Egyszerre volt látnok és megosztó politikus a tavalyi év utolsó napjaiban meghalt Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnöke. Az új EU egyik „építőmestere”. abban hitt, hogy az európai integráció megfékezi a két világháborút kiváltó, pusztító nacionalizmust.
HIRDETÉSÉlvezte, hogy a szocialisták jobboldalinak, a konzervatívok pedig baloldalinak gondolták. A nevéhez fűződnek az Európai Unió alapelvei: az emberek, az áru és szolgáltatások, illetve a tőke szabad mozgása. Mindezek mellett, nem utolsósorban több mint 350 millió ember – nemcsak az euróövezetben – az ő jóvoltábólhasználja fizetőeszközként az eurót. Ugyanakkor egy picit talán a brexitben is szerepet játszott.
Úgy vélekedett ugyanis, hogy „a nemzeti szuverenitásnak nincs már nagy jelentősége”, az „önkéntes együttműködés pedig soha nem működőképes”, ezért ahhoz, hogy Európa állja a versenyt az amerikai és japán kihívásokkal szemben, „nemzetek felettinek kell lennie”. Pedig akkor Kína még meg sem jelent a globális színtéren.
Rekordhosszúságú ideig – 10 év és 16 napig – volt az Európai Bizottság elnöke az intézmény „legbirodalmibb” időszakában, így joggal nevezik az unió építészének és az európai projekt vezetőjének.
A brit euroszkeptikusok szemében ő volt az ellenség gall jelképe. A közös piac megteremtésének ötletéhez még Margaret Thatcher kormányfő is lelkesen csatlakozott, Delors azonban sokkal merészebbet álmodott meg egy egységes valuta bevezetésével, és egy erősen centralizált, föderalista kormányzási rendszerrel, vagy ahogy ma mondanák: erősebb Brüsszellel. Úgy gondolta, hogy Európa csak így rúghat labdába a versengő hatalmi tömbök irányította globális piacon.
A „gall” iránti bizalom
Az alsó középosztályból származó Delors elképesztő munkamoráljával, és kifejezett vallásos hitével – amely egy közgazdásznak a fiskális korlátokba és az inflációellenes óvatosságba vetett hitével párosult –, akár a konzervatív miniszterelnökök természetes szövetségese lehetett volna.
A brit kormányfő támogatta kinevezését az Európai Bizottság élére, sőt újbóli megválasztását is annak ellenére, hogy Delors erős francia akcentussal beszélt angolul, a modora pedig csípős, sőt néha nyers volt. A bizalom azok után ingott meg a La Manche mindkét partján, hogy a gazdaság hanyatlott, munkahelyek kerültek veszélybe, a munkanélküliség pedig nőtt.
Mindenesetre Delors ciklusai után a nemzeti kormányok gondoskodtak arról, hogy egyetlen utódjának se legyen hozzá hasonló hatalma.
Az áhítatos hit
Delors nem volt a kiváltságos francia elit, az énarques tagja. Így hívják azokat, akik a befolyásos École Nationale d’Administration, a Nemzeti Közigazgatási Iskola tanszékein szereztek diplomát, és alapvető elvárás irányukba, hogy ők irányítsák a dolgok menetét. Sőt, még csak nem is egy erős pártpolitikai bázis juttatta a csúcsra, ahová önerőből, saját képességeiben bízva, és kemény munkával kellett egyedül felkapaszkodnia az előkelőnek nem, csak klasszikusnak tartott Sorbonne-on szerzett közgazdász diplomájával.
Jacques volt Jeanne, lánykori nevén Rigal és Louis Delors egyetlen gyermeke. Az apa a közép-franciaországi Corrèze megyéből költözött a fővárosba. Mivel az első világháborúban súlyos és maradandó sérüléseket szerzett, elkötelezett pacifista lett. A párizsi Banque de France ajtónállóként és küldöncként alkalmazta. A francia főváros központjában, a Place de la Bastille közelében született 1925. július 20-án a gyermek, akit Jacques Lucien Jean Delors néven anyakönyveztek.
Származása irányította a Jeunesse Ouvrière Chrétienne, a Keresztény Dolgozó Ifjúság mozgalmába, ahol a többi között a kosárlabdacsapat ígéretes játékosa lett.
Politikáját az áhítatos katolikus hit vezérelte, a hetvenes években azonban mégis belépett a szocialista pártba. Utóbb azonban megjegyezte: soha nem nyűgözte le a kommunizmus vagy a marxizmus, és ebben kétségtelenül egyedül volt a francia baloldalon. Abban hitt, hogy „a társadalom jobbítható, de megváltoztatni nem lehet”. Katolicizmusa táplálta a kollektív társadalmi felelősségvállalás és az együttműködés támogatását.
Tanulmányait megszakította a második világháború, majd apja ragaszkodott ahhoz, hogy az egyetem helyett kövesse őt a Banque de France-ba. Saját bevallása szerint, ha a dolgok másként alakulnak, divattervező, filmrendező vagy sportújságíró lett volna. Ehelyett értékpapír-menedzserként dolgozott, és esti képzésen közgazdaságtant tanult. A baszk származású kolléganőjét, Marie Lephaille-t 1948-ban vette feleségül.
