Tojásháború dúl Oroszországban – már Putyinnak és a titkosszolgálatnak is be kellett avatkoznia

Képzelt tojásütközet - MI kép
Képzelt tojásütközet - MI kép Szerzői jogok Quora
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az orosz lakosságot sújtó tojásválság már a Kremlben is nyugtalanságot kelt, és a termék rohamosan növekvő ára közvetlen politikai kérdés lett. A hiányt és az áremelkedést egyenes kapcsolatba lehet hozni azokkal a nyugati szankciókkal, melyek az orosz mezőgazdaságot és állategészségügyet érintették.

Szankciós következmények, madárinfluenza és a forradalmi előzmények rémképe

HIRDETÉS

Az orosz történelmet jól ismerő és sűrűn tanulmányozó elnök tisztában van azzal, hogy 1917-ben a Romanov-ház uralmát valójában nem a bolsevikok, hanem a tomboló élelmiszerhiány rombolta le, amit a forradalmárok meglovagoltak. Az élelmiszerkérdés a 20. század folyamán mindvégig a szovjet politikai napirend élén állt.

A tojásárak 2023-ban 46,2%-kal emelkedtek, és a tendencia egyelőre tartós. Erre már Putyin elnöknek is reagálnia kellett, amikor ősszel Dmitrij Patrusev miniszterhez passzolta át a kérdést (a képen), aki javulást ígért. „Már korábban éreztem, hogy lépéseket kell tenni, és remélem, hogy az év elejére lejjebb szorul a tojásár” – mondta a tárcavezető, de végül nem így történt. 

A jelenlegi moszkvai árszint 145 rubel/12 tojás (572 forint), ami világviszonylatban vagy magyarországi összevetésben egyáltalán nem tűnik magasnak, de a hirtelen áremelkedés és főként a hiány váratlanul érte a lakosságot. (Az oroszországi átlagjövedelem havi 95,000 rubel, de egyes körzetekben a harmincezret sem éri el.)

A helyzetre jellemző, hogy a vologdai terület helyettes vezetője egy-egy doboz tojást adott ajándékba beosztottjainak Újévkor.

Az ukrajnai háború miatt elrendelt szankciók lecsaptak az orosz mezőgazdaságra is

A hirtelen kirobbant áremelkedések másik oka a nyugati szankciós intézkedések sorozata, amelyek kiterjednek a védőoltásokra, tápszerekre, antibiotikumokra és takarmányokra, és természetesen az élőállat behozatalra is. Emiatt az orosz kormány tavaly novemberben korlátozta, és egyes ágazatokban be is tiltotta a baromfiexportot.

Az orosz elnök igyekezett a tojásválságot a pozitív oldaláról megvilágítani, amikor távol-keleti befektetőknek azt mondta, hogy a hiány és az áremelkedés oka az orosz lakosság megnövekedett jövedelme és fokozott kereslete, amit az élelmiszergazdaság hamarosan ki fog egyenlíteni. 

Moszkva január elején Törökországtól kért gyorssegélyt, de az derült ki, hogy a török szállítmányok ötöde erősen fertőzött a H5N1 madárinfluenzával, valamint más betegségekkel, így szalmonellával és botulizmussal (kolbászmérgezés) – figyelmeztettek az orosz hatóságok. Utóbbit olyan toxin okozza, ami halálos következményekkel is járhat.

Baromfi farm Szverdlovszk mellett
Baromfi farm Szverdlovszk mellettPoultry

„Gondoskodni kell arról, hogy a fogyasztókat ne fenyegesse veszély. A hosszú lappangási idő miatt egyelőre felfüggesztjük a törökországi értékesítést a nagy kereskedelmi láncok felé” – mondta az ügyben illetékes.

A Rosszelkhoznadzor, az orosz fogyasztóvédelmi szervezet arra kérte a lakosságot, akik az elmúlt napokban vásárolták tojásokat tartalmazó termékeket, haladéktalanul lépjenek kapcsolatba a helyi egészségügyi hatóságokkal, és küldjenek vérmintákat a szükséges vizsgálatokhoz.

Január elején az orosz-török ellenőrzőponton keresztül importált teljes 19,4 tonnás tételt lefoglalták. A török import visszaesését most Azerbajdzsánból igyekeznek sürgősséggel pótolni.

A Kreml most már keményebb intézkedésekkel igyekszik csitítani a válságot, és ellenőrizni a tojás-oligarchákat

A Szövetségi Nyomozóiroda vizsgálatot rendelt el az árdrágítás ügyében, miután Igor Krasznov főügyész saját nyomozásba kezdett. A rettegett Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) azt az utasítást kapta, hogy vizsgáljanak ki mindenkit, aki a családi szükségleteket meghaladó mennyiségű tojást halmoz fel, vagyis a feketepiacra spekulál.

A feszültség jele, hogy december végén valaki lövéseket adott le az autóra, amely Gennagyij Sirjajevet, a voronyezsi régió legnagyobb baromfitelepének tulajdonosát szállította. Az ő cége ellen is folyt hatósági vizsgálat.

Oroszország tizenkét legnagyobb tojástermelője közül ötöt az állam vagy ágazati oligarchák uralnak, akiknek teljesítménye az ukrajnai háború óta folyamatosan csökkent, jórészt az elvándorló munkaerő miatt. 

2023-ban a a vezető farmok mindössze 600 millió tojást juttattak piacra, ami azt jelenti, hogy az oligarchák évente 4-5 tojást voltak képesek juttatni egy átlag orosznak.

A többit importálni kell, például Fehéroroszországból, vagy kisüzemi-házi módon termelni, amire a városi lakosság nincs berendezkedve. Egyik tavalyi találkozójukon Lukasenka belarusz elnök tett is egy csípős megjegyzést Putyin elnöknek arról, hogy a fehérorosz gazdaság lassan a tojásra fog épülni. 

Az orosz tojásbirodalom listavezetője a Szinyavinszkaja farm, amely a Sberbank tulajdonában van. Az első három között van az OJSC nevű cég, melyet Ljudmila Kosztyeva, az Egységes Oroszország párt helyi politikai tanácstagja birtokol a a jaroszlavi régióban. A hatalmas szverdlovszki farm pedig direkt állami vezetés alatt áll.

A Szinyavinszkaja logisztikai hálózata
A Szinyavinszkaja logisztikai hálózatapfsin.ru

Politikusok kezében van a Komos Group mezőgazdasági üzem is, amely a tojás mellett tejtermékeket és sertéshúst is előállít. A tulajdonosok szintén az elnöki párt tagjai. Leonyid Szedov, a Szejmovszkaja baromfi óriástelep tulajdonosa korábban a Nyizsnyij Novgorod régió mezőgazdasági minisztere volt. 

A Poultry World szaklap szerint az ágazat legtöbb vezetőjének szinte semmilyen baromfigazdálkodási ismerete vagy tapasztalata nincs, hanem csak a konjunktúrát és politikai befolyásukat lovagolták meg, és ennek következményei most jól láthatók.

HIRDETÉS

**Külső hivatkozások
**

Poultry World
Oroszországi tojásárak
A Szinyavinszkaja farm
The Spectator

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Vészharangokat kongat az orosz gazdaság felett az egyik hangadó oligarcha

Putyin most először elismerte, hogy a szankciók árthatnak az orosz gazdaságnak

Előzetes letartóztatásban az orosz gazdasági miniszter