Legalább hárommillió ember vére tapad a kezéhez – állítja a Kissinger árnyéka című könyv szerzője, aki szerint a volt külügyminiszter szerepet játszott a vietnami háború meghosszabbításában, a kambodzsai népirtásban és a latin-amerikai puccsokban.
HIRDETÉS„Ha van Isten, Richelieu-nek sok mindenért meg kell lakolnia. Ha nincs, nos, akkor sikeres élete volt” – állítólag ezt mondta VIII. Orbán pápa azok után, hogy a gonosz bíboros 1642-ben végleg lehunyta szemeit.
Henry Kissingerben nyilván mély nyomokat hagyott a történet, mert saját könyvében is idézi – emlékeztetett a New York Times arra utalva, hogy az egykori amerikai külügyminiszter talán maga is azonosulni tud Richelieu sorsával.
A Machiavelli képességeivel megáldott főpap, egyben a király főminisztere nem átallott zsarnokokkal szövetkezni, hogy káoszt szítson a Római Birodalomban egyetlen céllal: megőrizni saját hazája, Franciaország nagyhatalmi státuszát. Tehetségével magyarázzák a nemzetállam fogalmának megszületését. „Óriási sikereket ért el azzal, hogy mellőzte korának alapvető jámborságát” – írta Kissinger csodálattal a Diplomácia című könyvében, amely voltaképpen szakmájának története.
„Az állam jóléte bármit igazol” – szögezte le a talpig diplomata, aki ebben a szellemben ténykedik a mai napig, pedig májusban ünnepelte 100. születésnapját.
Hajlott kora sem tartotta vissza attól, hogy a minap újra Pekingbe utazzon, ahol a nála harminc évvel fiatalabb kínai elnök „régi barátként” üdvözölte.
A kínai nép soha nem feledkezik meg a kínai-amerikai kapcsolatok előmozdításában tett történelmi hozzájárulásáról – idézte a Global Times, a kínai KP angol nyelvű szócsöve a kínai állam- és pártvezetőt. Hszi Csin-ping reményét fejezte ki, hogy Kissinger és a hozzá hasonló, perspektívában gondolkodó amerikaiak konstruktív szerepet fognak játszani abban, hogy a kínai-amerikai kapcsolatokat helyes útra tereljék.
A pingpongdiplomácia
Kínát 1949 óta elszigetelte a Nyugat, így Csou En-laj miniszterelnök 1971-ben lépett egy nagyot, és meghívatta a Japánban rendezett asztalitenisz világbajnokságon fellépő amerikai válogatottat a Kínai Népköztársaságba.
A felkérést elfogadták, így április 10-én kilenc játékos, négy csapatvezető és két házastárs Hongkongon keresztül – a kínai szárazföldre vezető hídon át – a kommunista ország területére lépett. Ők voltak az első amerikaiak, akiket beengedtek Kínába a kommunista hatalomátvétel után.
Az akkori körülményeket tökéletesen jellemzi a kínai és amerikai sportküldöttség hivatalos megbeszéléséről készült fotó. A félhomályos teremben – a falon egy jellegzetes kommunista propagandaüzenettel – egy elvtársat hallgatnak. A kínaiak vöröscsillagos mici sapkát viselnek, az egyik amerikai gondosan jegyzetel.
„Új fejezet nyílt az amerikai és a kínai nép kapcsolatában” – jelentette ki Csou En-laj, amikor az amerikaiakat személyesen is fogadta. A találkozó pingpongdiplomácia néven került be a történelembe azok után, hogy a párbeszéd váratlan kezdeményezését Richard Nixon, akkori amerikai elnök elfogadta, és nemzetbiztonsági tanácsadóját, Henry Kissinger küldte titkos, puhatolózó tárgyalásokra Kínába azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy Pekinget – a Szovjetunióval szemben – a saját oldalára állítsa.
A következő év februárjában maga az elnök is gépre szállt, és első amerikai vezetőként – Kissinger kíséretében – Kínába látogatott. Az utazás ihlette John Adamst arra, hogy Nixon Kínában címmel háromfelvonásos operát komponáljon, amelynek bemutatója Houstonban volt másfél évtizeddel később, 1987-ben.
Tajvan ügyében Peking és Washington nem jutott közös nevezőre, ám a kezdetben Kína iránt közönyös Kissinger annyira fellelkesült, hogy később külügyminiszterként többször is Kínába látogatott, ahol minden alkalommal személyesen a forradalmár Mao Ce-tung, a kommunista Kína teljhatalmú vezére is kezet szorított vele.
Kétségtelen, hogy Kína felemelkedésében az amerikai külügyminiszternek kulcsszerepe volt, és Pekingben ezért mind a mai napig roppant hálásak.
