Olaf Scholz német kancellár és Donald Tusk lengyel miniszterelnök keddi megbeszélésén újra előkerült a világháborús jóvátétel ügye, de a Varsó nem gyakorolt nyomást Berlinre a gigantikus mértékű kártérítés kicsikarására. Ez perzselő haragot váltott ki Mateusz Morawiecki korábbi miniszterelnökből.
Csillagászati pénzösszegről lenne szó - 28 ezermilliárd forintnál is többről
HIRDETÉSNyilvánvaló tény, hogy a német kormány, még ha szándékozna is, nem tudna akkora jóvátételt megfizetni a második világháborús pusztításokért és emberéletekért, amit a PiS-kormány korábban meghatározott. A tavaly decemberben megbukott konzervatív vezetés, Jarosław Kaczyński korábbi miniszterelnök politikai platformja 2022-ben adta át számszerű követelését Berlinnek, noha az ügy már évtizedek óta terítéken volt. (Az előzményekről cikkünk második részében lesz szó.)
A német kancellár és az új lengyel kormányfő kedden gyakorlatilag azt közölték, hogy Lengyelország nagyjából lemond a PiS által két éve diplomáciai jegyzékben megfogalmazott követelésről, és a jóvátétel más (enyhébb) formáit keresik.
Tusk elégedettségét jelezte német kollégája felé a háborús bűnökért járó kártérítés „egyéb formáiról” szóló nyilatkozatáért. Scholz felsorolása szerint ezek közé tartozik a berlini emlékmű, amely a német megszállás lengyel áldozatainak állít emléket, a Lengyel-Német Ház felállítása és a háborút túlélők adott körének anyagi támogatása. Utóbbi körülbelül 40 ezer lengyel állampolgárt érintene csupán.
„Mi, németek, mérhetetlen szenvedést okoztunk Lengyelországnak a második világháborúban. Tisztában vagyunk a bűnösségünkkel és felelősségünkkel a német megszállás több millió áldozatáért” – mondta a kancellár.
A keddi kiegyezést hevesen támadta a lengyel jobboldali ellenzék több tagja, például Arkadiusz Mularczyk, aki a PiS-kormány korábbi jóvátételi követelését megfogalmazta.
„Lengyelország és a lengyelek szenvedték el arányosan a legnagyobb veszteségeket a német agresszió következtében, és az egyszeri kis pénzügyi gesztusok nem zárják le a jóvátétel kérdését” – mondta.
Valamivel enyhébben fogalmazott Andzrej Duda államfő, aki tiranai látogatása során csak annyit mondott, hogy nem ért egyet Tusk lemondásával Lengyelország jóvátételi igényeiről.
Morawiecki éktelen haragra gerjedt
A lengyel konzervatívok szerint Tusk nem akarja vagy nem meri túlzottan kiélezni viszonyát Berlinnel ebben az ügyben, ezért inkább elárulja az ország érdekeit bizonyos európai előnyök kedvéért. Az előző lengyel miniszterelnök az X-en hosszasan kifejtette, hogy nézete szerint Donald Tusk gyakorlatilag arcul csapja a nemzetet.
Morawiecki megismétli a történelmileg ismert tényt, hogy 1939-45 között lengyelek milliói éltek át embertelen szenvedést és pusztulást a náci agresszió miatt. Ténykérdés, hogy az ország gyakorlatilag elpusztult, korábbi ipari kapacitásai megszűntek, és nemzeti jövedelemtermelő képessége 95 százalékkal csökkent.
Morawiecki szerint a német javaslat, aminek Donald Tusk 'tapsolt', rossz helyettesítője a valódi kárpótlásnak, ami Lengyelországot az igazságosság és a nemzetközi jog elvei szerint megilletné.