A kilátásba helyezett banki előléptetés helyett a Keresztény Szakszervezet közgazdászi állásajánlatát fogadta el, ott ugyanis nagyra értékelték azt tulajdonságát, hogy közérthetően és világosan értelmezte a gazdasági fogalmakat.
Amikor évekkel később François Mitterrand megkérdezte tőle, hogyan tett szert erre a készségre, Delors szerényen hiányos képzettségével magyarázkodott: „Miután nem vagyok kellően okos, komoly erőfeszítést igényel, hogy megértsek bármit”.
A hatvanas évek végén ezzel az alaposságával került a gaulle-ista kormányba a konzervatív miniszterelnök, Jacques Chaban-Delmas főtanácsadójaként, majd a szocialista pártba belépve hívő keresztényként csillapította a tömörülés szekuláris jellegét.
Három évvel később a konzervatív Valéry Giscard d’ Estaing felkérte, hogy csatlakozzon hozzájuk. Delors élvezte, hogy a szocialisták jobboldalinak, a gaulle-isták baloldalinak tartják. Két évig volt a párizsi északi külváros, Clichy polgármestere, majd 1979-ben felkerült a szocialista párt listájára az első közvetlen európai parlamenti választáson.
Delors neve a választási listán hátul szerepelt. Nem is számított sikerre. A meglepően jó eredmények alapján mégis bejutott a törvényhozásba, ahol azonnal megválasztották az EP gazdasági és monetáris bizottsága elnökének.
Az Európai Bizottság élén
Mitterrand alatt lett a kormány gazdasági minisztere 1981 és 1984 között. Az elnök cinikus sértései és minisztertársai többségének ellenállása dacára pártja irreális költési politikájának megfékezésével, az infláció megzabolázásával és a gyarapodó költségvetési hiány lefaragásával szerzett magának hírnevet, vagyis azzal, hogy megmentette Franciaországot a pénzügyi összeomlástól.
HIRDETÉSDelors lenyűgözte az európai pénzügyminisztereket, sőt végül a kétkedő Mitterrand-t is, bár ahhoz nem eléggé, hogy felkérje miniszterelnöknek.
„Delors sekrestye illatú” – érvelt az elnök, aki ugyan felajánlotta a kormányfői tisztséget, de javaslatát visszavonta, miután Delors feltételül szabta, hogy felelősséget vállaljon a gazdaságpolitikáért.
Ehelyett Brüsszelbe küldték, miután Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Margaret Thatcher brit kormányfő egyaránt a gazdasági realizmus elfogadható jelöltjének tartotta a franciát.
Az egykor közszolgálatnak minősített Európai Bizottság az önelégültség állapotában sütkérezett, amikor Jacques Delors 1985 januárjában átvette az elnöki tisztséget.
Két héttel később már azzal botránkoztatta meg a nemzeti kormányokat, hogy bejelentette: hét éven belül bevezetik az európai egységes piacot, megszüntetik a kereskedelmi gáncsoskodást és a külföldi versenytársakkal szembeni diszkriminációt. A nehézkes brüsszeli döntéshozatalt a tagországok vétójogának csorbításával ellensúlyozta. A közös piac létrehozását a londoni toryk szenvedélyesen támogatták.
HIRDETÉSŐk ezt pusztán újabb piacok felszabadulásának és az üzleti lehetőségek kiterjesztésének tartották, miközben Delors átlátta az egységes piac szövődményeit a tagországok szociális és foglalkoztatási politikájában, nem utolsósorban pedig valutájukban is.
A vészharang akkor kondult meg, amikor belengette, hogy egy évtized elteltével a gazdasági szabályozás négyötödét – beleértve az adózást és a szociálpolitikát – a nemzeti kormányok helyett a bizottság fogalmazná meg.
Az egységes piac kétségtelenül megfékezte Európa viszonylagos gazdasági hanyatlását, és nemzetközi előnyökkel járt. A tagállamoknak meg kell tanulniuk „egy nyelven beszélni és együtt cselekedni” – jelentette ki Delors az Európai Parlamentben, majd feltette a kérdést: „vajon az európaiak képesek erre?” Szerinte ugyanis Európa nem tudta megfelelően kezelni a valuták sérülékenységét, a magas kamatokat, a rejtett protekcionizmust vagy a legszegényebbek támogatását.
A „bolond francia”
Irányítása alatt a bizottság megizmosodott és szókimondóbb lett. A testületet vaskézzel vezette a jobbára franciákból álló elnöki kabinet, amelyet sok bizottsági tagtól eltérően a „sztahanovista” munkamorál, az arrogancia és az elnök akaratának érvényre juttatása vezérelt.
Delors internacionalistának tartotta magát, aki kedvelte a jazzt és az amerikai filmeket, miközben keveset utazott, és mellőzte a politikai véleménykülönbségeket. Az angoljából kihallatszó erős francia akcentusa, valamint szigorú és mosolytalan megjelenése miatt a brit bulvársajtóban arrogáns európai bürokrataként jellemezték, a minősítést pedig magáévá tette a Thatcher-kormány is. Ebben Delors-nak is része volt, mert nem mindig válogatta meg szavait, és nem tisztelte mások érzékenységét.
