A zsidó és a palesztin is elveszítette a lányát – azóta „testvérnek” szólítják egymást

A zsidó Rámi Elhánán és a palesztin Basszám Aramin elvesztették lányaikat
A zsidó Rámi Elhánán és a palesztin Basszám Aramin elvesztették lányaikat Szerzői jogok Forrás: Democracy Now
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

„A bosszú a gyenge emberek fegyvere” – állítja a palesztin Basszám Aramin, aki barátja, a zsidó Rámi Elhánán példájából tudja, hogy nem minden zsidó egyforma. Ugyanígy vélekedik Elhánán is a palesztinokról. Mindketten abban hisznek, hogy a békéhez vezető egyetlen út az erőszakmentesség.

HIRDETÉS

Csaknem tizenhét éve, 2007 január derekán a zsidó Rámi Elhánán a feleségével a jeruzsálemi repülőtérre igyekezett anyósáért, amikor telefonon értesítették, hogy barátja, a palesztin Basszám Aramin lányát, Ábírt tarkón lőtték kelet-jeruzsálemi, anatai iskolája előtt. „Azonnal megfordultunk, és egyenesen a kórházhoz hajtottunk, ahol két napot töltöttünk a gyermek ágya mellett” – mesélt a szörnyű élményről Elhánán.

Már két éve ismerték egymást. Először akkor találkoztak, amikor Aramin Elhánán fiával, Elikkel együtt megalapította a mind a mai napig működő, a Combatants for Peace, A Harcosok a békéértelnevezésű izraeli-palesztin civil szervezetet.

Aramin története lenyűgözte a zsidó Elhánánt: a palesztin, aki magát „szabadságharcosnak” tartotta, 17 éves korától hét évet töltött egy izraeli börtönben, ahol ő lett a rabok vezetője.

„Holokauszt-túlélő fiaként az volt a különleges számomra, hogy miután Aramin a börtönben megnézte Schindler listáját, erőszakmentes ellenállásra váltott át” – idézte fel Elhánán.

Ábír volt Aramin hat gyermeke közül a harmadik. Ugyanabban az évben, 1997-ben született, amikor Elhánán lánya, Szmadar meghalt a palesztin terroristák által elkövetett öngyilkos jeruzsálemi merényletben. Szmadar is a harmadik volt Elhánán négy gyermeke közül.

Rámi Elhánán és Basszám Aramin elvesztett lányaik, Ábír Aramin és Szmadar Elhánán fotójával
Rámi Elhánán és Basszám Aramin elvesztett lányaik, Ábír Aramin és Szmadar Elhánán fotójávalForrás: X/@Rami Elhanan

„Ami Ábírral történt, olyan volt számomra, mintha másodszor veszítettem volna el a lányomat” – mesélte Elhánán, aki Araminhoz fordult, és tőle tudakolta, mitévők legyenek. „Isten próbára tesz minket” – válaszolta. Elhánán megvonta a vállát: ha képes folytatni, amit elkezdtünk, akkor én is folytatom, elvégre „ugyanabban a fájdalomban osztozunk”.

„A földet osszuk meg a temetők helyett”

Azóta együtt járják a világot, és a békét hirdetik.

Az utazásaik nem mindig konfliktusmentesek. Amikor az Egyesült Államokba érkeztek, Elhánán a kegyetlen emléket felidéző SSSS-pecsétet kapott az útlevelébe. A Secondary Security Screening Selection azt jelenti: másodlagos biztonsági átvilágításra jelölték ki – mert egy palesztinnal együtt érkezett. Gyanúsított lett, így alaposan megmotozták, sőt levetkőztették. „Megalázó volt” – mondta, és nyilván Araminnal sem bántak kesztyűs kézzel.

Ausztráliai turnéjuk során egymást mutatták be.

Aramin sokat olvasott, és tanult az izraeli börtönben, majd Angliába utazott, hogy a Brandford Egyetemen mesterdiplomát szerezzen a holokausztkutatásból – idézte fel Elhánán. Aramin előadásait általában azzal zárta: a zsidók nem öltek meg hatmillió palesztint, és a palesztinok sem öltek meg hatmillió zsidót. Ha izraeli nagykövet teljesít szolgálatot Berlinben, német pedig Tel-Avivban – ami arra utal, hogy meg tudtak békélni egymással –, akkor ehhez képest a zsidó-palesztin konfliktusban megbékélést szerezni csekélység.

