EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Fegyverszakértő: közel ért földet a rakéta a helyszínhez, ahol Irán nukleáris fegyvereket fejleszt

Az iszfaháni Naghshe Jahan- tér
Az iszfaháni Naghshe Jahan- tér Szerzői jogok HASAN SARBAKHSHIAN/AP
Szerzői jogok HASAN SARBAKHSHIAN/AP
Írta: Nóra Shenouda
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy szakértő szerint Iszfahán megtámadásával Izrael üzenetet küldött Iránnak: képes és hajlandó rá, hogy visszalőjön.

HIRDETÉS

Magyar idő szerint péntek hajnalban erős robbanások hallatszottak a közép-iráni Iszfahán körzetében, egy katonai bázis közelében, és ezeket hírügynökségi jelentésekben - elsősorban magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva - Izraelnek tulajdonították.

Iszfahán az ország második legnagyobb városa, Teherántól mintegy 440 kilométerre délre található. Mintegy kétmillióan laknak benne. Stratégiai városnak számít, katonai bázisok,  nukleáris kutatási és fejlesztési központok, valamint a hadsereg elitegységének, a Forradalmi Gárdának a támaszpontja található itt. 

Iszfahán Közép-Iránban található
Iszfahán Közép-Iránban találhatóGoogle Maps

Egy atom-és vegyifegyverszakértő azt nyilatkozta a BBC-nek a támadásról, hogy Iszfahán célpontként kiválasztásának "nagy jelentősége" van. Hamish De Bretton Gordon, aki korábban brit és NATO-csapatokat vezényelt, elmagyarázta, hogy a város körül számos katonai bázis található, és ezek közül volt valamelyik az izraeli rakéta célpontja. 

Műholdas kép az iszfaháni nukleáris létesítményről. A kép április 4-én készült
Műholdas kép az iszfaháni nukleáris létesítményről. A kép április 4-én készültPlanet Labs PBC/AP

"A támadás elég közel volt ahhoz a helyszínhez, ahol Irán nukleáris fegyvereket fejleszt, úgy vélem, ennek is szólt a támadás." De Bretton Gordon hozzátette: a csapás célja leginkább "a képesség és a szándék demonstrálása volt." 

Szerinte mivel Izrael hadereje és katonai potenciálja jócskán túlmutat Iránén, Teherán emiatt használ közvetítőket támadásaihoz, és igyekszik kerülni a szemtől-szembeni konfliktust a zsidó állammal. Ennek némileg ellentmond, hogy Irán a múlt hét végén drón- és rakétatámadást intézett Izrael ellen, megtorlásul amiatt, hogy április elején Izraelnek tulajdonított rakétacsapás érte damaszkuszi külképviseletét. Ugyanakkor a támadóeszközök nagy részét a levegőben megsemmisítették, lényegi károkat nem okoztak. Több szakértő is úgy vélte: a támadásokat szándékosan úgy tervezték, hogy lehetőleg ne okozzanak nagy károkat. Izrael ezt követően többször jelezte, hogy nem hagyja válasz nélkül az iráni akciót. 

Iráni nők tüntetnek az iszfaháni urániumdúsító létesítménynél 2005-ben
Iráni nők tüntetnek az iszfaháni urániumdúsító létesítménynél 2005-benVAHID SALEMI/Copyright 2021 The AP. All rights reserved.

A fegyverszakértő szerint Irán amiatt igyekszik az állami televízió és más híradások révén alábecsülni a támadás jelentőségét, mert "nem akarják elismerni, hogy akár egy izraeli rakéta is keresztül tudott száguldani rendkívül elavult légvédelmi rendszereiken" és képes volt eltalálni egy célpntot. 

Az iráni média reggel óta azt szajkózza, hogy csak drónok támadtak meg egy katonai bázist Iszfahánban. Péntek hajnalban egy iráni tisztviselő azt közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy az iráni légvédelem működésbe lépése okozott robbanásokat Iszfahán környékén, rakétatámadás nem érte az országot. 

Hasonlóképpen nyilatkozott előzőleg egy katonai szóvivő is az X közösségi oldalon, jelezve, hogy a légvédelem drónokat semmisített meg.

"Az amerikai sajtóértesülések nem helytállók. Semmiféle külső légi támadás nem érte Iszfahánt vagy Irán bármely más részét" - jelentette ki Hoszein Dalirian, az iráni űrkutatási hivatal szóvivője. "Csupán egy elhibázott és megalázó kísérletet tettek arra, hogy berepüljenek néhány drónnal, amelyet (az iráni légvédelem) lelőtt" - írta a szóvivő az X közösségi oldalon. Arra nem tért ki, hogy a berepülést ki hajtotta végre.

Az iráni Tasnim hírügynökség az X-en olyan képet tett közzé, amelyen egy békésen vízibcikliző pár látható, amint a pénteki szabad imanapot (ez a Közel-Keleten az európai szombatnak felel meg) élvezik. "Nyugalom honol Iszfahánban" - áll a kép leírásában. 

Az iráni elnök nem is említette meg a támadást

Egyetlen szóval sem említette az iráni elnök egy pénteki rendezvényen elmondott beszédében a néhány órával korábbi robbanásokat, amelyeket egyelőre az iráni hatóságok sem kapcsolnak össze az Izraellel fennálló feszültséggel.

Ebrahim Raiszi államfő az északkelet-iráni Dámgán városban mondott beszédet több száz ember előtt. Az államfő csak nagyon röviden utalt a Közel-Kelettel kapcsolatos nemzetközi összefüggésekre. Az Izrael ellen intézett múlt hét végi iráni támadásról azt mondta, hogy "azzal megmutatták Irán tekintélyét, az iráni nép egységét és vasakaratát". Szavai szerint Iránban "minden ember és minden politikai párt egyetért abban, hogy a művelet megerősítette az iszlám köztársaság erejét és tekintélyét".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Légvédelmi rakétákat lőtt ki Irán, amerikai tisztviselők megerősítették, hogy Izrael támadott

Biden lebeszélte Netanjahut egy azonnali válaszcsapásról Irán ellen

"Teherán mészárosa": tömegeket végeztetett ki Irán rettegett, keményvonalas elnöke