NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A halál közbeszólt, de folyt tárgyalás a Nyugat és az oroszok között Navalnij kicseréléséről

A magánzárka
A magánzárka Szerzői jogok NavalnyTeam
Szerzői jogok NavalnyTeam
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy német lap tudomása szerint zajlott orosz-német-amerikai egyeztetés Navalnij kicserélésére egy Németországban elítélt gyilkos ellenében. Az orosz ellenzéki halála után pánik tört ki a fegyintézetben. Egy verzió szerint a politikust augusztus óta folyamatosan mérgezték.

HIRDETÉS

A Bild német lap Telegram-változata szerint az Egyesült Államok, Németország és Oroszország tárgyalt Alekszej Navalnij ellenzéki vezető kicseréléséről egy orosz állampolgárra. A lap rovatvezetője, Philip Pjatov személyesen erősítette meg az információt. 

Ki lett volna a cserealap?

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeretné visszakapni azt a Vadim Kraszikovot, akit egy német fegyintézetben tartanak fogva. Az illetőt egy szakadár csecsen parancsnok, Zelimhan Hangosvili meggyilkolásáért ítélték el, akivel fényes nappal végzett a berlini állatkerben. Kraszikov korábban a szövetségi biztonsági szolgálat (FSzB) tagja volt. 

A cserealap - Vadim Kaszikov
A cserealap - Vadim Kaszikovwion

A bérgyilkos egy orosz turistára próbálta kenni a bűntettet, de a német bíró ennek nem adott hitelt, és az orosz állam bűnrészességét állapította meg, életfogytiglani büntetéssel sújtva az 58 éves Kraszikovot.

Kraszikov - név nélkül - szóba került Putyin és Tucker Carlson amerikai újságíró beszélgetésében is, ahol az elnök szóba hozta, hogy egy „hazafit” kérnének vissza, aki „likvidált” egy férfit Európában. Ez a leírás illik Kraszikovra. Az ő nevét korábban Evan Gershkovich amerikai újságíróval (The Wall Street Journal) kapcsolatban is emlegették, akit kémkedés vádjával tartanak fogva az oroszok - cserealapként. 

Arról nincs ismeret, hogy a cseretárgyalások milyen stádiumban voltak Navalnij halálakor

Egy másik értesülés szerint a hidegháborús stílusú csere már közel állt a megvalósulás lehetőségéhez, amikor Navalnij halála bekövetkezett. Oroszország februárban nyomást gyakorolt Németországra, amikor egy állampolgárát őrizetbe vették a szentpétervári Pulkovo repülőtéren. A 38 éves hamburgi férfinál hat kannabiszos gumimacit találtak, melyeket szabadon vásárolt Németországban. Őrá akár hét év börtönbüntetést is kiróhatnak. 

A The Wall Street Journal már tavaly szeptemberben megpendítette, hogy lehetséges egy többoldalú megállapodás fogva tartott oroszok kicserélésére, Oroszországban őrzött nyugatiakért cserében. Ebbe a körbe bebörtönzött ellenzéki politikusok, elsősorban Alekszej Navalnij is bele tartozott.

Szinte érthetetlen őrület kezdődött a fegyenctelepen

Alekszej Navalnij egy kolónián halt meg február 16-án – jelentette az Oroszországi Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet részlege. A halál okát hivatalosan nem közölték, így semmi sem erősíti meg a propagandamédia forrásainak verzióját a leszakadt vérrögről. Navalnij ügyvédjének és anyjának azt mondták a telepen, hogy az ok „hirtelen halál szindróma” volt – legalábbis Ivan Zsdanov fegyintézeti igazgató szerint.

Az IK-3 Kharp telep bejárata
Az IK-3 Kharp telep bejáratavesty-yamal.ru

Moszkvából Szalehardba általában két járat érkezik: reggel 8:00-kor és 16:40-kor. Február 17-én este viszont két gép is menetrenden kívül szállt le, az első este hat körül érkezett, ahol a büntetésvégrehajtás járművei vártak rá. 

Navalnij valószínűleg jóval korábban meghalt, mint ahogy a Büntetésvégrehajtási Szolgálat bejelentette – mondta a Novaja Gazeta Europe-nak egy névtelenséget kérő fogoly az IK-3 'Sarki Farkas' kolónián.

A beszámoló szerint „érthetetlen őrület kezdődött a menhelyen. A 20:00 és 20:30 között zajló szokásos esti létszámellenőrzés hirtelen felgyorsult, és mindenkit bezártak a körletbe, figyelmeztetve a rabokat, hogy senki ne tegyen hirtelen mozdulatokat. Megerősítették a biztonsági őrséget is.

Többször lehetett hallani, hogy néhány autó behajt a zónába késő este és éjszaka, de az ablakon keresztül nem lehetett látni a részleteket. Másnap reggel totális zárka-ellenőrzés kezdődött, melynek során több mobiltelefont, SIM-kártyát, sőt még hősugárzókat is lefoglaltak, amelyek felett korábban szemet hunytak. 

Fegyintézeti munkahely
Fegyintézeti munkahelyvesti-yamal.ru

Az őrök szavaiból a foglyok arra következtettek, hogy a kolónia központi ellenőrzésre vár. Ezt azért tartották szokatlannak, mert a fegyintézeti adminisztráció általában egy hónappal korábban értesül az ellenőrzésekről, és előre felkészül rájuk, és szólnak az elítélteknek is, hogy minden rendben legyen.

Sokkhatás érte a fegyintézet vezetőit

Mindezek alapján - a nyilatkozó szerint - „Navalnij sokkal korábban halt meg, mint a bejelentett időpont. Valószínűleg előző este. Különben miért kellett minket szorosan a körletbe zárni, és reggelre zárkakutatást szervezni?” - kérdezi a fogoly.

Az illető megjegyezte, hogy Navalnij halála megrendítő meglepetésként érte a kolónia vezetését. „Reggeltől kezdve a 'tulaj' (a kolónia vezetője) és a 'keresztapa' (a kolónia operatív részlegvezetője) úgy járkált, mintha zsákot húztak volna s fejükre” – mondta az újság beszélgetőtársa. 

Navalnij egyik utolsó bejelentkezése
Navalnij egyik utolsó bejelentkezéseVNews

Egy börtönszemle leírása szerint a kolóniák foglyai nagyon összetartóak, és erős közöttük az információáramlás. Igen gyakori, hogy átengedik használatra a mobil telefonjaikat azoknak a társaiknak, akik ettől el vannak tiltva. A rabok nagyjából Navalnij bejelentett halálával egyidőben értesültek a bizottság érkezéséről a központi irodától, ami a fogoly szerint újabb bizonyíték arra, hogy a politikus a bejelentettnél jóval korábban halt meg.

Egy súlyos verzió szerint két magas rangú forrás azt mondta a Szota Telegram csatornának, hogy Navalnijt „augusztus óta lassan megmérgezték, hogy halált okozzanak”. Az állítás szerint a fő „lobbista” a nyomozóbizottság vezetője, Alekszandr Basztrikin volt, aki személyes haragot táplált a politikus ellen a vizsgálatok során.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Navalnij anyja felszólította Putyint, hogy adják ki neki a fia holttestét

Oroszország az első stratégiai bombázóját vesztette el - a saját területe felett

Hallási háború: az oroszok Havanna-szindrómával célozták meg Washingtont