10 november 2023 | Euronews
Keresési eredmények 22 Találatok
-
Focus World Travel Market: a turizmusban is kulcs a fenntarthatóság A világ egyre több országában próbálják korlátozni a tömegturizmust, és hosszabb, sok helyszínt érintő nyaralásra biztatni az utazni vágyókat. -
Izrael Izrael megkezdte a vadászatot az októberi gyilkosokra – több ezer személy a célkeresztben Az október 7-i mészárlást követően Izrael beindította történetének legnagyobb hajtóvadászatát. A biztonsági szolgálatok célul tűzték az összes terrorista felkutatását, megölését vagy elfogását, akik részt vettek a Hamász merényletének tervezésében és végrehajtásában. -
Magyarország Száraz november: az addiktológiai konzultáns szerint egy súlyos alkoholista inkább ki se próbálja Az egyhónapos totális lemondás az alkoholról egészségügyi szempontból mindenképpen áldásos, emellett egyben teszt is, hogy mennyire vagyunk rácsúszva az italra. -
Izrael Gáza maga a földi pokol: a víz kevés, az üzemanyag és az élelmiszer elfogyhat Pokoli a helyzet a Gázai övezetben - napok óta ezt hangsúlyozzák tudósítók, segélyszervezetek képviselői, és már az Izrael-párti politikájáról ismert Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken is megszólalt. Közölte: „túl sok” palesztin halt meg az izraeli szárazföldi offenzívában. -
Európai hírek A természetvédők szerint felvizezték a természet helyreállításáról szóló jogszabályt a tárgyalásokon A mezőgazdasági termelők előzőleg hevesen ellenezték a jogszabályt, amelybe most egy vészfék-mechanizmus került. Ezzel lényegében elhalaszthatják a törvény életbelépését. -
Világ Koalíciós szerződést írtak alá a Donald Tusk vezette lengyel ellenzék pártjai Az eddig kormányzó PiS-szel szövetséges köztársasági elnök Andrzej Duda Mateusz Morawieczkinek adott kormányalakítási megbízást, mert a PiS kapta a legtöbb szavazatot a választásokon, ugyanakkor az ellenzéki pártok szövetségének van többsége. -
Sorozatok az én Európámról Ukrán miniszterelnök-helyettes az Euronewsnak: a magyar kisebbségnek nincs mitől tartania Az uniós csatlakozásért felelős ukrán miniszter, Olha Sztefanyisina csatornánknak azt mondta, a magyar kisebbségnek nincs mitől tartania, a kormány semmi rosszat nem akar nekik. -
Világ Írország keményebb Izraellel szemben, mint a legtöbb EU-tagállam - mi ennek az oka? Írország évszázadokon át állt brit uralom alatt, ami eleve meghatározza az alapállását, a közelmúlt konkrét incidensei miatt pedig az ír-izraeli kapcsolatok európai mércével mérve feltűnően feszültek. -
Ausztrália Klímamenekülteknek ad vízumot Ausztrália Ausztrália menedéket ajánlott a klímaváltozás miatt rendkívül veszélyeztetett Tuvalu állampolgárainak. Évente 280-an költözhetnek át, és telepedhetnek le Ausztráliában. -
Kazahsztán A kazah elnök alaposan meglepte Putyint és környezetét Az oroszul kiválóan beszélő Kaszim-Dzsomart Tokajev hirtelen kazahra váltott a két elnök találkozóján, az orosz küldöttség kétségbeesetten kapkodott a tolmácsgépért. Az orosz befolyás gyengülésével Tokajev nem először engedett meg magának ilyen gesztust az orosz elnökkel szemben. -
Cinema Monica Bellucci a Thessaloniki Filmfesztivál díszvendége A karizmatikus és elismert olasz színésznő, Monica Bellucci volt a 64. Thesszaloniki Filmfesztivál díszvendége Görögországban, ahol átvehette a tiszteletbeli Golden Alexander-díjat. -
Franciaország Kiskorú férfiprostituálttal készült videófelvételekkel zsarolták éveken át a francia politikust Saját alpolgármesterét csalta csapdába Saint Étienne polgármestere és segítői, akik aztán hét éven át módszeresen zsarolták a politikust azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a róla készült felvételeket. A polgármester a történtek ellenére a mai napig sem mondott le posztjáról. -
Bulgária Azzal vádolják a legnagyobb bolgár finomítót, hogy orosz olajat exportál az EU-ba A Global Witness és a Center for Center for the Study of Democracy (CSD) elemzőintézetek jelentése arra jutott, hogy a Lukoil a bolgár mentesítést kihasználva megszegi a szankciókat. -
Amerikai Egyesült Államok Szemgolyó-beültetést végeztek az Egyesült Államokban A műtétet szakemberek sikeresnek ítélik, mert a páciens látása ugyan nem állt helyre, de a vérellátás és a kritikus idegek nagyon jól működnek. -
Amerikai Egyesült Államok Komoly összeget kell kifizetnie egy bírósági döntés alapján Robert de Niro cégének A világhírű színészt a volt személyi asszisztense perelte be. -
Magyarország Több száz zsidó menekült kap ellátást egy balatoni állami üdülőben Az üdülőt először az Ukrajnában menekülő zsidó családok számára nyitották meg, most azonban nagyjából 250-en élnek ott, köztük 100 gyerek, akiknek a többsége Izraelből menekült Magyarországra. -
Kulturális hírek Podcast: Baán László mesél Renoir legérdekesebb műveiről a kiállítás után Aki ismeri Renoir életművét, annak is tartogatott nagy pillanatokat a budapesti tárlat, ilyen lehet a Musée d'Orsay raktárában lappangó egyik főmű megtekintése. -
Magyarország Tíz százalék alatt az infláció Magyarországon A KSH legfrissebb jelentése szerint a fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Szeptemberhez képest csökkenés is tapasztalható: az üzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak. -
Oroszország Putyin elnököt direkt vonalon hívhatja majd a nép decemberben A direkt hívásokat és a nagy nemzetközi sajtótájékoztatót december 14-re tervezi a Kreml -
Világ A kristályéjszakára emlékeztek szerte Európában III. Károly brit uralkodó olyan zsidókkal találkozott, akiket még gyerekkorukban fogadott be az Egyesült Királyság. -
Spanyolország Tüntettek Spanyolországban a szocialisták és a szeparatisták megállapodása miatt A Pedro Sanchez miniszterelnök hivatalban maradására lehetőséget adó egyezséget a konzervatív Néppárt elnöke, Alberto Núnez Feijóo szégyennek, a nacionalista jobboldali Vox elnöke, Santiago Abascal puccsmegállapodásnak nevezte. -
Gáza Izraelnek nem Gáza kell, hanem biztonság - a Hamász-háború pénteken Izrael polgári kormányzást szeretne látni Gázában, de egyben garanciákat is, hogy a terrortámadások örökre fejeződjenek be.