványok?
A kastélyprogram lezárultával a kormány három részre csoportosította az állami tulajdonú kastélyok hasznosítását: az épületek egy részét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-re bízzák, vagyis az állami vállalat feladata lenne a kastélyok későbbi hasznosítása, másik része a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit (NÖF) Kft. működtetése alá kerül, például a keszthelyi Festetics-kastély vagy a geszti Tisza-kastély, a harmadik részükre a kormány örökbefogadási programot indított – jelezték, hogy nagy magyar vállalatok, például az OTP, a Mol, a Richter jelentkezését várják, amelyek felajánlhatnák, hogy „örökbe fogadjanak” néhány megmentésre érdemes kastélyt. A kormány olyan tőkeerős, magyar tulajdonú cégeket keres, amelyek vállalják a kulturális örökség részét képező ingatlanok felújítását és üzemeltetését. Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építési államtitkára az MTI-t tájékoztatta arról, hogy szerinte az erős pénzügyi háttérrel rendelkező cégeknek kötelessége, hogy tegyenek a magyar örökségért.
A Válasz Online arról írt, hogy a hozzájuk eljutott információk szerint a kezdeményezés nem a három nagyvállalattól érkezett, hanem kifejezetten politikai elvárásként fogalmazódott meg, hogy egy-egy kastélyt át kellene venniük.
Számos írás született arról a magyar sajtóban, hogy a kastélyok privatizációra kínálása jó vagy rossz ötlet-e, és ezek közül sok azt sugallja, hogy az örökbefogadási program korrupcióra kínál lehetőséget, sőt, azt, hogy egyenesen emiatt lett kitalálva az egész. A megosztó kastélytörvénnyel kapcsolatban az Euronews megszólaltatott három, a kastélyprogramhoz különböző módon kapcsolódó szereplőt.
Pallavicini Zita: „Nem arról van szó, hogy az új tulajdonos beköltözik oda, majd magára zárja az ajtót”
Őrgróf Pallavicini Zita, az Andrássy-család Magyarországon élő egyedüli egyenesági leszármazottja azt hangsúlyozta az Euronewsnak, hogy az, aki átvesz egy kastélyt, nem tud vele jól járni anyagilag. „Ez az év még csak egy próbaév, amikor összesen kilenc kastélyt (lásd fentebb) kínálnak privatizációra. Ezek mind nagy kastélyok, amelyeket közpénzből újítottak fel. A dégi Festetics-kastély és a füzérradványi Károlyi-kastély rokoncsaládoké. Aki átveszi például a dégi kastélyt, annak azt továbbra is múzeumként kell működtetnie, és nyitva kell tartania az emberek számára. Ebben mi az üzlet, hogy el kell tartani egy kastélyt, miközben az továbbra is köztulajdonban marad?” – teszi fel a kérdést. „Nem arról van szó, hogy beköltözik majd az új tulajdonos, és magára zárja az ajtót.”
Az őrgrófnő szerint a kastélyok örökbefogadása egyfajta mecenatúra. „Régen a családunknak sok pénze volt, és ennek egy jelentős részét visszaforgattuk a társadalomba. Ezt a mentalitást újra kell tanulnia annak a rétegnek, amely most van hasonló pozícióban” – véli Pallavicini, akinek meggyőződése, hogy a kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert, amellyel a történelmi családok rendelkeznek, az ország felemelkedésére kell fordítaniuk, ha gazdasági hatalmuk már nincs is.
Az őrgrófnő a már felújított tiszadobi Andrássy-kastély felvirágoztatásával kapcsolatban segíti a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) munkáját, amellyel szerződésben áll. A francia stílusú kastélyt a család leghíresebb tagja, gróf Andrássy Gyula építtette, aki az 1867-es kiegyezés első felelős miniszterelnöke és az Osztrák-Magyar Monarchia első közös birodalmi külügyminisztere volt.