„Az a sorsunk, hogy együtt éljük le az életünket. Meg kell találni a módját, hogy a földet osszuk meg a temetők helyett” – idézte Aramint zsidó barátja, aki a palesztintól eltérően kevésbé derűlátó, és úgy látja: gonosz erők dominálnak nemcsak Izraelben.  „Belőle merítek erőt” – mondta Elhánán Araminról, akinek szerinte akkora a szíve, mint a földgömb. Ezerféleképpen tudja megnevettetni őt. Egyszer a színpadon, többszáz ember előtt odahajolt hozzá, és azt súgta a fülébe: „Kölcsön tudnál adni 30 sékelt?”

A palesztin a börtönben nézte meg Schindler listáját abban a reményben, hogy kiélvezze a bosszú gyönyörét. Ehelyett előtörtek a könnyei, és alig tudta leplezni sírását.

„Tőle merítek erőt” – mondta Elhánán Araminról.

„A bosszú a gyengék fegyvere”

Elhánán arabul irgalmat, szeretet jelent – replikázott Aramin, aki emberségesnek és nemes lelkűnek tartja barátját. Amikor meglátta a zsidót lánya kórházi ágya mellett, ellentmondásos érzések kerítették hatalmukba. „Azért jött, hogy támaszt nyújtson, és a súlyosan sérült gyermek életéért imádkozott. Másrészt bűntudata volt, és szégyent érzett, mert olyan ország állampolgára volt, amely megölte a lányomat.”

„A bosszú a gyenge emberek fegyvere” – állítja Aramin, aki ebben hitt már saját tragédiája előtt is. Fontosnak tartja a személyes kapcsolatot, mert úgy véli, hogy egyetlen esetből nem szabad általános következtetéseket levonni. Elhánán példájából tudja, hogy nem minden zsidó egyforma.

Basszám Aramin Ábír betegágya mellett a kelet-jeruzsálemi Anatában, 2007-ben
Basszám Aramin Ábír betegágya mellett a kelet-jeruzsálemi Anatában, 2007-benAP Photo/Kevin Frayer

Persze könnyű a békéről és a megbékélésről beszélni mindaddig, amíg az embert nem sújtja gyász. Elveivel összhangban Aramin azt mondta Elhánánnak: „nem te vagy a zsidó nemzet, amely a lányommal végzett”, majd hozzátette: a rendszer ölte meg. A gyász hihetetlen energiával tölt fel. A szeretett gyermek elvesztése után emlékeinkben tovább él, azaz sosem hal meg – vallja.

A palesztin és a zsidó között a rokoninál is szorosabb kötelék alakult ki. "Amikor meglátogatom Elhánánt," – mesélte Aramin –" otthon érzem magam. A konyhájában kávét főzhetek. Ez nem mindennapos a mi kultúránkban, még anyám házában sem." Elhánán 70. születésnapjára Aramin nagy bulit szervezett jerikói házában, ahová harminc zsidót is meghívott ebből az alkalomból. „Ne beszéljetek héberül, mert ha valaki a Hamászból meghall benneteket, vérfürdőt fog rendezni” – figyelmeztette halálkomolyan vendégeit.

Persze viccelt. Aramin azt állítja: a kacagás tartja életben. Már a börtönben megtanulta: ha a fegyőr arcába nevet, sírásra fakasztja. Ő ezt a harc sajátos eszközének tekinti. „Nem szenvedett eleget a zsidó nép?” „Nem, nem szenvedtek eleget” – így viccelődik Aramin Elhánánnal. Sokan szörnyülködnek, akik nem veszik észre azonnal, hogy a két „lókötő” csak tréfálkozik.

HIRDETÉS

Amikor közös fellépéseik után megtapsolják őket, az ünneplés pedig percekig is elhúzódik, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Aztán Aramin felszabadultan azt súgja Elhánán fülébe: „Ne aggódj, igazuk van, megérdemeljük”.

