Az éles, sokszor személyeskedő vitában Donald Trump hozta szóba a magyar kormányfőt, mint olyan vezetőt, aki nagyra értékelte a korábbi republikánus elnök munkáját. Napjaink legnagyobb popikonja, Taylor Swift a vita után kiállt Kamala Harris mellett.
Éles, gyakran személyeskedésbe fordult Kamala Harris és Donald Trump első elnöki vitája, gyengeséggel és hazugsággal vádolták egymást. A vita után stábjaik azonnal olyan nyilatkozatokat tettek közzé, melyekben azt állították, hogy az általuk támogatott jelölt győzött.
A két amerikai elnökjelölt televíziós vitáját közép-európai idő szerint szerda hajnalban rendezték meg Philadelphiában.
Trump: Harris gyűlöli Izraelt
Izraelről szólva Trump azt mondta, nem lenne háború, ha ő lenne az elnök, Harris pedig kétállami megoldást szorgalmazva a háború befejezésére szólított fel.
„Az izraeli népnek és Izraelnek biztonságra van szüksége, de ugyanez érvényes a palesztinokra is. Egy dologról biztosítom önöket: mindig lehetőséget fogok adni Izraelnek, hogy megvédje magát, különös figyelemmel arra, ami Irán, illetve a szövetségeseinek bármilyen fenyegetésével kapcsolatos.
- fogalmazott Harris.
A vita moderátora ezután Trumpot is megkérdezte a közel-keleti helyzettel kapcsolatos álláspontjáról.
- mondta Trump. Hozzátette: "Általában elég jó jós vagyok, remélem, hogy tévedek ezzel kapcsolatban. Utálja Izraelt, ugyanakkor a maga módján gyűlöli az arabokat is a kirobbant helyzet miatt. Az arabok, a zsidók, Izrael, mind el fognak tűnni. Irán össze volt törve, amíg én voltam az elnök. Most viszont 300 milliárd dollárja van, mert a demokraták megszüntették ellene az összes szankciót, amelyekről én rendelkeztem. Iránnak enélkül nem lenne pénze a Hamaszra vagy a Hezbollahra, és a terror különböző szféráira,” fogalmazott.
Harris: Ha Trump lenne az elnök, Putyin már Kijevben lenne
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a moderátor feltette azt a kérdést Trumpnak, akarja-e, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút. A volt amerikai elnök azt mondta, ő csak véget akar venni ennek a háborúnak, hogy ne kelljen több embernek meghalnia, majd arra utalta, hogy a jelenlegi amerikai elnök nem csinál semmit, „nem is tudjuk, hogy ő-e az elnök.”
Ezen a ponton Kamala Harris felhívta Trump figyelmét arra, hogy vele vitázik, és nem Joe Bidennel. Hozzátette, hogy ha most Trump lenne az elnök, Putyin már Kijevben lenne. A demokrata jelölt szerint ellenfele azért is mondja, hogy elnöksége esetén 24 órán belül véget vetne a háborúnak, mert ez azt jelenti, hogy feladná. Harris azt mondta, Trump a barátjának tartja Putyint, miközben az orosz elnök „megenné őt ebédre”.
A Capitolium 2021-es ostromával kapcsolatban Trump nem volt hajlandó megbánást tanúsítani, Harris a káosz napjáról beszélt, és arról, hogy ideje továbblépni. A néhol személyeskedő vitában Harris azt mondta Trumpnak, hogy Vlagyimir Putyin egy diktátor, aki „megeszi őt reggelire”, Trump Harrist „a történelem legrosszabb alelnökének" nevezte.
Orbánt idézte Donald Trump
Trump Orbán Viktort hozta fel példaként, mint aki nagyra értékelte a Trump-kormányzatot.
„Erős embernek nevezik őt. Kemény ember,” mondta Trump a magyar kormányfőről, akinek neve általában a sajtószabadság és a jogállamiság korlátozásával és kapcsolatban merül fel az Egyesült Államokban.
„Orbán Viktor azt mondta, hogy „a leginkább tisztelt, leginkább rettegett ember Donald Trump. Nem voltak problémáink, amikor Trump volt az elnök,” idézte Orbán Vikort a republikánus elnökjelölt.
A vitát követően Kamala Harris kampánytanácsadója a közösségi médiában közzétett bejegyzésben újabb vitára tett javaslatot. A Fox News hivatalosan is meghívást küldött a két jelölt kampányszervezetének egy második, októberi vitára. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Taylor Swift letette voksát a vita után
Az elnökjelölti vita után napjaink talán legnagyobb popsztárja az Instagramon posztolt arról, hogy Harrist biztos kezű, tehetséges vezetőnek tartja, és szerinte „ sokkal többet érhetünk el ebben az országban, ha a nyugalom és nem a káosz vezet minket”.
Külön kiemelte, milyen fontos, hogy Kamala Harris és Tim Walz minnesotai kormányzó évtizedek óta kiáll „az LMBTQ+ jogok, és nők saját testükhöz való joga mellett.”
Taylor Swiftet részben az motiválta, hogy megossza a nyilvánossággal, kire fog szavazni, hogy nemrét egy Trump támogatására utaló, mesterséges intelligenciával készült kép került fel a honlapjára.