„Tiszadobban nagy potenciál rejlik, segítek, hogy nemzetközi kulturális centrummá váljon a kastély, hiszen az Andrássy egy nemzetközileg is felépíthető brand, Andrássy Gyula neve külföldön is jól cseng. Ismerik az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztereként és Erzsébet királyné állítólagos szeretőjeként is. A kastélyturizmus legitim és jót tesz az országimázsnak, tud pénzt is hozni, csak jól kell csinálni. Szigorúak a feltételek, az állam folyamatosan ellenőrizni fogja, hogy ezek be vannak-e tartva, mert abban a pillanatban, hogy nincsenek, akkor elveszik az épületet” – hangsúlyozza.
Tiszadob például elsőosztályú vadászterülettel rendelkezik, ami Pallavicini véleménye szerint számos kül- és belföldi vendéget vonzhat ide. Olyan programokat is szerveznek majd itt, amelyek célja a múltbéli tradíciók felélesztése, ápolása és bemutatása – október második hétvégéjén például lovaspóló-bemutatót tartottak a kastély parkjában, hiszen a család egyik tagja, Andrássy Géza honosította meg a lovaspólót Magyarországon.
Az őrgrófnő jó példának tartja azt, ahogyan a fehérvárcsurgói kastélyt kezelik, ahol Károlyi György és felesége, Angelika laknak, és ők is működtetik az intézményt- kulturális programokat szerveznek, a kert és az épület is nyitva áll a látogatók előtt. „Sokszor azt látom, hogy a kommentelők azt hiszik: mi visszakapjuk a kastélyokat, majd átjátsszuk valami havernak, erről szó sincsen. Ez semmilyen havernak nem lesz átjátszva, Tiszadob például nem is tartozik azok közé a kastélyok közé, amelyeket kiszerveznek, itt a családot az Andrássy Örökség Alapítvány képviseli, amely által részesei vagyunk ennek a folyamatnak.”
Zichy Pál gróf: nem lenne szerencsés a MOL-kastély vagy az OTP-kastély
A magyar történelmi családok leszármazottai azonban megosztottak a kérdésben. Van olyan köztük, aki éppen azt nehezményezi, hogy nem kapnak elég szerepet a főúri családok a folyamatokban. A Zichy-családot egykor Magyarország legbefolyásosabb és leggazdagabb családjaként tartották számon. Gróf zicsi és vázsonykeői Zichy Pál, akinek felmenői között császári és királyi kamarást, minisztert, főispánt, érseket és országgyűlési képviselőket is találunk, úgy véli, hogy a kastélyok „örökbefogadásába” jobban be kéne vonni a történelmi családok leszármazottait.
Először egy, a 24.hu-n megjelent interjúban mondta el, hogy még a kastélytörvény benyújtása előtt több történelmi család képviselője is elküldte kéréseit és javaslatait Lázár János miniszternek, de ezeket nem vették figyelembe. Zichy gróf az Euronewsnak kifejtette: „Önmagában a kastélytörvénynek van legitim célja, nem teljesen elvetendő, az viszont csalódást keltő, hogy végignéztem a jogszabályt, amely többször megemlíti: a történelmi örökséget tiszteletben kell tartani, de konkrétum csak annyi van benne, hogy egy emléktáblát kell kitenni az adott épület múltjáról. A család szó nem is szerepel a törvényben, nincs arról szó, hogy szükséges a korábbi tulajdonos családoknak a bevonása. Emiatt csalódottak vagyunk.”
Azt elismeri, hogy a történelmi családok leszármazottai önmagukban valószínűleg nem tudnának kastélyokat üzemeltetni: „A leszármazottaknak egy kastély fenntartására nagy valószínűség szerint nincs pénzük, hiszen ez irdatlan összegekbe kerül. Egy részük külföldön él, másik részük itthon, hétköznapi életet folytatnak. Van, aki jobban él, van, aki kevésbé, de egyedül nem tudnák viselni egy ilyen épület fenntartásának költségeit.”
Az utoljára a dédnagyapja, Zichy János egykori kultusztminiszter tulajdonában álló, Fejér vármegyei soponyai kastéllyal kapcsolatban hét évvel ezelőtt például kapott egy kimutatást, amelyben ötmillliárd forintra becsülték az épület felújítását, az összeg pedig ma már ennek valószínűleg többszörösére rúgna. „Erre esélyünk sincs, de nyitottak vagyunk az együttműködésre olyanokkal, akik látnak ebben fantáziát” – mondja.