A volt kormányfő kifejti, hogy ráadásul a 2022-ben leírt összeg az indexálás és a valutaárfolyamok változása miatt egyre csak növekszik. „Mi maradt mára belőle? Homályos és csekély pár százmillió euró” – mondja Morawiecki. Ha ezt a második Lengyel Köztársaság teljes lakosságára vonatkoztatnánk, az fejenként kevesebb, mint 20 euró lenne, állítja.
Morawiecki gyanakvással fogadja azt a német ajánlatot is, hogy Berlinnek „erőfeszítéseket kell tennie a juttatások kifizetésére”, mivel nem látja ennek semmilyen garanciáját. Nem pártolja a közös emlékházak vagy monumentumok építését sem, mert szerinte ez összemossa a hóhért és az áldozatot. Okfejtését azzal zárja, hogy a keddi találkozó a lengyel-német kapcsolatok történetének legsötétebb és szégyenteljes pillanata volt.
Mi történt eddig?
A történelmi emlékezet szerint a náci III. Birodalom és a Szovjetunió között 1939 augusztusában megkötött egyezmény (a Molotov-Ribbentrop paktum) a két nagyhatalom martalékává tette Lengyelországot. A német támadással szinkronban a szovjet haderő legázolta Lengyelország keleti régióit, amit még egy közös katonai parádéval is megpecsételtek Breszt-Litovszkban.
A Szovjetunió is tömegesen követett el katonai és humanitárius bűncselekményeket Lengyelországban, amit leginkább a katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosság jelképez. A Szovjet Kommunista Párt politikai bizottságának utasítására a belügyi népbiztosság (NKVD) mintegy 22-23 ezer lengyel tisztet és főtisztet gyilkolt meg, Lengyelország, Ukrajna és Belorusszia több pontján.
Mégis, 1953-ban a Lengyelországban is hatalomra jutott kommunista vezetés lemondott bármiféle erkölcsi vagy anyag jóvátételről a Szovjetunióval szemben, amely csak Mihail Gorbacsov elnökségének idején ismerte el Moszkva felelősségét a tömeggyilkosságokban. 2005-ben az orosz legfőbb ügyészség úgy határozott, hogy bár a mészárlás megtörtént, de nem esik a népirtás fogalma alá, a jóvátétel pedig fel sem merült.
Ami Németországot illeti, Morawiecki már 2018-ban konkrét konkrét összeget jelzett Angela Merkel kancellár varsói látogatásán, de az igényt hivatalosan nem jelentette be, így politikai megállapodás sem született.
A lengyel tisztviselők szerint Németország akkor 743 milliárd euróval tartozott Lengyelországnak a háború során okozott károkért, Berlin szerint viszont Lengyelországnak nem volt jogi alapja a követelésekre.
Varsó azért nem fogalmazott meg közvetlen igényeket Németországgal szemben, mert attól tartott, hogy az ügy túlzott feszültségekhez vezethet a két uniós kormány között. A hat évvel ezelőtti helyzetet bonyolította, hogy Lengyelország élesen ellenezte az Északi Áramlat 2 német-orosz gázvezeték-projektet, amely Varsó szerint túlzott befolyást biztosít Oroszországnak Európa energiaellátásában. Merkel kancellár azonban az építés élharcosa volt, aki az ellátás biztonságát és kedvező pénzügyi feltételeit hangoztatta.
HIRDETÉSA megegyezést nehezítette az is, hogy Berlin kifejezte elégedetlenségét a Morawiecki-kormány intézkedéseivel szemben a lengyel igazságszolgáltatási rendszer megváltoztatásában, melyek az Európai Unió szerint csorbították a bírói függetlenséget, és több évre politikai karanténba zárták a PiS-kormányzatot.
Így tehát a háborús jóvátétel kérdése jó időre lekerült a napirendről, és máig rendezetlen is maradt. A minapi Scholz-Tusk megállapodás előnyének az látszik, hogy végre történt valamilyen konkrét intézkedés, még ha messze el is marad a korábbi elvárásoktól.