Az Európai Bizottság belügyi biztosa szerint az észak-afrikai országokban segíteni kell a fiatalok képzését, hogy legálisan is munkát találhassanak az EU-ban.
Csak ebben az évben több mint 50 000 ember tette meg a veszélyes utat a Földközi-tengeren keresztül, hogy eljusson az Európai Unióba. A migráns- és menekültkérelmek kezelése évek óta húzódó probléma. Vajon a rendszer reformját célzó új paktum képes lesz-e megszüntetni a tagállamok közötti megosztottságot? Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa erről és más kérdésekről is beszél a Global Conversationben.
Isabel Marques da Silva:
– Szörnyű a helyzet a Földközi-tengeren. Idén már 700 ember halt meg. Az ENSZ migrációs ügynökségének igazgatója, António Vitorino ragaszkodik ahhoz, hogy az állami kezdeményezések hiányoznak a tengeri mentési erőfeszítésekhez. Lesz-e új közös uniós misszió?
Ylva Johansson:
– Azt kell mondanom, hogy amit most látunk az olasz parti őrségtől, az igazán lenyűgöző. Azt hiszem, idén már több mint 30 000 embert mentettek ki. És ott vannak a nem kormányzati szervezetek is, de természetesen kisebb mértékben. Az állami kezdeményezések a nagyok, amikor a keresésről és mentésről van szó. De elsősorban meg kell akadályoznunk ezeket a veszélyes indulásokat, mert mindig fennáll annak a veszélye, hogy valaki eltűnik vagy életét veszti, ha ilyen veszélyes utakra indul. Ezért olyan fontos a megelőzés, az embercsempészek elleni küzdelem, de az is, hogy legális utakat, biztonságos utakat kínáljunk az Európai Unióba.
– Azt látjuk, hogy végül is Olaszország a fő érkezési pont. A kormány nemrég hat hónapra rendkívüli állapotot hirdetett. A francia belügyminiszter kritizálta az olasz kormányt, mondván, hogy nem képes kezelni a migrációt. Mit szól ehhez?
– Úgy gondolom, hogy Olaszországra hatalmas nyomás nehezedik, és szerintem elég jól kezelik ezt. A szükségállapot Olaszországban természetesen nemzeti döntés. De ha jól értem, ez segít Olaszországnak abban, hogy gyorsabban megbirkózzon a befogadással, gyorsabban javítsa a befogadási kapacitásokat az országban. És erre feltétlenül szükség van az érkezők hatalmas száma miatt. De fontos elmondani, hogy Olaszország nem lehet egyedül. Támogatnunk kell Olaszországot.
– Tunézia jelenleg a migránsok és menekültek egyik fő kiindulópontja, mind az ország állampolgárai, mind más afrikai országok állampolgárai számára. Ön nemrég Tunéziában járt, és tárgyalt a kormánnyal. Milyen intézkedéseket vezetnek be annak érdekében, hogy valahogy gátat szabjanak ennek az áramlásnak?
– Mostanra nagyon jó megállapodást kötöttünk a tunéziai kormánnyal és hatóságokkal együttműködésünk elmélyítéséről, vagyis arról, hogy fokozzuk a határaik védelméhez nyújtott támogatásunkat, mind a parti őrséggel, mind a déli határaikon. Ez magában foglalja azt is, hogy segítünk nekik a kapacitások kiépítésében a migránsok regisztrálására és fogadására, de a rendőrségi nyomozásokban való együttműködésben is, az embercsempészek üldözése érdekében. Megállapodtunk egy jogi útvonalról is, az úgynevezett Tehetség Partnerségről, hogy a tunéziaiaknak lehetőségük legyen legálisan bejutni az Európai Unióba.
– Beszéljünk az EU migrációs és menekültügyi paktumáról, amely a nagyobb szolidaritás előmozdításának eszköze, a többi között az áthelyezéssel kapcsolatban. Folyamatban vannak a tárgyalások a jogszabályokról, amelyeket meg kell reformálni. Mennyire bízik abban, hogy több ország akar majd befogadni menekülteket és migránsokat? És vajon az egyes áttelepítési intézkedéseknek kötelező erejűnek kell lenniük, hogy ne minden tagállam dönthessen úgy, hogy nem lép ki?