Zichy Pál tehát elismeri, hogy szükség van egy tőkeerős szereplőre a kastélyok üzemeltetéséhez, de az is fontos lenne szerinte, hogy a családok mintegy történelmi lelkiismeretként jelen legyenek a folyamat során, és tudásukkal segítsék a kastélyok üzemeltetését. Úgy véli, hogy ha már szóba jönnek nagyvállalatok, amelyek örökbe fogadhatnának egy-egy kastélyt, akkor fontos lenne, hogy ezek a cégek legalább valamiféle együttműködésre legyenek kényszerítve azoknak a családoknak a leszármazottaival, akiknek a felmenői „nem is annyira régen ezeket a kastélyokat birtokolták, mert ez adja meg azt a történelmi hitelességet”- vélekedik. „E törvény támogatói is úgy beszélnek a kastélyokról, mintha az azokat egykoron birtokló családok eltűntek volna. Pedig nem tűntek el, és szerintünk akkor lenne hiteles a kastélyok üzemeltetése és bemutatása, hasznosítása, ha ezeknek a családoknak lényegi szerepük lenne ebben. Nem díszként beültetve őket, hanem lehetőségük lenne, hogy megszabják az irányát annak, ahogyan tovább üzemeltetik ezeket az épületeket.”
Úgy gondolja, hogy nem szerencsés, ha a döntéshozók átadják a történelmi örökség egy darabját egy gazdasági társaságnak csupán pénz, vagy esetleg egy magánszereplőnek pusztán politikai haszon alapján. Habár a kastélyok örökbefogadását feltételekhez köti a törvény, Zichy gróf szerint a „ papír mindent elbír”, és úgy érzi, hogy a valódi garancia a történelmi családok jelenléte lenne. „Máskülönben miért nevezzük Nádasdy-kastélynak vagy Sándor-Metternich-kastélynak? Ehelyett jönne az OTP-kastély, a MOL-kastély, ami nem lenne szerencsés.”
Véleménye szerint, ha például az OTP úgy venne át egy kastélyt, hogy a folyamathoz semmi köze nem lenne az eredeti családnak, akkor a végeredmény lélektelenné válna. „Nem egy skanzen kialakítása lenne a célunk” – hangsúlyozza. „Hanem az, hogy a kastélyok lelkét megőrizzük, ami talán szentimentálisan hangzik, de egy ilyen épület azért izgalmas, mert története van. Maga a történelmi folytonosság, a hitelesség ezeknek a családoknak a kezében van, még akkor is, ha nyilván ők már nem akkora tényezők gazdaságilag.”
Zichy gróf pozitív példaként hozza fel azt, ahogyan egyik rokona, Zichy László 20 éve saját vagyonkezelésébe vette a Somogy megyei Nágocs településen található Zichy- kastélyt, amely akkor gyakorlatilag egy romhalmaz volt. Az épületet szép apránként elkezdték felújítani, „nagy küldetéstudattal”. A Zichy Örökségért Alapítvány idén kezdett velük közösen rendezvényeket és kulturális eseményeket szervezni, és úgy vélik, ez lehetne a követendő út a soponyai kastély esetében is: ha az épületet átvenné egy nagyvállalat, akkor a családi alapítvánnyal együttműködve üzemeltethetné az épületet.
"A családnak annyi kérése lehet, hogy kapjanak lakrészt, kiállítást üzemeltethessenek, idegenvezetést csináljanak, rendezvényeket szervezzenek. A nagyvállalat pedig kezelje a hasznosítás részét, a bevételeket, például ha konferenciára kiadja a kastélyt, akkor elteheti az abból befolyó pénzt."
„Az állam igenis legyen jó gazda!”
Míg Zichy Pál úgy véli, a történelmi családok leszármazottainak bevonása legitimálná a kastélyok örökbefogadását, van, aki a magyar arisztokrácia sorai közül úgy véli: nem lenne helyénvaló, ha nagy, profitorientált cégek kapnák meg a történelmi kastélyok használati jogát. Az Euronewsnak név nélkül nyilatkozó főnemesi leszármazott szerint az a helyes út, ha a kastélyokat közkincsként kezelik tovább, ahová szabadon bejárhatnak a magyar emberek, és úgy vélekedik, hogy az állam igenis legyen jó gazda, és gondoskodjon megfelelően ezekről az épületekről, ha már egyszer a családoktól (mégha az egy másik rendszerben is történt) elvették ezeket.