A kétes Nobel-békedíj
Ezekben az években már javában tombolt a még 1955-ben kezdődött vietnami háború – hivatalosan az egy évvel korábban kettéosztott ország északi és déli része között. A kommunista Észak-Vietnamot a Szovjetunió és Kína támogatta, majd a Dél-Vietnam oldalára álló Egyesült Államok is belesodródott a számára teljesen kilátástalan összecsapásokba. Washington a hetvenes évek elején annak a lehetőségét kereste, hogyan lehet súlyos arcvesztés nélkül kihátrálni a minden oldalon komoly veszteségeket okozó háborúból, amelyben félmillió amerikai is harcolt.
Ennek részleteiről tárgyalt Párizsban 1973 júniusában az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Henry Kissinger, és Lê Đức Thọ, az észak-vietnami kommunista párt vezetőségi tagja – nem túl nagy sikerrel.
A tűzszünet elérése érdekében tett erőfeszítéseikért mind a két politikust Nobel-békedíjjal tüntették ki. Ez volt a Nobel-díjak történetének egyik legvitatottabb döntése.
Sokak szerint Kissinger nem kis szerepet játszott az indokínai háború kiterjesztésében. Ráadásul a háború még évekig elhúzódott, és csak a dél-vietnami főváros, Saigon bukása után, 1975-ben ért véget.
Lê Đức Thọ nem volt hajlandó átvenni a díjat, és talán Kissinger is ráérzett, hogy nem illeti meg az elismerés: az Egyesült Államok oslói nagykövetét kérte meg, hogy képviselje a ceremónián.
HIRDETÉSVér tapad a kezéhez
A vietnami háború „járulékos kára” volt a szomszédos Kambodzsa évekig tartó bombázása, a "Menu"-művelet, amit Nixon elnök rendelt el, nemzetbiztonsági tanácsadója, Henry Kissinger pedig szolgálatkészen végrehajtotta a parancsot. A katonai bevetést azért hívták Étlap-akciónak, mert a hat kambodzsai célpont térségét az étkezésekről reggelinek, ebédnek, estebédnek, uzsonnának, desszertnek és vacsorának nevezték el.
„Azt akarom, hogy mindent lőjenek szét!” – adta ki az utasítást a Fehér Ház főnöke 1970 decemberébe, Kissinger pedig nyomban továbbította a parancsot katonai beosztottjának, Alexander Haig tábornoknak.
Kissinger jelentős felelősséggel tartozik a kambodzsai bombázásokért, amelyekben több mint százötvenezer civil vesztette az életét – ezt állítja Ben Kiernan, a Yale Egyetem népirtás-tanulmányi programjának korábbi igazgatója, aki az amerikai légi hadjárat következményeit tanulmányozta. A nemzetbiztonsági tanácsadót és külügyminisztert még súlyosabb vádakkal illette a "Kissinger árnyéka" című könyv szerzője.
Legalább hárommillió ember vére tapad a kezéhez – véli Greg Grandin, aki szerint Kissinger szerepet játszott a vietnami háború meghosszabbításában, a kambodzsai, kelet-timori és bangladesi népirtásokban, a dél-afrikai polgárháború felgyorsításában és a latin-amerikai puccsokban.
Maga Kissinger sokáig kerülni próbálta a Kambodzsa bombázásával kapcsolatos kérdéseket. Amikor külügyminiszternek jelölték, és szenátusi meghallgatásán szembesült a felvetéssel, azzal reagált, hogy „ez nem Kambodzsa bombázása volt, hanem észak-vietnamiak bombázása Kambodzsában”. Később azonban, "A vietnami háború befejezése" című könyvében – a Pentagon történészére hivatkozva – elismerte, hogy az amerikai bevetéseknek Kambodzsában ötvenezer civil áldozata volt.
HIRDETÉSPinochet bátorítása
„Nagy szolgálatot tett a Nyugatnak Allende megdöntésével” – így üdvözölte az amerikai külügyminiszter vendéglátóját, Augusto Pinochet tábornokot 1976 júniusában, egy zártkörű találkozón. Kissinger hozzátette: Washingtonban szimpátiával tekintenek arra, amit a chilei diktátor tesz országában, ezért készen állnak arra, hogy segítséget nyújtsanak neki.
A találkozóról készült, korábban titkosított feljegyzés leiratát az amerikai kormánytól független Nemzetbiztonsági Levéltár tette közzé Kissinger 100. születésnapja alkalmából.