– Most együtt dolgozunk, hogy csökkentsük a közép-mediterrán térségben bekövetkezett magas halálozási számokat. Tehát együtt dolgozunk a vészhelyzetek kezelésén, de együtt dolgozunk azon is, hogy hosszú távú jogi megoldást találjunk, hogy stabil módon, rendezett módon kezeljük a migrációt. És hatalmas előrelépést értünk el a tárgyalások során. Természetesen drukkolnunk kell. Még mindig van néhány lépés hátra, de valójában nagyon bízom abban, hogy még ebben a jogalkotási ciklusban sikerül kompromisszumot kötnünk.
– A közös megközelítésre irányuló erőfeszítések ellenére azt látjuk, hogy az Európa Tanács nemrég figyelmeztette az EU-t a migránsok és menekültek kérelmük feldolgozása nélküli visszatoloncolásának gyakorlatára. Ez természetesen a nemzetközi jog szerint illegális. Litvánia azonban most úgy döntött, hogy elfogad egy olyan törvényt, amely előrevetíti, hogy ezt az eszközt vészhelyzetben alkalmazzák. Mit gondol erről a döntésről?
– Szoros kapcsolatban állok Litvániával. Februárban Vilniusban jártam, ahol közvetlenül a miniszterrel tárgyaltam, és ő nagyon nyitott arra, hogy szolgálataimmal együtt megvizsgáljuk ezt a jogszabályt, és megnézzük, milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy megfeleljen az uniós előírásoknak. Jelenleg is ezen a folyamaton dolgozunk.
– Ugyanakkor azt is látjuk, hogy rengeteg tehetség van, hogy sok ember hasznos lehet a munkaerő számára itt Európában, akár Németországban, akár Spanyolországban. Úgy tudom, hogy (ezek az országok) érdeklődnek néhány kísérleti projekt iránt Tunéziával, Marokkóval és más országokkal. Hogyan működne ez?
– Működik, nagyon jól fog működni. Majdnem minden tagállamban, mondhatnám, szinte minden ágazatban munkaerőhiány van. És ez valóban arany lehetőség arra, hogy új kapcsolatokat találjunk számos partnerországunkkal, és befektessünk a jogi utakba. Az Európai Bizottság részéről a Tehetség Partnerséget ajánljuk, amellyel támogatni tudjuk például a szakképzési és nyelvtanfolyamokon való kapacitásépítést, mielőtt az emberek az Európai Unióba mennének dolgozni. Ez pedig egy "mindenki számára előnyös" helyzetben valósulhat meg. Például a tunéziai képzésbe való befektetés mindazoknak kedvezne, akik Tunéziában szeretnének maradni, de azoknak is, akik néhány évre vagy egy évre elmennek egy tagállamba dolgozni, majd esetleg visszatérnek.
– Az érem másik oldala az, hogy olyan embereket küldenek vissza, akik menekültként nem jogosultak nemzetközi védelemre, de nem is kértek szerződést arra, hogy szabályosan dolgozhassanak Európában. Egyetért az Európai Unió kormányainak azon stratégiájával, hogy valahogyan a kereskedelmi hozzáférés, a vízumszerződések, sőt a fejlesztési segélyek megvonásával fenyegetik azokat az országokat, amelyek nem hajlandók együttműködni ezekben a visszatérésekben?
– Az embereket nem lehetne visszatoloncolni olyan országokba, ahol nem lennének biztonságban. Ez egy dolog, de sok embert biztonságosan vissza lehet küldeni a származási országba. Ezért használjuk a Vízumkódex 25. cikkét, egy mechanizmust arra az esetre, ha egy partnerország nem működik együtt a visszafogadás és a visszatérés terén. Ekkor a Bizottság részéről vízumintézkedéseket javaslunk az adott ország felé, és mostanra sok ország kezd teljesen megváltozni, és sokkal jobban együttműködik a visszafogadás és a visszatérés terén. Ez viszont több legális útvonalat nyit meg.