Attól is tart, ha esetleg profitorientált cégek veszik át egyes kastélyok üzemeltetését, a dolog gellert kaphat, és könnyen lehet egy ilyen megállapodás eredménye az, hogy egyszer csak közlik: ne járkáljon ott annyi ember, és bezárják az egészet, magánhasználatra alakítják át.
Úgy véli, hogy ha esetleg arisztokraták kapnák meg egykori kastélyaik használati jogát, a legtöbb család esetében komoly pénzügyi problémát jelentene az így visszakapott épületek színvonalas üzemeltetése. Ráadásul egy ilyen lépés megosztó döntés lenne, tovább növelné a társadalom jelenleg is érzékelhető ellenszenvét ezen réteg irányába.
Ugyanakkor hozzáteszi: neki úgymond „könnyű”, hiszen olyan család tagja, amely nem vesztett el nagy vidéki kastélyt, „csupán” földeket.
A minisztérium szerint van érdeklődés a kastélyprogram iránt
Frissítés!
Több kérdést is küldtünk a kastélyprogrammal kapcsolatban cikkünk megjelenése előtt az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, amelynek sajtóirodájától október 29-én kaptunk választ.
Az Euronews kérdésére, miszerint tapasztalnak-e érdeklődést a kastély-örökbefogadási program iránt, a minisztérium azt válaszolta, hogy folyamatosan érkeznek be hozzájuk a dokumentáció kikérésére irányuló igények, az erre vonatkozó határidő a napokban jár le. Ezután 90 nap áll a miniszter rendelkezésére, hogy a kérelmeket elbírálja.
Arra a felvetésre, hogy a kastélyprogram akár gellert is kaphat a megvalósítás során, és sokan attól tartanak, hogy annak valódi célja a közvagyon kiszervezése, a minisztérium azt válaszolta, hogy azzal a céllal indították el a kastélyok felújítására, gondozására vonatkozó programjukat, hogy ezek a köz javára hozzáférhetőek legyenek. "Ezeknek az épületeknek a közcélú hasznosítása magánszereplők bevonásával valósul meg úgy, hogy az elmúlt 35 évben kialakult magyar nagyvállalati struktúrát és a nagyvállalati réteget hívjuk segítségül. Elsősorban a magyar nagyvállalatok, illetve egyházak, vagy önkormányzatok részvételére számítunk" - írják. Hozzáteszik: a pályázati feltételeknek megfelelő mecénások feladata az lesz, hogy a következő években teljes felújítást hajtsanak végre a saját pénzükből, és ezt a köz számára hozzáférhetővé tegyék.
Arra a kérdésre: vajon tervezik-e a jövőben, hogy a kastélyok örökbefogadóit kötelezik arra, hogy valamilyen módon bevonják az üzemeltetésbe az 1945 után államosított épületek eredeti tulajdonosainak leszármazottait a történelmi családok által megfogalmazott kéréseknek megfelelően vagy ahhoz hasonló módon, az EKM által küldött válasz nem tartalmazott releváns információt, csupán azt hangsúlyozták, hogy milyen, a cikkben fentebb már említett garanciákat ír elő a törvény, például hogy a kérelmezőnek szakmai és üzleti tervet kell összeállítania.
A kastélyprogram egyelőre keresi a saját helyét
Nincs könnyű helyzetben a kastélyprogram: Magyarországon nincs precedens hasonló kezdeményezésre, ez az első projekt a történelmi épületek felvirágoztatására.
A kastélyokat eltartó nagybirtokok felaprózódása Trianonnal kezdődött, és azokat 1945 után végleg elprédálták. Emlékezetes, hogy Magyarországon 1990 után a közép-európai példáktól eltérően az a döntés született: az egykor főnemesi és nemesi családok tulajdonában álló és 1945 után elkobzott, államosított ingatlanokat nem juttatják vissza az eredeti tulajdonosok leszármazottainak.
