11 július 2023 | Euronews
Keresési eredmények 31 Találatok
-
Oroszország Strasbourgban is elítélték Oroszországot a Nyemcov-gyilkosság hanyag vizsgálatáért Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az orosz hatóságok nem vizsgálták ki rendesen az orosz ellenzék egyik kulcsfigurájának brutális "kivégzését" -
Lengyelország Nemzetközi megfigyelőket tart szükségesnek a lengyel választásokon az Európai Parlament Az EP kedden elfogadott határozatában aggasztónak nevezi a lengyel választási törvény módosításait, illetve a névleg az orosz befolyás kiszűrésére létrehozott bizottságot, amely elsősorban Donald Tusk volt miniszterelnök, az ellenzék jelenlegi vezetőjének lejáratására szolgál. -
Európai hírek Idén eddig már közel kétezren veszítették életüket, vagy tűntek el a Földközi-tengerben Egy hónappal azután, hogy a görög partokhoz közeli tragikus hajótörés következtében több száz migráns meghalt, az Európai Parlament közös uniós mentőakció indítását követeli. -
Szíria Veszélybe került a segélyezés Észak-Szíriában, mert nem tudtak megegyezni az ENSZ BT tagjai A szír kormány nem támogatja, hogy a lázadók által uralt térségbe nemzetközi segélyek érkezzenek, ezért eddig a Biztonsági Tanács jóváhagyásával működött a segélyezés. A humanitárius folyosóról szóló megállapodás azonban hétfőn lejárt, és nem sikerült meghosszabbítani. -
Franciaország Megtelt a Szajna-part Párizsban, mindenki a Notre-Dame új tetejét tartó fakeret beemelését bámulta Az ikonikus székesegyház tetőszerkezetének nagy része tűzvészben pusztult el 2019 tavaszán. Épp felújítás alatt állt. Először úgy hírlett, hogy egy munkás eldobott cigarettája lobbantotta lángra a faszerkezetet, a hatóság később azt közölte, hogy elektromos zárlat okozta a tüzet. -
Oroszország Orosz földön gyilkolták meg egy tengeralattjáró parancsnokát reggeli kocogása közben Az ukrán belbiztonsági szervek már korábban közölték, hogy akár külföldön is úgymond "levadásszák" azokat az orosz katonai parancsnokokat, akiknek a nevéhez háborús bűntettek elkövetése tapad. -
Cult Margófeszt: irodalom a kertben, koncertek a dombon A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében várják az irodalom- és zenebarátokat Szentgyörgyváron. -
Oroszország Oroszország felkészül a globális internettől való esetleges búcsúra Oroszország bezárkózási kísérletei a külföldi információs hatások ellen már Borisz Jelcin elnöksége alatt megkezdődtek. Moszkva nem tervez leválást az internetről, de számol azzal, hogy esetleg kívülről kapcsolják le a világhálóról. Ezért építi ki saját belső hálózatait, ám ez zökkenőkkel jár. -
Amerikai Egyesült Államok Bárki vásárolhat egy őshüllőcsontvázat a nappaliba a Sotheby's július végi árverésén Legalábbis bárki, akinek van néhány millió dollárja erre a célra. De ha szerencsés, az egyik példányért elég lesz 600 ezret fizetni. -
Sport Igazat adott Semenyának az Emberi Jogok Európai Bírósága, de még nem tudni, indulhat-e Párizsban A dél-afrikai futónő nem versenyezhet azon a távon, amelyen kétszer is olimpiát nyert, mert a szabályszerűnél magasabb a tesztoszteronszintje, ő pedig nem hajlandó gyógyszerekkel csökkenteni. Ezt a tiltást támadta meg már sokadik körben. -
Európai hírek Kulcsfontosságú szavazásra készül az Európai Parlament, de a politikusok két táborra szakadtak Az úgynevezett természet-helyreállítási törvény körüli feszültségek uralják az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülését. -
Világ Városi harcra képzik francia tisztek az ukrán katonákat egy titkos lengyel támaszponton Korábban nem látott felvételeken nézhetjük meg, hogyan tréningeznek az ukrán katonák. -
Norvégia Az Erdogan-alku után északra helyezheti át súlypontját a NATO Svédország NATO-tagságával az összes észak-európai ország a szövetség tagja lett. Az eddigi kelet-délkeleti súlypontnál immár fontosabb az északi, beleértve az Északi-sarkvidéket is. Van olyan nézet, hogy egy esetleges 3. világháború ebben a körzetben törne ki. -
