Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Norvégia Elutasították a norvég tömeggyilkos keresetét Az elítélt 77 embert ölt meg 2011-ben, most kifogásolja, hogy izolálva tartják börtönben. 15/02/2024
Lengyelország Az agrár- és a biztonságpolitika volt a két fő téma Metsola és Tusk találkozóján Varsó után Gdanskba, a balti-tengeri kikötővárosba látogat pénteken Metsola. 15/02/2024
Görögország Görögország legalizálta az azonos neműek házasságát A görög parlament csütörtökön jóváhagyta az azonos nemű párok polgári házasságkötésének legalizálását. 15/02/2024
Európai hírek Stoltenberg: az amerikai patthelyzet érezteti hatását Ukrajnában Jens Stoltenberg figyelmeztetett, hogy az amerikai kongresszusban az Ukrajnának nyújtott újabb támogatással kapcsolatban kialakult patthelyzet "máris következményekkel járt" a harctéren. 15/02/2024
Lengyelország Tojásokat dobtak a lengyel gazdák az Európai Bizottság irodájára Továbbra is főként az Ukrajnából érkező szállítmányok ellen tiltakoznak. 15/02/2024
Amerikai Egyesült Államok Elutasították Trump halasztási kérelmét, márciusban bíróság elé kell állnia Trump azért kért halasztást a pornópénz-perben, hogy zavartalanul kampányolhasson az elnökválasztás előtt. 15/02/2024
Gazdaság Az Európai Bizottság csökkenti az EU növekedési előrejelzését és további inflációcsökkenésre számít Az EU gazdasága visszafogott lendülettel lépett be 2024-be. Az Európai Bizottság 0,9%-ra rontotta növekedési előrejelzését az EU, illetve 0,8%-ra az euróövezet esetében. Az inflációs ráták várhatóan a korábban előrejelzettnél jobban csökkennek, de a kihívások továbbra is fennállnak. 15/02/2024
Németország A gázai konfliktus miatt egyszerre nőtt az antiszemitizmus és az iszlamofóbia Németországban Az októberi izraeli Hamász-mészárlás, és az azt követő gázai megtorlás az egész világot megrázta. A német társadalom azonban az átlagosnál is érzékenyebben reagált a közel-keleti eseményekre. De miért? Erre a kérdésre kereste a választ az Euronews Witness című magazinja. 15/02/2024
Izrael Behatolt az izraeli hadsereg a Gáza déli részén fekvő Nasszer kórházba A hadsereg titkosszolgálati információi szerint a Hamász terrorszervezet október 7-én Izraelből elhurcolt túszokat tartott fogva a Gázai övezet déli részének legnagyobb egészségügyi intézményében. 15/02/2024
Ciprus Ciprus a britek „elsüllyeszthetetlen anyahajója", de ez sok helyinek nem tetszik A jemeni húszik elleni légicsapásokban, sőt, egyes értesülések szerint Izrael nyugati támogatásában is kulcsszerepe van a Cipruson található brit bázisoknak. A külföldi katonai jelenlét ellen aktivistacsoportok tiltakoznak a szigeten. 15/02/2024
Magyarország Podcast: a kegyelmi botrány óta sokfelé meghurcolják a gyermekvédelemben dolgozókat Pedig éppen az okozza a legnagyobb gondot, hogy nincsen elég gyám és szakember - tudtuk meg Stáhly Katalintól, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek programjának vezetőjétől. 15/02/2024
Világ A Hamász-izraeli háborúban halt meg az újságírók 3/4-e a világon 2023-ban Nemzetközi vizsgálat indult, hogy szándékos volt-e haláluk. 15/02/2024
Németország Az Egyesült Királyság lehet Európa nukleáris védőpajzsa Riadalmat váltott ki Európa kormányaiban Donald Trump néhány nappal ezelőtt tett baljós kijelentése, mely szerint nem védené meg azokat a NATO-tagokat, melyek nem teljesítik a megkövetelt befizetéseket. 15/02/2024
Peru Mackónak öltözött rendőr fogott el egy drogdílert Peruban Valentin napon A nő elhitte, hogy a mackóruhás ember a szívecskés lufival a kezében csak fel akarja köszönteni őt, úgyhogy kiment az utcára. Hiba volt. 15/02/2024
Oroszország Putyin keményebb kérdéseket várt Tucker Carlsontól, de azért hálás neki Az orosz elnök elmondása szerint arra számított, hogy a riporter agresszívebb lesz, és örült is volna annak, ha így van. 15/02/2024
Hollandia A Hamász-vezetők felelősségre vonásáért tüntettek Hágában az izraeli túszok családtagjai A Nemzetközi Büntetőbíróság épületénél követelték, hogy a testület adjon ki elfogatóparancsot a terrorszervezet vezetői ellen. 15/02/2024
Világ Egy magáncég megkísérli a holdraszállást A SpaceX rakétája elrajtolt a Nova-C nevű egységgel a Hold felé. 15/02/2024
Németország Megelőzte Japánt, Németország lett a világ harmadik legnagyobb gazdasága A német gazdaság úgy ért fel a dobogóra, hogy hónapok óta recesszióval küzd, mert közben Japánban is visszaesés volt, és még a jen is sokat gyengült. 15/02/2024
Amerikai Egyesült Államok Trump a szájára vette Nikki Haley férjét - kapott is gúnyos választ Egyre csúfabb a repulikánus jelöltek párbaja, pedig a felmérések szerint Nikky Haley könnyebben verhetné Joe Bident, mint Trump, mert sok független szavazatot szerezhetne. Legutóbb kénytelen volt reagálni Trump újabb provokációjára, ami már a férjét célozta meg. 15/02/2024
Világ Tánccsoportok hívták fel a figyelmet a nők elleni erőszakra A "One Billion Rising" (Egymilliárd ember felemelkedése) nevű szervezet egymilliárd nőt hív meg táncolni és összekapcsolódni, hogy követeljék az erőszak megszüntetését és a kollektív globális szolidaritást. 15/02/2024
Világ Újabb orosz veszélytől félnek az USA-ban, vészhelyzeti ülés lesz ma A Fehér Ház semmilyen adattal nem szolgált arról, hogy miért hívta össze sürgősséggel csütörtökre a kormány és a Kongresszus együttes megbeszélését. Az eddig ismert közlések szerint új orosz fenyegetésről van szó. A demokraták óvnak a pánikkeltéstől, de elismerik az ügy rendkívüli súlyosságát. 15/02/2024
Izrael Izraeli légicsapás Dél-Libanonban és szárazföldi offenzíva előkészületei Rafahnál Izrael szerint megrekedtek a kairói tűzszüneti tárgyalások a Hamász “téveszmés” követelései miatt. 15/02/2024
Amerikai Egyesült Államok Tragédiává változott az ünnep Kansasban – egy ember meghalt Lövöldözés történt a Kansas City Chiefs Super Bowl-győzelmét ünneplő tömegrendezvényen. Három gyanúsítottat őrizetbe vettek. 15/02/2024