Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Argentína igénye a dél-atlanti szigetekre: 40 év elteltével küszöbön a második falklandi háború?

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
Leopoldo Galtieri tábornok (bf), süllyed a Belgrano (jf), hazatért a Hermes (bl), Margaret Thatcher (jl)
Leopoldo Galtieri tábornok (bf), süllyed a Belgrano (jf), hazatért a Hermes (bl), Margaret Thatcher (jl)   -   Szerzői jogok  AP Photo

Újabb háború a láthatáron? Negyven év elteltével – kínai támogatással – újra fellángolt a vita a Falkland-szigetek hovatartozásáról. Négy évtizede, 1982-ben Argentína és az Egyesült Királyság heves, jobbára tengeri csatát folytatott a két magyar megyényi területért, ahol alig háromezren élnek. Ők egy kilenc éve megtartott népszavazáson, három ember kivételével, óriási többséggel úgy döntöttek, hogy a brit korona fennhatósága alá kívánnak tartozni. Ezt az argentin elnök, Alberto Fernández vitatja. Előde 1982-ben azért küldte hadba katonáit, hogy megtépázott népszerűségét állítsa helyre. Hasonló okok vezérelték Margaret Thatcher brit miniszterelnököt is, aki felvette a kesztyűt, és a haditengerészet krémjét vezényelte a csatába. Nagy-Britannia nyert, a Vaslady azonban különösen, mert a győzelem után szinte példátlan többséget szerzett a brit parlamentben.

Constantino Davidoffnak nem állt szándékában egy háború kirobbantása. Csak elég sok pesót akart keresni.

„Üzletember vagyok, semmi más” – nyilatkozta a Washington Postnak még 1982-ben. „De egy dolog biztos. Ha nem születtem volna meg, Argentína és Nagy-Britannia nem harcolt volna egymással.”

Az akkor 39 éves Davidoff fémhulladék-kereskedő volt; alacsony, barátságos férfi, aki bolgár apától és görög anyától született Argentínában. Az ő ötlete volt, hogy elküldje embereit egy elhagyott bálnavadász-állomásra a Déli-Georgia-szigeteken, és az ő legénysége volt az, amely – számára megmagyarázhatatlan okokból – argentin zászlót tűzött ki a szigeten. Ezzel feldühítették a brit kormányt, amely válaszul megsértette az argentin kormányt. A nemzetközi diplomáciai zűrzavar háborúvá fajult.

Davidoff és munkásainak a története a nemzetközi kapcsolatok egyik legbizarrabb epizódja.

Amikor az újságírók megkeresték a vállalkozót, egy halom hivatalos papírt lobogtatott, amelyek a bélyegző alapján „a brit nagykövetségtől érkeztek”.

AP Photo/Natacha Pisarenko
Constantino Davidoff 2012-ben még mindig lobogtatta a britektől kapott engedélytAP Photo/Natacha Pisarenko

Az 1982 március közepén London és Buenos Aires között folytatott diplomáciai csörte egy brit kommünikével kezdődött, amelyben kifogásolták, hogy a Davidoff munkásai „illegálisan” szálltak partra a távoli szigeteken, „anélkül, hogy a brit hatóságoktól megkapták volna a szükséges engedélyt”.

Valójában a brit konzulátus már több mint egy éve tudott Davidoff szándékáról, és engedélyezte a munkások partra szállását, akiket a dokumentumok szerint név szerint soroltak fel.

A Davidoffal, más argentinokkal és diplomatákkal folytatott beszélgetésekből az a kép rajzolódott ki, hogy a Falkland-szigetek április 2-i inváziójához vezető események egy vígopera fordulataival értek fel. A bürokratikus baklövések és félreértések sorozata miatt azonban háború robbant ki, amelyben emberek százai haltak meg.

Az argentin katonai junta Leopoldo Galtieri tábornok vezetésével, az argentin külügyminisztérium tudta nélkül, ürügyet keresett arra, hogy visszafoglalja a Falkland-szigeteket, amelyeket Nagy-Britannia 149 évvel korábban vett birtokba. „Én voltam az a vízcsepp, amitől a pohár túlcsordult” – emlékezett vissza Davidoff.

Ahogy egy diplomata fogalmazott:

Adódott egy lehetőség, és Argentína élt vele.

Davidoff, aki azzal kereste kenyerét, hogy távírókábeleket szedett fel az óceánfenékről, és azokat fémhulladékként eladta, 1976-ban hallott a Déli-Georgia-szigeteken lévő három bálnavadász-állomásról, amelyeket több mint egy évtizeddel korábban hagytak el. Azt remélte, hogy pénzt kereshet az állomások és a hozzájuk tartozó bálnavadászhajók, úszó dokkok, hajójavító berendezések és a cetolaj feldolgozásához használt gépek megvásárlásával, amelyeket Argentínában tervezett értékesíteni.

„Szeretek szokatlan dolgokkal foglalkozni” – mondta Davidoff.

Három évvel később, 1979 szeptemberében opciós szerződést írt alá a három állomásra a tulajdonossal, egy edinburghi céggel. Brit engedély birtokában, 1981 decemberében Davidoff és hét társa néhány napra a Déli-Georgia-szigetekre hajózott, hogy megvizsgálja a helyszínt. „A britek azt mondták, szóljak nekik, mikor akarok újra menni, milyen hajóval, hány emberrel és az érkezés várható időpontjával.” A kért információkat 1982. március 9-én juttatta el David Joy brit konzulnak, majd csapatát a szigetekre indította.

A 39 munkás március 19-én érkezett meg. Egy kék-fehér argentin zászlót tűztek ki a helyszínen. Sosem derült ki, hogy virtusból vagy hazafias gesztusként.