Szabadságharcosok vagy terroristák

Basszám Aramin már gyerekként a „megszállók” ellen harcolt azzal a feltett szándékkal, hogy kitűzze a palesztin zászlót játszóterére. Soha nem érezte magát biztonságban. Gyakran menekült az izraeli katonák elől, nehogy elnáspángolják.

Palesztin fiú, kövekkel a kezében, izraeli katonák elől menekül Kdumim közelében, 2012-ben
Palesztin fiú, kövekkel a kezében, izraeli katonák elől menekül Kdumim közelében, 2012-benAP Photo/Nasser Ishtayeh

Arra határozottan emlékszik, hogy otthonaikat megszállták. Tizenkét évesen Izrael ellen tüntetett, amikor a demonstráción egy katona lelőtte egyik tizenéves társát. A lábai előtt halt meg, a porban.

Attól a pillanattól kezdve elhatalmasodott benne a bosszúvágy. Ők ugyan szabadságharcosoknak tartották magukat, a külvilág azonban terroristáknak hívta őket. Kezdetben csak kövekkel és üres palackokkal támadtak a katonákra, ám miután egy barlangban néhány elhagyott kézigránátra bukkantak, azokat is bevetették. Izraeli terepjárókat céloztak meg, és két gránát felrobbant. Senki sem sérült meg. A palesztin fiúkat azonban elkapták, és 1985-ben a 17 éves Basszám Aramint hét év börtönre ítélték.

A többi fogoly hősként ünnepelte őket. A börtönőrök viszont ellenállást és gyűlöletet keltettek bennük. Százhúsz tizenéves várt az ebédlő előtt sorára 1987. október 1-jén, amikor váratlanul megszólalt a riasztó. Több mint száz felfegyverzett katona rontott a fiúkra, akiknek azt parancsolták: vetkőzzenek le. Addig verték őket, amíg alig álltak a lábukon. „Engem vertek a legtovább és a legkeményebben” – idézte fel Aramin.

HIRDETÉS

Sokkolta, hogy a katonák arcán mosolyt fakasztott a verés. Gyűlölet nélkül ütlegelték a fiúkat, mert számukra az csak egy gyakorlat volt a kiképzésben, a tizenéveseket pedig tárgyaknak tekintették.

Verés közben ötlött fel Araminban egy, a vészkorszakról szóló film, amit az előző évben látott. Akkoriban megelégedéssel töltötte el, hogy Hitler hatmillió zsidót ölt meg. Azt kívánta, bárcsak mindegyikkel végzett volna, mert akkor ő sosem került volna börtönbe.

„Gyilkosok! Nácik! Elnyomók!” – ezt vágta az őt verő izraeli katonák fejéhez, amikor eszébe jutott a történet. Elkeseredett kifakadása valamelyest enyhített fájdalmán.

A Schindler listája után azon kapta magát, hogy sír. Dühös volt, hogy a zsidók hagyták magukat gázkamrába terelni anélkül, hogy visszavágtak volna. Ha tudták, hogy meghalnak, miért nem üvöltöttek? Megkísérelte visszatartani könnyeit, társai nehogy gyengének tartsák. Ez volt az első eset, amikor a palesztin fiú empátiát érzett a zsidók iránt.

Erőszakmentes párbeszéd

Az incidens után ébredt rá arra, hogy csak az emberség mentheti meg őket, hogy miközben küzdenek, joguk van sírni és nevetni. Ma már úgy gondolja, hogy az izraeli elnyomás a holokauszt következménye. Ezért megpróbálta megérteni, kik is valójában a zsidók. Beszédbe elegyedett az egyik börtönőrrel, aki – társaihoz hasonlóan – terroristának tartotta őket.

HIRDETÉS
Palesztin elítéltek egy dzsenini börtönben, 2007-ben
Palesztin elítéltek egy dzsenini börtönben, 2007-benAP Photo/Mohammed Ballas

„Hogyan lesz egy olyan csöndes és visszafogott fiúból, mint amilyen te vagy, terrorista?” – faggatta Aramint az őr. Erre ő azzal vágott vissza, hogy „nem én vagyok, hanem te vagy a terrorista. Én szabadságharcos vagyok.” Ezt mondta dacosan.

