Új erőmű épül Görögországban

Access to the comments Kommentek
Írta: Peter Kristof
Az alexandrupoli erőmű tervezett látványképe.
Az alexandrupoli erőmű tervezett látványképe.   -   Szerzői jogok  Euronews Greece

Megkezdődött Görögországban annak az erőműnek az építése, amely elősegíti a tisztább energiára való átállást, valamint hozzásegít ehhez más országokat is. Az észak-görögországi Alexandrupoliban épülő gáztüzelésű erőművel Görögország komoly energiaexportorré válhat.

„A görög kormány hangsúlyozza, hogy az épülő új erőmű tovább erősíti Európa energiafüggetlenségét, mivel cseppfolyósított földgázt (LNG) használ majd, amely hajókon érkezik a térségbe, nem pedig vezetékeken” – emeli ki az Euronews helyszíni tudósítója, Szimela Tucstidu.

Az erőmű építésének nyitóünnepségén részt vett a bolgár energiaügyi miniszter, Roszen Hrisztov is, mivel Bulgária lesz az első ország, ahová az alexandrupoli erőműből villamos energiát exportálnak.

„Üdvözöljük ezt a projektet, amely nagyobb stabilitást biztosít a régióban, és energiabiztonságot nyújt nemcsak Görögországnak, hanem Délkelet-Európának is, ahol az elektromos áram iránti kereslet évről évre nő" – mondta a bolgár energiaügyi miniszter.

A határidő: 2026

A görög állami áramszolgálató elnöke arról beszélt, hogy Görögország dolgozik a szükséges infrastruktúra kialakításán, ami lehetővé teszi, hogy a jövőben villamos energiát exportáljon a balkáni régióba.

„Nem csak Bulgáriának, hanem Észak-Macedóniának, Koszovónak és Szerbiának is tudunk villamos energiát biztosítani. Dolgozunk a szorosabb kapcsolatok kiépítésén" – mondta Manuszosz Manuszakisz.

Az alexandrupoli erőmű hidrogént is képes lesz elektromos árammá alakítani. Az erőmű várhatóan 2026-ban kezdi meg működését.