NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Putyin azt állítja, hogy kész tárgyalni az ukrajnai békéről

Vlagyimir Putyin a Kremlben 2022. december 22-én
Vlagyimir Putyin a Kremlben 2022. december 22-én Szerzői jogok Szergej Gunyejev/Szputnyik
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ukrajna és a nyugati országok bezzeg nem akarnak béketárgyalást az orosz elnök szerint. Az orosz hadsereg mindettől függetlenül továbbra is támadja az ukrán célpontokat, Herszonban civileket is lőttek.

HIRDETÉS

Oroszország az ukrajnai háború „minden érintettjével" készen áll a tárgyalásra, de Kijev és nyugati szövetségesei erre nem hajlandók - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz állami televíziónak adott vasárnapi interjújában. Ettől függetlenül az orosz hadsereg folytatja az Ukrajnai elleni hadműveleteket, és egyelőre nem is látszik, hogy ez mitől változna meg a jövőben.

Putyin elmondása szerint kész arra, hogy „elfogadható megoldást" találjanak a háború lezárására, a tárgyalások kezdetének időpontja pedig csak Ukrajnán és a nyugati országokon múlik. Az orosz elnök arról is beszélt a Rosszija 1-nek, hogy szerinte helyesen, az ország és az állampolgárok érdekeivel összhangban cselekszik az orosz hadsereg, és megvédi az orosz lakosságot, ami fontos kötelessége.

Az interjúban Putyin a háború kitörését is a Nyugat machinációira vezette vissza. Elmondása szerint 2014-ben nyugati országok megbuktatták az Ukrajnát vezető oroszbarát elnököt, Viktor Janukovicsot, ami az első jele volt annak, hogy a történelmi Oroszország szétszakítására törekednek. A nemzetközi közvéleményben általánosan elfogadott nézet szerint ezzel szemben Janukovics rezsimjét az ukrán nép hónapokon át tartó kemény ellenállása döntötte meg.

A szavak és a tettek

Az elmúlt hónapok során az ukrán vezetés többször is egyértelművé tette, hogy békét kötni csak akkor hajlandó, ha a szerződés garantálja az ország területi integritását - tehát Ukrajna visszakapja az összes olyan területet, amely az elmúlt kilenc évben orosz fennhatóság alá került, beleértve a Krímet is. Ezzel együtt Kijev és a szövetségesei úgy ítélik meg, hogy az orosz vezetésben nincs valós szándék a tárgyalásra. John Kirby fehér házi szóvivő úgy fogalmazott, hogy Putyin tettei szöges ellentétben állnak a szavaival, a tettei ugyanis arról árulkodnak, hogy folytatni akarja az ukrán nép elleni harcot.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak Vlagyimir Putyin nyilatkozatára azzal reagált, hogy az orosz elnöknek ideje visszatérnie a realitások talajára. Tweetjében két pontban reagált Putyin szavaira. Az első szerint Oroszország egymaga támadta meg Ukrajnát és gyilkolja az állampolgárait, ebben a helyzetben tehát nincsen szó más országokról, motivációkról és geopolitikai érdekekről. A második szerint pedig Oroszország egyáltalán nem akar tárgyalni, sőt, megpróbál kibújni a felelősség alól.

Egy nappal Vlagyimir Putyin interjúja előtt az orosz erők ismét tüzérségi támadást hajtottak végre herszoni civil célpontok ellen. A csapásban tízen meghaltak és ötvenöten megsebesültek Herszon megye katonai kormányzója szerint. Ezen kívül a frontvonal teljes hosszában továbbra is zajlanak az orosz tüzérségi támadások.

Putyin hosszú háborúra készülhet

A helyzetet tovább árnyalja Andrej Szoldatov és Irina Borogan újságírók elemzése, melyet a 444.hu szemlézett. Az orosz titkosszolgálatok szakértőinek számító szerzők szerint Putyin közelmúltbeli viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy az orosz elnök egy hosszan elhúzódó háborúra igyekszik felkészíteni a lakosságot. 

Ennek egyik jele, hogy az ország jövőjével kapcsolatban idén a szokásoktól eltérő módon nem egy nagy sajtótájékoztatón beszélt Putyin, hanem az orosz védelmi minisztériumban, ahol kijelentette, hogy az ország és a kormány mindent megad, amit a hadsereg kér. A nagy sajtótájékoztató 2012 óta először marad el, és az orosz elnök az ország törvényhozása előtt sem jelenik meg az év végén, ami nemcsak a hagyományokkal való szakításnak számít, hanem az alkotmányban foglaltakkal is szembemegy.

Szoldatov és Borogan úgy látja, hogy Vlagyimir Putyin gyakorlatilag a háború megszállottjává vált, háborúpárti Telegram-csatornák készítőivel mutatkozik, és rendszeresen a katonai közvéleménynek kedves üzeneteket fogalmaz meg. Az orosz elnök az ukrajnai háborúról már egy évszázadok óta tartó orosz nemzeti küzdelem kontextusában beszél, amiben - a harc fontosságának megfelelően - nem fogadható el a vereség.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nyilvánosan kritizálta miniszterét Vlagyimir Putyin

Volodimir Zelenszkij: Oroszország mindent elvesztett idén

Titokban tárgyal a Kreml a Moszkvában bebörtönzött amerikai újságírót érintő fogolycseréről