Kamala Harris újabb vitát kezdmeményezett, de Trump szerint csak azért, mert a vereség után a bokszolók is mindig azt mondják: “visszavágót akarok”.
Donald Trump kizártnak nevezte, hogy a novemberi választások előtt újabb elnökjelölti vitán vegyen részt riválisa, Kamala Harris ellen. A volt amerikai elnök egy arizonai kampánygyűlésen azt mondta, hogy Harris csak azért akarja a visszavágót, mert egyértelműen ő nyert.
Trump hozzátette, hogy Harrisnek inkább „alelnöki munkájára kellene koncentrálnia”. Nem sokkal később, egy észak-karolinai kampánygyűlésen Harris erre úgy reagált, hogy „tartoznak” a választóknak egy újabb vitával, mert nagy a tét.
Közvetlenül a keddi vita után Harris kampánycsapata azt mondta, októberben kellene tartaniuk egy második vitát kettejük között. "Harris alelnök készen áll a második vitára. És Donald Trump készen áll?" - tették fel a kérdést. A keddi philadelphiai vitát követő nézői felmérésben 45 százalék nyilatkozott kedvezően Kamala Harrisről, míg Trumpról 39 százalék, vagyis a többség szerint a demokrata jelölt jobban szerepelt republikánus ellenfelénél.
A felmérések szerint alig két hónappal a választás előtt a két jelölt között rendkívül szoros a verseny.