Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Elnéptelenedő régiókba telepítik az Írországba érkezett többezer ukrán menekültet

Access to the comments Kommentek
Írta: Noemi Mrav
Írország nyugati felében gyönyörű tengerpartok és a gazdák házai váltják egymást
Írország nyugati felében gyönyörű tengerpartok és a gazdák házai váltják egymást   -   Szerzői jogok  Jake Coyle/AP

Amióta Írország lehetővé tette a vízum nélküli belépést az ukránok számára, és szállást illetve anyagi támogatást ajánlott fel, 50 000 ukrán menekült érkezett hozzájuk. Az ország fennállása óta soha még ennyi menekültet nem fogadott be.

A 4,8 milliós országra azonban nagy terhet ró a menekültek egyre növekvő áradata: az érkezők jó részét a vidéki Írország eldugott zugaiban helyezik el, ahol a nagyvárosokban megszokott multikulturális, angol nyelvű környezet helyett a helyiek sokszor csak ír nyelven beszélő, homogén közösségével találkoznak az érkezők.

Ilyen hely például Írország északnyugati partjainál található Arranmore szigete. Jaroszlava Risukina két gyermekével érkezett ide, egy ifjúsági hostelben laknak. Azt mondja, soha nem felejti el az érkezésük napját, az örömöt, ami elöntötte, mikor meglátta, hogy az épület kapuja felett az ír zászló mellett egy ukrán is leng.

Euronews
Arranmore szigete Írországtól északnyugatra található, ahol a piros jelző mutatjaEuronews

"Mikor megérkeztünk a komppal, épp este volt és egyszerűen gyönyörű volt" - mondta a New York Times riporterének, akinek megmutatta a tengerre néző szobájukból a kilátást is. 

A szigetet is magába foglaló Donegal megyébe legalább 5000 ukrán menekültet telepítettek le, ők hostelekben, hotelekben és privát szállásokon élnek. Számuk a helyi hatóságok szerint napról napra nő. Az újonnan jöttek első dolga, hogy gyerekeiket iskoláztassák, majd nekilátnak állást és szállást keresni maguknak. 

Az asszony fiával és lányával együtt a nyár közepén jött 25 másik ukrán menekülttel, akiket itt szállásoltak el. Szeverodonyeckből érkeztek az aprócska szigetre, mely jócskán kiesik a forgalomból és ahol a népesség évtizedek óta folyamatosan fogy. "Itt mindenki ismer mindenkit és mindenki jó reggelt-tel köszön, ami nekünk nagyon szokatlan" - mesélte.

Az Ukrajna keleti részén található szülővárosukat nagyrészt tönkretette a háború. Fogalma sincs, hogy mikor - ha lesz ilyen egyáltalán - mehetnek haza, úgyhogy jelenleg arra koncentrál, hogy a gyerekei elkezdjék a tanévet a helyi iskolában. - "De ez az egész olyan, mintha az ember ködben menne előre - mondja - óvatosan, lépésről lépésre haladsz".

Alexander Zemlianichenko/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved
Orosz katonák állnak egy megrongálódott szeverodonyecki ház előtt július 12-énAlexander Zemlianichenko/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved

Nem ők az egyetlenek a menekültek közül, akik küzdenek a bizonytalansággal. Az orosz-ukrán háború több mint fél éve tart és fogalmuk sincs, hogy az életük visszatér-e valaha is a normál kerékvágásba. Az már világos számukra, hogy az eredetileg csak átmenetileg gondolt országváltás esetleg hosszú távra szólhat. De az őket befogadó közösségek is egyre komplexebb, megoldandó feladatokkal találkoznak, elég ha csak az asszimilációt és az újonnan érkezőknek biztosítandó segélyt említjük - miközben ők maguk is gazdasági és társadalmi kihívásokkal küzdenek.

Minden nap emlékeztetem rá, milyen szerencsések vagyunk

Az íreknél elszállásolt ötvenezer menekült csak töredéke a hétmillió külföldre távozó ukrán állampolgárnak, akik az ENSZ nyilvántartása szerint a háború kezdete óta elhagyták az országot. Azonban ez a létszám is nagy logisztikai kihívást jelent az országnak, melynek lakossága az ötmillió főt sem éri el - és már az ukránok érkezése előtt is lakhatási válsággal, illetve az orvos és tanárhiánnyal küzdött.

Az elsőként érkezetteket még egy Dublinban felállított vészhelyzeti központban szállásolták el, ám ez nagyon gyorsan megtelt, így az utánuk jövőket már privát hotelekbe és civilek otthonába küldték, melyért a kormány kompenzációt fizet. 

