A francia filmszínész száznál több filmben szerepelt, melyek közül több alig ismert a nagyközönség előtt. A művész halálával ezek az alkotások is esélyt kapnak a bemutatkozásra.
Gyász, szeretet, elismerés és hiányérzet -így emlékeznek Delonra a kortársak és kritikusok
Delonról a világsajtó mindent leírt, ami fontos és érdekes, eleve felkészülve a várható tragikus hírre, ami már csak idő kérdése volt. A méltató hangok a művész páratlan sokoldalúsága, sokarcúsága mellett megemlítik azt is, hogy a világ elveszítette és nem pótolta azt a férfi-ideált, amit a francia művész egészen haláláig megtestesített.
Macron és mások tisztelegnek
A francia elnök szerint a 88 éves korában elhunyt filmikon nemcsak legendás színész, hanem „emlékmű” volt. Delon legendás szerepeket játszott, és álommá tette a világot. Felejthetetlen arcát kölcsönözte, hogy felforgassa az életünket" - írta Emmanuel Macron az X-en. „Melankolikus, népszerű, titokzatos, több volt, mint egy sztár: egy francia emlékmű volt”.
Az 1960-as évek egyik legnagyobb sztárja, Brigitte Bardot azt nyilatkozta, hogy Delon halála „hatalmas űrt hagy maga után, melyet semmi és senki nem lesz képes betölteni”.
A Cannes-i fesztivál egykori elnöke, Gilles Jacob „oroszlánként és acélos tekintetű színészként” tisztelgett Delon előtt. Alberto Barbera, a Velencei Filmfesztivál igazgatója azt mondta, hogy ő egy "ikon", aki feljutott "a halhatatlanok Olümposzára".
A francia filmproducer, Alain Terzian úgy érzi, hogy Delon volt „az utolsó óriás, aki új lapot nyitott a francia mozi történetében” – mondta a France Inter rádiónak Terzian, aki több filmet is készített Delonnal. A producer felidézte, hogy „valahányszor megérkezett, volt körülötte valami misztikus, kvázi vallásos hangulat és tisztelet. Lenyűgöző volt”.
Valaki, aki nem kell senkinek
Pedig ő elveszett gyereknek tartotta saját magát. Vlagyimir Pozner orosz újságírónak adott interjújában mesélte el, hogy „szerelemgyerek voltam, akinek a szüleim szétváltak, én pedig úgy maradtam ott, mint egy csomag, ami egy kicsit útban volt mindenkinek. Mások új életet építettek a gyerekeikkel, engem viszont ide-oda küldözgettek, főiskolára, líceumba, szerzetesekhez egy keresztény iskolába, így hát rettenetesen boldogtalan gyerek voltam. 16-17 éves koromig a világ legbolondabb dolgait csináltam”.
Mint könyvtárnyi életrajzából és a visszaemlékezésekből tudhatjuk, kanyargós és rögös út vezette a filmvászonig, benne a haditengerészettel, ahová 1953-ban vonult be, hogy Indokínában harcoljon a francia gyarmatok megtartásáért.
Mint elmondta, ez volt az a korszak, amikor kialakította azt a személyiséget, amit végig meg is tudott tartani. „Azt hiszem, ez volt az alapja egész életemnek, karrieremnek és a mai napig tartó életemnek, mert nagyon korán megtanultam, mi az a fegyelem, a felsőbbrendűek tisztelete, a félelem és minden ilyesmi. Előtte volt egy bizonyos megjelenésem, de nem volt benne belső tartalom, nem volt semmi, csak a külsőm” – mondta.
Több visszaemlékező tartja fontosnak kiemelni Delon sokszínűségét, karakterének gazdagságát, amibe a felsőbbrendű férfisoviniszta éppúgy valóságosnak hatott, mint a gyengéd szerelmes, a kalandor, a megtört ember vagy éppen a kegyetlen gyilkos.
„Kemény munka volt színészből művésszé válni” – és elfogadni a 'férfi Brigitte Bardot' minősítést, ami hatalmas felelősséget rótt rá, mert filmjeinek sorozatában egyszemélyben kellett megjelenítenie a férfi nem összes karakterét, idézi fel a Hollywood Reporter.
Feszült és sztoikus előadásait, melyekek gyakran csábító vagy belső zűrzavarral teli férfiként játszott, a háború utáni kor francia és olasz filmjeire jellemző mélységes 'ennui' jellemezte. Az elveszettség, a szükségtelenség, a társadalomban való elsüllyedés hirtelen kitorő erőszakos érzelmekkel párosult, melyeket kevesen tudtak az ő színvonalán hitelesen megjeleníteni.
A teljes tisztelet hangja mellett a vezető amerikai szaklap megemlíti, hogy Delon nem tudott sikeres lenni az Egyesült Államokban (hat filmet forgatott összesen), és az európai filmes döntéshozó elitek sem ismerték el túlzottan a munkáját. Csak egyetlen alkalommal nyerte el a francia Césart a Mi történetünk (Our Story) című filmmel, amiben egy alkoholistát alakított, aki beleszeret egy nála jóval fiatalabb nőbe.
1995-ben tiszteletbeli Arany Medvét kapott a Berlinalén, 2019-ben pedig kitüntették a Cannes-i Arany Pálmával. Ez utóbbi díjat viták övezték, és egy petíció több mint 25 000 aláírást gyűjtött össze Delon „rasszizmusa, homofóbiája és nőgyűlölete” ellen. Delon akkor azt mondta a Reutersnek, hogy nem ellenzi a melegházasságot, de nem helyesli, hogy „két azonos nemű személy örökbe fogadjon”, és hozzátettem hogy „soha életemben nem zaklattam nőt. Engem azonban nagyon is zaklattak”.