EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Páros lábbal száll bele Trump az "elektromosautó-tébolyba", ami szerinte tönkreteszi Amerikát

EV avatás a Fehér Házban
EV avatás a Fehér Házban Szerzői jogok markatrealist
Szerzői jogok markatrealist
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A volt elnök saját közösségimédia-felületén üzent hadat az elektromos autózásnak, amit nem csak tébolynak, de az amerikai ipar pusztulásának is tart. Pedig még elnökként a Fehér Ház kertjében személyesen avatta fel a Lordstown Motors első villanyfurgonját.

Az elnök gazdag gépkocsiparkjában van egy 200,000 dolláros Tesla Roadster is, de ez most mellékes

HIRDETÉS

Ami fontos, az mindig az új üzenet, nem pedig a régi. Trump ezúttal a michigani autóipari munkásokhoz szólt, akiknek megígéri, hogy véget fog vetni (Álmos) Joe Biden elektromos-autó "mániájának". Érvelését nem környezetvédelmi vagy tudományos érvekkel bástyázza körül, hanem azt jósolja, hogy az elektromos járművek tönkre teszik az egész amerikai ipart, beleértve természetesen az egyik éllovast, Michigant is. 

Mégpedig azért, mert ezek, mármint az elektromos autók mind Kínában fognak készülni, megsemmisítve az amerikai autógyártást és a munkahelyeket. 

Trumpnak nem ez az első anti-EV rohama, de eddig ez a legsúlyosabb

Ilyen kijelentéseket már júniusban megpendített Oakland megyében, és nem ez az első eset, hogy próbálja megtorpedózni a demokraták törekvését, hogy az elektromos járművek nyerjék el a szavazók tetszését, és nem csak Michiganben. Már 2020-ban beerőltette az Egyesült Államok-Mexikó-Kanada megállapodásba (USMCA) az amerikai igényt, hogy „szigorú új követelményeket támasszanak annak biztosítására, hogy amerikai munkások több autót gyártsanak az amerikai gyárakban”.

Trump támadása az elektromos-autózás ellen azért is bizarr, mert elnökségének lejárta óta igen jó kapcsolatba került Elon Musk Tesla-vezérrel, akivel többször személyesen is talákozott, akinek ellátogatott a SpaceX bázisára és aki visszaengedte őt a Twitter (X) felületére. 

Dealbreaker
2019-benDealbreaker

Az üzenet természetesen tisztán politikai jellegű, már a 2024-es kampányra készülve, ahol Michigan ismét fontos terepnek ígérkezik

A volt elnök egyenesen az autóipari szakszervezeteket szólítja meg azzal, hogy nem lesz többé autóipar, ha megvalósul Joe Biden őrült koncepciója az „összes elektromos autóról”. A terv csak Mexikó és Kanada érdekeit szolgálja, de főként Kínáét. "Mentsétek meg AZ AMERIKAI FOGYASZTÓT!!!” - fejezi be Trump. 

Michigan csatatér-államnak, azaz a választások kimenetelét döntően befolyásoló körzetnek számít. 2008 óta amelyik jelölt nyert Michiganben az elnök is lett, és mindig nagy fölénnyel. Hillary Clinton 2016-os bukását bizonyítottan Michigan elveszítése alapozta meg, ahol biztos győzelemre számított, és hanyagolta a kampányt az államban.

A Mackinac Center for Public Policy kutatóközpont jelentése szerint 2021-ben Michigan 175 000 autógyári munkahelynek adott otthont. Ez a szám magasabb, mint bármely más államban, de hozzá kell tenni, hogy a csúcsképzettségű munkások aránya alacony, tehát jórészt melósokról (blue-collar) van szó. 

Carlos Osorio/AP
Ford üzem, Wayne, MichiganCarlos Osorio/AP

Mit szeretne Biden?

A Biden-adminisztráció az elektromos autók gyártásának és eladásának fellendítését szorgalmazza. A Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség előrejelzése szerint 2032-re az új autók eladásainak kétharmada lehet elektromos jármű. A kormány 12 milliárd dollárt fektet be az autógyárak hibrid vagy elektromos üzeművé átalakításába.

A kormányzati lépések azért is sürgetőek, mert szeptember 14-én lejár az autóipari munkások szakszervezeteinek szerződése a General Motorsszal, a Stellantisszal és a Forddal. Ha addig nincs megállapodás az új bérkategóriákról, akkor pusztító sztrájk fenyeget. 

Az a szakszervezeti követelés azonban aligha fog megvalósulni, hogy 46 százalékos béremelést kapjanak a dolgozók, és vezessék be a 32 órás munkahetet - 40 óra fizetéssel. Nem lesz mód a hagyományos nyugdíjak visszaállítására sem. 

Gazdasági elemzők szerint viszont Trump olajipari elkötelezettségei egyelőre jóval erősebbek. Elnöksége során több kitermelői és vezetéképítési koncessziót engedélyezett, és az sem volt merő véletlen, hogy első külügyminiszterének Rex Tillersont, az EXXONMobil vezérét választotta, bár tőle csúf körülmények között búcsúzott, miután a milliárdos - a Pentagon egyik értekezletén - idiótának nevezte az elnököt.

Kapcsolódó hivatkozások

Trump autói
Katasztrófa Michigannek
Egy bizarr kirohanás
Trump 2020-as véleménye

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Környezetbarát légitaxik New Yorkban

Az európai energiaszektornak új kihívásokat jelentenek az elektromos autók

Melyik lesz a jövő autója: a hidrogénhajtású, vagy az elektromos?