Izrael Összecsaptak a rendőrökkel az izraeli igazságügyi reform ellen tüntetők Az "ellenállás napján" reggel óta tüntetők ezrei vannak a főbb utakon, a rendőrség több tucat embert letartóztatott. -
Ukrajna A NATO-t diadalittas videóklip ünnepli, de jelzi Ukrajna csatlakozásának lebegtetését is Ha nincs egy meghatározott időkeret Ukrajna NATO-tagságára, az Oroszország számára csak motivációt jelent a terror folytatására - állította az ukrán elnök. "Ez példátlan és abszurd" - mondta. Vilniusban végül nem nyújtottak át Ukrajnának meghívási nyilatkozatot. -
No Comment No COMMENT: Óriás falfestménnyel várják Messit Miamiban Miami művésznegyedében egy argentín művész, Maximiliano Bagnasco készítette el a futballsztár hatalmas protréját annak alkalmából, hogy az inter Miamihoz igazolt. -
Világ Az ipari lobbi miatt kifarolna az Európai Bizottság a veszélyes vegyi anyagok betiltásából A Guardian által megszerzett dokumentumok arra mutatnak, hogy a nagy fogadkozással belengetett szabályozást alaposan felvizezik az ipari szereplők kérésére a munkahelyek elvesztésétől tartó politikusok. -
Világ Egyre forróbb a spanyol választási kampány A július 23-i választások előtt megrendezett egyetlen miniszterelnök-jelölti tévévitán Pedro Sánchez volt meggyőzőbb. -
Litvánia Stoltenberg: a NATO világossá fogja tenni, hogy Ukrajna a szövetség tagja lesz Ukrajna természetesen nem csatlakozhat a szövetséghez, amíg háború dúl területén, de a vélemények eltérnek abban, hogy milyen gyorsan és milyen feltételek mellett kerülhet sor erre a harcok lezárása után. -
Finnország Rasszizmus és erőszak: Biden látogatásának előestéjén újabb botrány sújtja a finn kormányt A 15 évvel ezelőtti gyújtó hangvételű blogbejegyzéseket a szélsőjobboldali Finnek párt vezetőjéhez, a jelenlegi pénzügyminiszterhez, Riikka Purrához kapcsolták, aki nem tagadta ezt. -
Ukrajna Ismét dróntámadást intézett Kijev ellen az orosz hadsereg Az ukrán védelmi minisztérium azt állítja, hogy a légvédelem az összeset hatástalanítani tudta még a becsapódás előtt. -
Ukrajna Jól haladnak az ukránok területeik visszafoglalásával - állítják amerikai szakértők Az ellentámadás öt héttel ezelőtti megkezdése óta az ukrán hadsereg mintegy 253 négyzetkilométernyi területet tudott visszafoglalni - írja az ISW. -
Japán Japán: halálos áldozatai is vannak az özönvíznek Egy hete folyamatosan zuhog. -
Világ Szijjártó: csak technikai kérdés a svéd NATO-csatlakozás ratifikációja A magyar külügyminiszter azután írt erről, hogy Erdogan török elnök közölte, nem vétózzák meg Svédország csatlakozását a NATO-hoz. -
Amerikai Egyesült Államok Kínának való ténykedéssel vádolják egy amerikai think tank igazgatóját Gal Luftot egyebek mellett azzal vádolják, hogy Trump volt tanácsadójánál lobbizott azért, hogy "nyilvánosan támogasson bizonyos Kínával kapcsolatos politikákat". -
Amerikai Egyesült Államok USA: megkéselték a gyermekmolesztáló egykori sportorvost Larry Nassart a börtönben támadták meg, ahol 200 éves büntetését tölti. -
Izland Kitört egy vulkán az izlandi főváros közelében A Reykjaviktól mintegy 40 km-re lévő vulkán tavaly és tavaly előtt is aktív volt. -
Belgium Lövöldözéseik ellenére két újabb járőrhajót kap a líbiai parti őrség az EU-tól Az Európai Bizottságot a jelek szerint nem tartotta vissza, hogy a líbai parti őrség dokumentáltan lövöldözött bajba jutott migránshajók közelében és környékén. -
Izrael Elfogadták a vitatott bírósági reformot, országos tüntetések kezdődtek Izraelben A Likud vezette koalíció első olvasatban jóváhagyta a legfelsőbb bíróság felügyeleti jogkörének korlátozását célzó, vitatott törvényjavaslatot. -
Világ Már csak Magyarország a svéd NATO-tagság egyetlen akadálya A török elnök vállalta, az ankarai parlament ratifikálja a svéd csatlakozás jegyzőkönyvét. -
Litvánia Vilnius: egy fontos siker már a NATO-csúcs előestéjén A svéd csatlakozást érintő török vétó megoldása után napirenden még az ukrán tagság kérdése, az egységes kiállás Oroszországgal szemben, valamint a szövetség finanszírozásának növelése.