Az egykori turistacélpont, a tengerparti Bundoran városában rengeteg hotel függesztette fel működését, és fogadott be ukrán menekülteket, miután az utánuk kapott rendszeres kormányzati lakbér kifizetődőbb, mint a turistákra várni. Alina Popova, aki Odessza városából való, ötéves kisfiával menekült el és most egy, a városka központjában lévő hotelben laknak. Az élet azonban nem könnyű számukra. A harminc éves nő jelenleg is nyelvórákra jár és bár állást is szerzett magának egy kávézóban - ám az odajutás nagyon problémás, mert a tömegközlekedés ritka, gyalog pedig 80 perces sétára van a lakásuktól. Ha jó az idő, ez nem is probléma - "ilyenkor becsukom a szemem, hallom és érzem a tengert, és otthon érzem magam" - mondja.

Andrew Kravchenko/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Micheal Martin ír miniszterelnök július 8-án Kijevben tartott sajtótájékoztatójukonAndrew Kravchenko/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved.

Azoknak, akik nagyobb városokba kerültek, könnyebb állást találniuk, könnyebben iskoláztatják a gyerekeiket és intézik a bevásárlást is. A 35 éves Artem Baranovszki, többszáz másik ukrán családdal él egy Letterkenny központjában található hotelben, mely Donegal megye legnagyobb települése. Neki már két állása is van - elektroműszerészként és egészségügyi dolgozóként is elhelyezkedett, és most azt tervezi, hogy vesz egy kocsit, családjával pedig egy rendes lakásba költözik. Ahogy reggel a fiát iskolába viszi, azt mondja: "minden nap emlékeztetem rá, milyen szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk."

Az iskolaév kezdetével azonban sokaknak költözniük kellett: azokat, akik városi diákszállásokon laktak, elnéptelenedő vidéki falvakba vitték tovább. A logisztikát nem kormányzati, hanem helyi szinten intézik, így az sokszor kaotikus, még ha jószándékkal párosul is - főleg, hogy az ukránok olyan kieső, elnéptelenedő vidéki területekre kerültek, ahol a helyieknek is nehéz munkát találnia. Még az egyébként idillinek tűnő Arranmore szigetén is vannak konfliktusok. A 44 éves Darragh Ward, aki a szigeten nőtt fel, azt mondja, aggódik, hogy az iskolák, ahova a gyerekei járnak, túlterhelődnek és az írországi lakásínség is csak rosszabbodni fog.

Fiona Hurley, egy, a menekülteket támogató ír szervezet vezetője már korábban azt tanácsolta, hogy a kormány összehangolt választ adjon a problémára, és ne helyi szinten próbálják megoldani azt. "A vészhelyzeti tervezéstől el kell rugaszkodnunk, és most már a közép- és hosszútávú terveken kell gondolkoznunk" - véli. 

"A legfontosabb dolog, hogy élünk"

Natalija Zsukova, a férje és a fia 29 másik honfitársukkal él együtt egy átalakított vendégházban Doochary falujában. A település alig egy tucat házból, egy kocsmából és egy kereszteződésből áll. "Szeretek itt lenni"- mondja az 51 éves nő, és dicséri vendéglátóit. Viszont hiányzik neki az otthona - "de az üzletünk, ami ott volt, a házunk, ezek nem fontosak. A legfontosabb dolog az, hogy élünk." 

Az ingatlan tulajdonosa minden héten elviszi őket bevásárolni a pár mérföldre lévő szupermarketbe és folyamatosan figyelemmel kíséri, mire van szükségük. A szomszédok bicikliket is adományoztak nekik, hogy egy kicsit felfedezhessék a környéket.

Natalija most angolul tanul, így teleragasztotta a házat kis papírokkal, rajtuk angol és ukrán szavak és fordítások. Ám csakúgy, mint Arranmore szigetén, a többség Doochary-ban is az ír nyelvet beszéli, vagyis nem elég az angolt elsajátítania. De az asszonyt ez sem érdekli, mert már annak is örül, hogy hónapok bizonytalansága után a fia végre ismét elkezdhette az iskolát. 

A szemben lakó szomszédok, a 78 éves Margaret Mulvaney és férje integetnek is nekik, míg a házuk előtti virágágyást ápolják. "Életet hozott a faluba ez az egész - mondja Margaret mosolyogva, hozzátéve, hogy a helyi boltot is újranyitották és a nemrég még bezárásra váró általános iskola is megmenekült, miután a tanulók létszáma több mint a duplájára, 15 főre nőtt.