HIRDETÉSA brit szakszervezetek kongresszusán, 1988-ban bejelentette: a bizottság megköveteli a nemzeti kormányoktól a dolgozók védelmét szolgáló jogszabályok kidolgozását, és ezzel a brit kormány helyett egycsapásra Európa mögé állította a brit baloldalt és a szakszervezeteket.
Ezzel persze feldühítette a kormányfőt, a Vasladyt, aki Bruges-ben vágott vissza: „Nem azért szüntettük a brit határokat, hogy egy Brüsszelből új dominanciát gyakorló európai szuperállam újból visszaállítsa azokat”.
Thatcher erélyes tiltakozását a Sun elhíresült 1990-es címoldala még harsányabban visszhangozta: „Up yours Delors”, azaz „Dögölj meg, Delors” – üzenték az Európai Bizottság elnökének, akit a cikkben „bolond franciának” tituláltak.
Ettől kezdve a Konzervatív Párt addig Európa-párti irányultságát a szkeptikusok bővülő tábora váltotta fel.
A Maastrichti Szerződés
Delors, a határtalan energiájú politikus egyszerre volt látnok és megosztó. Egy egységesebb Európa felépítésére törekedett, amely képes felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal és Japánnal. Az első világháborúban harcoló veterán fiaként és a második világháború tanújaként a fokozott integrációban látta a pusztító nacionalizmus megfékezésének leghatásosabb módját.
HIRDETÉSAz egységes piac létrejötte után Delors további, a közös valutára és a politikai unióra vonatkozó elképzelései Nagy-Britannián kívül másutt is megütközést keltettek.
Ennek ellenére megszületett a Maastrichti Szerződés dokumentuma, amely 250 oldalon taglalta az Európai Unió létrejöttét és szerepét, kifejtette az új kormányzási módokat, és részletesen ismertette az euró bevezetésének első lépéseit az európai monetáris rendszeren belül.
Az elfogadása a tagországokban eléggé viszontagságos volt. John Major brit kormánya kis híján belebukott, a dánok kezdetben elvetették, Delors hazájában, Franciaországban pedig csak nagyon szoros szavazattöbbséggel támogatták a javaslatot. Ennek ellenére a szerződést végül elfogadták, és miközben a bizottsági elnök egy egységesebb és föderatívabb Európa mellett kardoskodott, befejeződött a hidegháború; Portugália, Spanyolország, Ausztria, Finnország és Svédország az EU tagja lett; Németország újraegyesült; Jugoszlávia véres háborúk sorában alkotóelemire bomlott szét; Kelet-Európa államai pedig az uniós csatlakozásért álltak sorba.
A letűnő európai eszme jelképe
Mindenesetre a Maastrichti Szerződés a közelgő nehézségek előhírnöke volt, a közös valuta ugyanis kezdetben igencsak ingatag volt.
Jacques Delors, a bizottság legtovább hivatalban lévő elnöke felismerte, hogy ideje lejárt. „Egy letűnő európai eszme jelképévé váltam” – jelentette ki 1993 decemberében, és elcsüggesztette, hogy „már nem tud hasznos lenni”. Maga is elismerte: „nem a megfelelő személy a munkára”.
HIRDETÉS
Feltételezték, hogy távozása után, 1995-ben a karrierjét szocialista elnökjelöltként folytatja majd Franciaországban. Ekkor már 70 éves volt, az isiász gyötörte, így végül – hetekig tartó tipródás után – nem indult a választáson, pedig sokkal esélyesebbnek tartották a győztes Jacques Chirac-nál. Elhatározását utóbb élete legnehezebb döntésének nevezte.
A tagországok viszont megelégelték a túlzott ambíciókkal fűtött Európai Bizottság ténykedését, és Delors utódjának a volt luxemburgi miniszterelnököt, Jacques Santert választották meg – aki nem erőltette rá akaratát sem kollégáira, sem az övénél nagyobb nemzetek kormányaira.
Delors csöndes nyugdíjasként visszavonultan élt kis párizsi lakásában, és soha többé nem mondott véleményt a világ eseményeiről, legfeljebb a Tour de France eredményeit értékelte.
Felesége, Marie 2020-ban halt meg. Fiuk, Jean-Paul újságíró pedig jóval korábban, 1982-ben, 29 éves korában, leukémiában. Lányuk, Martine Aubry – apja nyomdokaiba lépve – politikus lett. Lionel Jospin kormányában munkaügyi miniszter volt, majd 2008 és 2012 között a szocialista párt főtitkára lett. 2001 óta az észak-franciaországi Lille város polgármestere.
Jacques Lucien Jean Delors, a francia politikus és köztisztviselő, az Európai Bizottság határozott elnöke – akit Európa építészének is neveztek – békésen halt meg, 98 éves korában.
HIRDETÉS„Ne légy pesszimista. Ne légy optimista. Légy aktivista” – idézte halála kapcsán kedvenc Delors-szólását Alastair Campbell, Tony Blair volt brit miniszterelnök korábbi kampányigazgatója.