A beszélgetés során a külügyminiszter felidézte, hogy a Kongresszusban aggodalommal tekintenek az emberi jogok sárba tiprására Chilében, ezért szankciókkal sújtották a chilei rendszert, de személyes értékelése szerint Pinochet a nemzetközi baloldali csoportosulások áldozata, akinek „a legnagyobb bűne, hogy megdöntött egy kommunistává váló kormányt”.
A tábornok arra panaszkodott, hogy Allende emberei, köztük a több miniszteri tisztséget is betöltő Orlando Letelier volt nagykövet még mindig hallathatja hangját Washingtonban. Letelierrel egy autóba rejtett bomba végzett három hónappal később.
Az amerikai hatóságok csak évekkel később ismerték el, hogy a merényletet Pinochet rendelte el. Ez volt az első olyan terrorcselekmény, amelyet egy külföldi kormány támogatásával követtek el az amerikai fővárosban.
HIRDETÉSNapokig volt csak a szeptember 11-i vizsgálóbizottság elnöke
Henry Kissinger „nemzetünk egyik legeredményesebb és legelismertebb közszolgája” – érvelt George W. Bush elnök, amikor 2002. november 27-én a volt republikánus külügyminisztert nevezte ki a szeptember 11-i terrortámadás körülményeit vizsgáló bizottság élére annak ellenére, hogy sokan megkérdőjelezték a testület függetlenségét.
Kissinger megbízatása tiszavirág-életű volt. Gyakorlatilag az érdemi munka kezdete előtt, valamivel több mint két héttel később, december 13-án lemondott tisztségéről. Az elnököt meglepte döntése. A volt diplomata azzal indokolta visszalépését, hogy hajlandó ugyan pénzügyi beszámolót készíteni saját tevékenységéről, az ezzel kapcsolatos vita azonban gyorsan átterjedne tanácsadói cégére.
„A Kissinger Associates felszámolása nem valósítható meg anélkül, hogy ne jelentősen késlekedjen a vegyes bizottság munkájának megkezdése” – magyarázkodott, majd ezt írta Bushnak: „Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudom vállalni az Ön által javasolt felelős tisztséget”.
Kinevezését már a hír bejelentésekor azért bírálták, mert a volt külügyminiszter túl közel állt a befolyásos nemzeti és nemzetközi személyiségekhez ahhoz, hogy függetlenként irányíthassa a testületet.
A harvardi doktor
A nemzetközi hírnévre szert tevő diplomata Heinz Alfred Kissinger néven született a bajorországi Fürthben 1923-ban. Üknagyapja, Meyer Löb még 1817-ben németesítette a családnevet, az ihletet pedig a bajor Bad Kissingen fürdő adta.
HIRDETÉSHeinz tizenöt éves volt, amikor a náci üldözés elől az Egyesült Államokba kellett menekülniük. Az egyébként remekül focizó zsidó fiút addig rendszeresen bántalmazták a Hitlerjugend tagjai, a barnaingesek pedig akkor, amikor a stadionba próbált beosonni, hogy mások játékában gyönyörködjön.
Húszéves volt, amikor megkapta az amerikai állampolgárságot, járulékos kárként pedig a katonai behívót. Folyékony német nyelvtudása révén azonban a hírszerzőkhöz osztották be, majd később ő maga kért frontszolgálatot.
Noha csak közlegény volt, ráadásul fiatal és tapasztalatlan, őt nevezték az elfoglalt Ruhr-vidéki város, Krefeld vezetésére. Nyolc nap alatt megszervezte a polgári közigazgatást – írta Walter Isaacson Kissinger életrajzában.
A katona a második világháború után harvardi ösztöndíjat nyert, ahol mesterdiplomát, majd doktori címet szerzett. John Kennedy és Lyndon Johnson alatt a Nemzetbiztonsági Tanács és a Külügyminisztérium tanácsadójaként dolgozott, majd Nixon nevezte ki 1969-ben nemzetbiztonsági tanácsadónak. Mesteri érzékét igazolja a politikai belviszályokban, hogy Nixon elnökségének utolsó évét kivéve Kissinger irányította a külpolitikát – a kinevezett miniszter, William Rogers feje felett. A Watergate-botrány szele – amibe az elnök belebukott – alig érintette Kissingert. A következő elnök, Gerald Ford ciklusában hivatalosan is ő volt a külügyminiszter, Ronald Reagan elnöksége idején pedig a hírszerzési tanácsadó testületben ügyködött.
Igyekezett mindent bizalmasan kezelni. Amikor 1977-ben távozott a State Departmentből, az amerikai külügyminisztériumból, személyes iratainak nagy részét letétbe helyezte az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárában. Ezeket Kissinger halála után még öt évig hétpecsétes titokként kezelik.
HIRDETÉS