EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Putyin elnököt direkt vonalon hívhatja majd a nép decemberben

Direkt hívás is lehetséges lesz
Direkt hívás is lehetséges lesz Szerzői jogok TASS
Szerzői jogok TASS
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A direkt hívásokat és a nagy nemzetközi sajtótájékoztatót december 14-re tervezi a Kreml

HIRDETÉS

Az elnök idei utolsó jelentős politikai nyilatkozatának a népi konzultációval párosuló nemzetközi sajtóértekezletet tekintik. A sajtótájékoztatót közvetlen vonallal kombinálják – mondta erről Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár. Elmondása szerint az időpontot már meghatározták.

Az ukrajnai háború alakulása mellett az elnöknek kellemetlen kérdések elsősorban a gazdaság állapota felől érkezhetnek, például a magánszemélyek devizakorlátozásáról, az importcikkek széles skálájának tilalmáról, a polgári légiközlekedés állapotáról, vagy arról, hogy az orosz adósok immár 47%-a nem képes fizetni törlesztőrészleteit.

A legutóbbi elnökválasztási kampány előtt, 2017 december 14-én is sajtótájékoztatót rendeztek, ahol Putyin bejelentette, hogy saját jogán, személyes jelöltként indul a választásokon.

Az idei közös rendezvény lesz az első az ukrajnai hadművelet kezdete óta

Tavaly a Kreml nem tartott közvetlen vonalat vagy sajtótájékoztatót.

Az államfői közvetlen vonal utoljára júniusban működött, nagy sajtótájékoztató pedig 2021 decemberében volt. A Kremlnek már van tapasztalata a hibrid formátumú sajtótájékoztató lebonyolításában: például 2020-ban a koronavírus-járvány miatt videókonferenciaként szervezték meg a tájékoztatást, kombinálva a közvetlen hívás elemeivel, ahol kérdéseket lehetett feltenni. nemcsak az újságírók, hanem az egyszerű állampolgárok részéről is.

Ezt megelőzően a Kommerszant elnöki adminisztrációs forrásra hivatkozva azt írta, hogy az év végi tájékoztatás a katonai műveleti zóna helyzetéhez kapcsolódik. 

Peszkov arra figyelmeztetett , hogy az "ukrajnai különleges hadművelet" kezdete miatt az esemény időpontja „jobbra tolható”. Jobb, ha megvárjuk a front helyzetének tisztázását és az esemény megtörténtét az elnökválasztás kihirdetése előtt – tette hozzá a forrás.

Külső hivatkozás:
RBC

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Vlagyimir Putyin aláírta az atomcsend-egyezmény ratifikációjának visszavonását

Putyin saját háborús céljaira használja ki a Hamász támadását - állítja az ISW

1800 kilométer repülés után Oroszország mélyén csapott le egy ukrán drón egy orosz radarra