Beszélgetésük nem maradt abba, sőt így kezdődött a rab és fogvatartójának barátsága. Idővel kiderült: az izraeli tartotta telepeseknek a palesztinokat, és csak néhány hónap elteltével jött rá, hogy ők is őslakosok. Még a palesztinok harcát is támogatta, és attól kezdve méltó tisztelettel bánt a foglyokkal. Egyszer két nagy palack kólát is becsempészett Aramin cellájába, amit a fiú megosztott társaival.

Miután rádöbbent, hogy a fegyőr átalakulását erőszak nélkül, párbeszéddel érte el, Aramin rájött, hogy a békéhez vezető egyetlen út az erőszakmentesség. „Párbeszédünk révén láttuk egymás szívének tisztaságát és jó szándékát” – mondta később Aramin.

Izrael és a Hamász legújabb háborújából nyilvánvaló, hogy sokan nem osztják nézetét. Aramin az Oslói Megállapodás idején szabadult, amikor sokan reménykedtek a kétállami megoldásban. A politikusok azonban azt állították, hogy a két nemzet nem kész rá. A harag lett volna úrrá rajta, ha nem ragaszkodott volna elveihez.

Néhányan közülük, akik hittek az erőszakmentességben, titokban hasonló nézeteket valló izraeli katonákkal kezdtek találkozni még 2005-ben. Ők is megtagadták a harcot, bár nem a palesztinok érdekében, hanem erkölcsi tartásuk jegyében. Kezdetben „a mi célunk sem az volt, hogy megkíméljük a zsidók életét, hanem az, hogy megakadályozzuk saját közösségünk szenvedését” – mondta Aramin. Csak később kezdtünk el felelősséggel viszonyulni egymáshoz – tette hozzá.

HIRDETÉS

Ábír emlékkertjét izraeli katonák telepítették

Aramin személyes tragédiája, hogy 2007. január 16-án tízéves lányát, Ábírt, aki az iskola előtt ácsorgott néhány osztálytársával, hidegvérrel lelőtte az izraeli határrendészet egyik tagja, pedig a gyerekek nem tüntettek, a felnőttek sem hirdettek intifádát. Aramint megdöbbentették a részletek: a kislány nem sokkal korábban édességet vett, és arra sem volt ideje, hogy elmajszolja.

Ábír Aramin gyászjelentése a családi ház bejáratán, 2007-ben
Ábír Aramin gyászjelentése a családi ház bejáratán, 2007-benAP Photo/Kevin Frayer

A gyászoló apának négy és fél évbe telt bizonyítania a Legfelsőbb Bíróságon, hogy lánya halálát egy gumilövedék okozta. Azt azonban nem sikerült elérnie, hogy a gyilkost törvényszék elé állítsák. Bizonyíték híján lezárták az eljárást az igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjén.

"Szerettem volna ezt az embert a vádlottak padján látni, mert megölte a tízéves lányomat. Nem azért, mert ő zsidó, én meg palesztin vagyok, hanem azért, mert a gyermekem nem volt harcos, a Fatah vagy a Hamász tagja” – érvel Aramin. Szerinte Izraelnek be kell ismernie az ilyen bűntetteket a megbékélés és a megbocsátás érdekében.

Ábírt egy izraeli katona ölte meg. Később száz volt izraeli katona emlékkertet telepített az iskolában, ahol társuk kioltotta a kislány életét.

A béke ellenségei

Rámi Elhánán, a volt katona és grafikus magát a jeruzsálemi zsidók hetedik nemzedékének tartja. „Zsidó vagyok, izraeli, és mindenekelőtt ember” – vallotta egyik előadásán. Személyes története – szavai szerint – a zsidó naptár egyik legszentebb napján, Jom Kippurkor kezdődött, és egy másik évben, szintén az engesztelés napján ért véget.

HIRDETÉS

Fiatal tartalékosként vetették be 1973 októberében a jom kippuri háborúba. Egységének tizenegy harckocsijából csak három élte túl a csatákat. A Sínai-félszigeten vesztette el néhány barátját. Meggyötört és kiábrándult fiatalemberként tért haza, elzárkózott a közösségi élet minden formájától. Helyette saját életét alakította: tanult, családot alapított, és a karrierjét egyengette.

