Vége a maratoni koalíciós vitának: mégsem tiltják be a gázfűtést Németországban

A Lichterfelde gáztüzelésű erőmű Berlinben
A Lichterfelde gáztüzelésű erőmű Berlinben   -  Szerzői jogok  AP Photo/Michael Sohn
Írta:  SL

Robert Habeck zöld gazdasági és klímaügyi miniszter tervét ejtették, helyette "technológiai nyitottságot" hirdettek.

Hetek óta tartó koalíciós feszültségnek vetett véget egy több mint 30 óráig tartó német kormányülés. A megbeszélések nagy vesztese Robert Habeck zöldpárti gazdasági és klímaügyi miniszter, akinek nagyszabású tervét a gáz- és olajfűtés kivezetéséről végül levették napirendről.

A maratoni kormányülés vasárnap este kezdődött, majd 20 óra után megszakadt, mivel Scholz kancellár és több fontos kormánytag is Hollandiába volt hivatalos, majd visszaérkezve folytatták, végül kedden este ért véget a szocdemek, a zöldek és a liberálisok alkotta koalíció megbeszélése.

A legdöntőbb kérdés: a zöldek, konkrétan Robert Habeck vereségével ért véget a vita, a gáz- és olajfűtési rendszerek de facto betiltása ugyanis már erősen feszegette a koalíció kereteit, főleg az FDP hadakozott az elképzelés ellen. Az eredeti elképzelés az volt, hogy 2024-től csak olyan fűtőtestet lehessen felszerelni, amely legalább 65 százalékban megújuló energiából termel hőt.

A koalíció végül a "technológiai nyitottságban" állapodott meg, a cél az, hogy ne terheljék túl az állampolgárokat, "célorientáltan megvizsgálják", hogy az olaj- és gázfűtési rendszerek cseréje hogyan támogatható célzottan és kevés bürokráciával. Továbbra is működhetnek tehát a fosszilis tüzelőanyagú berendezések, ha azok a jövőben klímabarát gázokkal is használhatók lesznek.

Christian Lindner pénzügyminiszter (FDP) bejelentette, hogy gyors ütemben bővítik az autópálya-útvonalakat, 140 autópálya-projekt van betervezve, amelyek "elsődleges közérdeket" szolgálnak. Ricarda Lang, a Zöld Párt vezetője pedig elmondta, hogy emelik a kamionok útdíját, az így felszabaduló források 80 százalékát a vasút bővítésére kell fordítani.

Gyorsítják az infrastruktúra kiépítését, "Németországban a jövőben nem épülhet egyetlen kilométernyi új út sem anélkül, hogy a teret a napenergia bővítésére is ki ne használnák." Ez azt jelenti, hogy a jövőben minden útépítéshez vagy bővítéshez fotovoltaikus rendszereket is be kell tervezni.

Olaf Scholz elégedettségét fejezte ki a háromnapos koalíciós tárgyalások eredményeivel kapcsolatban. "Sok órányi intenzív tárgyalás után azt mondhatom: megérte" - írta a szociáldemokrata kancellár a Twitteren. "Országunk modernizációja olyan növekedési lehetőségeket nyújt, amelyek már régóta nem léteztek. Így kezeljük a digitalizációt és feltartóztatjuk az ember okozta klímaváltozást".

kapcsolódó cikkek