NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Fertőzöttvér-botrány Nagy-Britanniában: elkerülhető lett volna háromezer ember halála

Az áldozatok hozzátartozóinak tüntetése a londoni belvárosban
Az áldozatok hozzátartozóinak tüntetése a londoni belvárosban Szerzői jogok Jeff Moore/PA via AP
Szerzői jogok Jeff Moore/PA via AP
Írta: SL
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem a véletlen műve volt a 70-es, 80-as években az a fertőzött vérrel kapcsolatos botrány, amely 3000 ember halálát és több ezer ember hepatitisz- vagy HIV-fertőzését okozta – állapította meg egy brit vizsgálat.

HIRDETÉS

Egy Londonban hétfőn közzétett független vizsgálati jelentés megállapítása szerint a 70-es, 80-as években több mint 30 ezer ember kapott fertőzött vért és vérkészítményt az állami Nemzeti Egészségügyi Szolgálatától (NHS) úgy, hogy a kormányzat és az orvosok tisztában voltak az ezzel járó kockázatokkal. A fertőzött vérrel kezeltek közül 3 ezren meghaltak, köztük sok gyerek.

A vért Amerikából importálták, ahol foglyoknak és más, magas kockázatú csoportoknak fizettek azért, hogy vért adjanak. A fertőzött vér felhasználása Nagy-Britannián kívül több ezer áldozatot követelt az Egyesült Államokban, Franciaországban, Kanadában és más országokban is.

A vizsgálat szerint a koncentrátumok egy része HIV-fertőzött volt, de a hatóságok nem álltak át biztonságosabb alternatívákra, és 1983 júliusában, egy évvel azután, hogy a kockázatok nyilvánvalóvá váltak, úgy döntöttek, mégsem függesztik fel az importot.

"Ez a katasztrófa nem baleset volt. A fertőzések azért következtek be, mert a felelősök - az orvosok, a vérellátó szolgálatok és az egymást követő kormányok - nem a betegek biztonságát helyezték előtérbe" - jelentette ki a vizsgálat eredményét ismertető bíró, Brian Langstaff, hangsúyozva, hogy az államnak megfelelő kártérítést kell fizetnie. 

Mint mondta, a betegek kockázatoknak voltak kitéve, annak ellenére, hogy a második világháború vége óta köztudott, hogy a vér súlyos fertőzést okozhat hepatitis esetében.

A kormány, amely 2015-ben azt mondta, hogy ez "olyasmi, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie", még 2022-ben beleegyezett, hogy mintegy 100 ezer font (kb. 127 ezer dollár) kártérítést fizet minden érintettnek. Rishi Sunak miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot fog kérni az áldozatoktól.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hetente 500 ellátatlan ember hal meg a brit egészségügy válsága miatt szakértők szerint

Komoly problémákkal küzd a brit egészségügyi rendszer

Véradásra hívnak a hatóságok szerte a világon