Tíz év elteltével, 1983-ban, Jom Kippur előestéjén született kislánya, Szmadar. A névről a bibliai Salamon éneke tesz említést, a jelentése: „a szőlő szőlője”. „Nagyon élénk, mosolygós, boldog, élettel teli és aktív fiatal lány volt”. A fiúk mellett ő volt a „hercegnő”.

Szmadar édesapjával, Rámi Elhánánnal
Szmadar édesapjával, Rámi ElhánánnalForrás: Voice of Salam

A tanév első napján, 1997. szeptember 4-én, röviddel Jom Kippur előtt Szmadar a barátaival elment tankönyveket vásárolni. A jeruzsálemi könyvesbolt előtt halt meg. Két palesztin öngyilkos merénylő végzett öt emberrel, köztük három 14 éves kislánnyal. Egyikük Szmadar volt.

Csütörtök volt, délután három, és egy hosszú, hideg és sötét éjszaka kezdete – emlékezett vissza Elhánán. Hallottak a merényletről, de abban reménykedtek: a kislány nincs az áldozatok között. Rendőrőrsről rendőrőrsre száguldoztak, kórházról kórházra, és jóval később, egy hullaházban találtak rá Szmadarra. A látvány kitörölhetetlenül az emlékébe vésődött.

Szmadart néhai nagyapja, a békeharcos tábornok, Matti Peled mellé temették. A tény, hogy unokáját a béke ellenségei ölték meg, óriási figyelmet keltett Izraelben és külföldön egyaránt. A temetésen „ennek a hihetetlen országnak a csodálatos mozaikját alkotó zsidók és arabok, bal- és jobboldaliak, vallásos és világi emberek”, sőt Jasszer Arafat személyes képviselője is megjelent – emlékezett vissza Elhánán.

HIRDETÉS

A család a következő hét napot, a süve, a gyászidőszak végéig több ezer ember vigasztaló ölelésében töltötte. A nyolcadik napon hirtelen mindenki eltűnt, és magukra maradtak.

Elhánánt fűtötte a bosszúvágy. Két út közül választhatott, de kérdések zúgtak a fejében. Ha megöl valakit, visszakapja gyermekét? Ha fájdalmat okoz másnak, enyhíti sajátját? A tipródása majdnem egy évig tartott. Sorstársakkal találkozott, akik családjához hasonló tragédiákat éltek át, akik elvesztették gyermekeiket, mégis a békében hittek. Elhánán hozzájuk csatlakozott.

„Testvér, rég láttuk egymást!”

Amikor a minap a Spiegel párhuzamos interjút készített a ma 55 éves Basszám Araminnal és a 73 éves Rámi Elhánánnal, az utóbbitól azt kérdezték: felmerült-e benne, hogy elhagyja Izraelt.

Egy menekült fia vagyok. Apám túlélte a holokausztot. Egyedül utazott Magyarországról Izraelbe. Családja többi tagját kivégezték. Nincs hová mennem

– válaszolta Elhánán Haifából.

Aramin Jerikóból jelentkezett be, és amikor meglátták egymást a képernyőn, a zsidó így üdvözölte a palesztint: „Testvér, rég láttuk egymást!”

HIRDETÉS
Rámi Elhánán és Basszám Aramin
Rámi Elhánán és Basszám AraminForrás: Parents Circle

A páros számos békedíjat kapott, valószínűtlen történetüket pedig dokumentumfilmekben és könyvekben mesélték el – a legutóbb a magyarul is megjelent Apeirogon című regényben. „Mint a címében szereplő síkidom, Colum McCann valós történeten alapuló mesterműve is végtelenül sokoldalú; földrészeken, történelmi korokon és kultúrákon átívelő nagyregény, amely ezeregy töredékében tényeket vegyít fikcióval, irodalmat történelemmel és filozófiát pszichológiával, hogy megmutassa a meghaladhatatlannak tűnő ellentétek és a megbékélésért zajló küzdelem számtalan arcát” – áll az ajánlóban.

A Schindler listájának rendezője, Steven Spielberg máris megvásárolta Rámi Elhánán és Basszám Aramin történetének filmjogait.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Addig nem lesz vége a háborúnak, amíg meg nem semmisítik a Hamászt

A háború hallgatásra kényszeríti az izraelieket és a palesztinokat

Van aki Izrael elpusztítását, más csak békét akar - palesztin-pártiak lepték el Európa nagyvárosait