Az állam sem tudott ezekkel mit kezdeni, kivéve néhány rendkívüli jelentőségű épületet, például a fertődi Esterházy-kastélyt vagy a keszthelyi Festetics-kastélyt, amelyek múzeumként működtek még a szocializmus idején is. Sok épület azonban miután árvaházat, kórházat, iskolát, szociális otthont, egyéb intézményeket alakítottak ki benne, leromlott állagúvá vált.
Az érintett családok egy része nem tartja elvetendőnek a kastélytörvényt, de megosztottak a kérdésben, és csalódást okozott számukra, hogy jogos szempontjaikat az illetékesek lesöpörték az asztalról.
Ami pedig a közvéleményt illeti: a koncepció finoman szólva sem győzte meg az embereket. A korábbi évek rengeteg korrupciós ügyéből kiindulva és az árnyalatokat nem feltétlenül érzékelve sokan kényelmesen rögtön rávágják: itt bizony mutyi zajlik, egyértelmű szerintük a korrupció.
Az sem segít a kastélyprogram megítélésén, hogy október második hetében kiderült: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot kezdeményez a kastélytörvénnyel kapcsolatban. A vizsgálatot azt követően indította a hivatal, hogy Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője feljelentést tett az OLAF-nál az ügyben. A képviselő „Lázár és Orbán kastélymutyijának” nevezte a programot. Az OLAF-nál egyelőre azt vizsgálják, hogy felvetődik-e az ügyben a bűncselekmény gyanúja, és azt, hogy a szervezetük hatáskörébe tartozó ügyről van-e szó.
Ha pusztán gazdasági szempontból vizsgáljuk a kastélyprogramot, akkor pedig egyértelmű, hogy azok a családok, akiknek érdekükben állna felvirágoztatni a korábbi tulajdonaikat, tőkehiányban szenvednek, a profitorientált vállalatoknak pedig nem áll valódi érdekében az, hogy rengeteg pénzt öljenek egy olyan vállalkozásba, amely csak viszi a pénzt. És ott van még az a kérdés is, hogy a gyakran alulfejlett úthálózattal ellátott magyarországi régiókban van-e létjogosultsága a kastélyturizmusnak úgy, ahogyan például Ausztriában vagy Angliában, ahol gyakorlatilag családi programnak tekintik az emberek egy-egy közeli, a lakóhelyüktől fél-egy órára található kastély meglátogatását. Főként nyaranta járnak ezekre a helyekre piknikezni és kirándulni, az osztrák és angol kastélyokban akár egész napokat is el lehet tölteni, mivel sok gyerekekre és családokra optimalizált programot kínálnak.
Az angliai kastélyokban többnyire még a régi tulajdonosok laknak egy-egy kisebb lakosztályban, és alapítványok működtetik az intézményeket – láthatóan nagy gazdasági sikerrel, erre utalnak a hosszú sorok, a borsos belépőárak és a shopok széles kínálata. Természetesen akár a közelebbi Ausztriát, akár a távolabbi Egyesült Királyságot nézzük, a 20. század egész másképp alakult mindkét országban, mint Magyarországon: habár egy-egy arisztokrata családon ott is átgyalogolt a történelem, alapvetően nem kellett a mínuszról újrakezdeniük mindent, „mindössze” a jelenkor kihívásaihoz igazítani az életmódjukat, és megtalálni a megfelelő bevételi forrásokat ahhoz, hogy fenntarthassák őseik otthonait.
A magyarországi történelmi épületek örökbefogadásának ötletével kapcsolatban a legjobb indulattal is azt lehet mondani, hogy a kastélyprogram egyelőre keresi a saját helyét – még nem látni, mennyire lesz sikeres, milyen magánszemélyek vagy vállalatok jelentkeznek a programra, hogy egyáltalán lesz- e érdeklődés, és a jövő zenéje még az is, hogy ha egy-egy cég örökbefogad egy kastélyt, képes lesz-e a pozitív külföldi példákhoz hasonlóan kezelni és üzemeltetni az épületet.