A zászlóra brit sarkkutatók egy csoportja figyelt fel, akik nagyjából nyolc kilométerre az öböl túloldalán, Grytvikenben táboroztak. Egy diplomata szerint a kutatók „felkapták a rádiójukat, és Londonba üzentek: »Istenemre, az argentinok megérkeztek«”.

Válaszul a Falkland-szigeteken, a Déli-Georgia-szigetektől 1300 kilométerre nyugatra, a helyiek egy csoportja betört az argentin nemzeti légitársaság irodájába a fővárosban, Stanley-ben, amit egy brit lobogóval, a Union Jackkel ékesítettek fel, és egy fogkrémmel írt „tit for tat”, azaz fogat fogért üzenetet hagytak maguk után.

Az események ettől kezdve felgyorsultak.

Március 22-én a brit külügyminisztérium tiltakozott az argentin kormánynál, hogy az argentinok illegálisan szálltak partra felségterületükön.

Az argentin külügyminisztérium azt válaszolta, hogy a Davidoff csapatát szállító kereskedelmi hajó „egy magánvállalkozás szállítási szerződését teljesítette”.

Nagy-Britannia március 24-én a Királyi Haditengerészet már januárban leselejtezett Endurance nevű járőrhajóját, és egy csapat brit tengerészgyalogost küldött a Déli-Georgiába, hogy kitoloncolják a roncsgyűjtőket. Argentína saját hadihajóját irányította ugyanoda, hogy „megvédje” a legénységet.

A heves pengeváltásban a britek ragaszkodtak ahhoz: Davidoff munkásainak meg kellett volna állniuk a Falkland-szigeteken, hogy lepecsételtessék a belépési engedélyüket. Az argentinok váltig állították, hogy a munkások legálisan dolgoztak.

A vita elmérgesedésével Argentína további öt hadihajót, Nagy-Britannia pedig egy másik hajót, és egy újabb tengerészgyalogos alakulatot vezényelt a helyszínre. Március utolsó napjaiban Argentína azt állította, hogy Davidoff munkásai valójában argentin földön tartózkodnak, miután a Déli-Georgia-sziget az Argentína által régóta követelt Falklandokhoz tartozik, amelyek köztudottan szintén a dél-amerikai ország részét képezik. Inváziós erői ekkor már úton voltak a Falkland-szigetek felé.

Davidoff a briteket okolja a háborúért. „Miért küldtek egy hadihajót, hogy elvigyék az embereimet?” – dohogott. „Ez nevetséges. Mi lett volna, ha Észak-Amerikában felvonok egy argentin zászlót? Leszednék, és legfeljebb bolondnak néznének.”

Davidoff állítása szerint előző hat évben összesen 2,5 millió dollárnyi kölcsönt vett fel az ócskavas-üzlet finanszírozására abban a reményben, hogy megnégyszerezi a tőkét. „Egy hegynyi adósságom van, és nincs jogorvoslati lehetőségem” – kesergett attól tartva, hogy csődbe kerül.

Azt viszont váltig tagadta, hogy lepaktált volna a juntával: „Nem vagyok politikus, és nem szolgálom az államot” – mondta az argentin hulladékkereskedő.

Falkland-szigetek vagy Islas Malvinas?

Az Atlanti-óceán déli részén fekvő, szélfútta és gyéren lakott szigetek feletti fennhatóság évtizedek óta feszültség forrása. John Strong kapitány fedezte fel őket 1690-ben, de nyomban folytatta útját Peru felé. A Falkland két nagy szigetből: a keletiből és a nyugatiból áll, angol névadójuk pedig a két nagyobb szigetet elválasztó Falkland-szoros. A szigetcsoporthoz még 776 kisebb sziget tartozik. Összterülete meghaladja a 12 ezer négyzetkilométert, ami nagyjából két Somogy megyének felel meg.

Argentínában Islas Malvinasnak nevezik a szigeteket, a név azonban francia eredetű. Az első települést ugyanis Louis-Antoine de Bougainville felfedező alapította 1764-ben, aki a bretagne-i St. Malo kikötőjéből hajózott ki portyáira, és ennek emlékére Malo szigeteire, _Îles Malouines_-ra keresztelte a hazájától távoli, mindaddig lakatlan kolóniát.

Idővel spanyolok szállták meg a keleti szigetet, a britek a nyugatit; aztán kivonultak, majd 1833-ban a Falkland-szigeteket véglegesen brit területé nyilvánították.

Argentína azt állítja: Spanyolország rá hagyta a területet, London azonban nem engedett. Az ENSZ 1965-ben határozatban szólította fel a kér országot a vita rendezésére – eredménytelenül.

Így aztán a gazdasági válsággal szembesülő argentin vezetés a hulladékgyűjtők zászlókitűzése ürügyén, és abban a reményben, hogy helyreállíthatja hanyatló népszerűségét, katonákat küldött a vitatott szigetcsoport elfoglalására.

Április 2-án a Rosario hadműveletben az argentin különleges alakulat háromezer tagja szállta meg Port Stanley-t, a szigetek fővárosát. Többen voltak, mint abban az időben a szigetek teljes népessége.

Sir Rex Hunt, a Falkland-szigetek kormányzója szervezte meg a rövid ideig tartó, mégis heves ellenállást Mike Norman, a királyi tengerészgyalogság őrnagyának vezetésével. A helyőrség 68 tengerészgyalogosból és 11 haditengerészeti hidrográfusból állt, akiket a Falkland-szigeteki Védelmi Erők 23 önkéntese segítette. Fegyver híján inkább őrszemként szolgáltak.

Az invázió Guillermo Sanchez-Sabarots parancsnok-helyettes kétéltű kommandócsoportjának partraszállásával kezdődött, akik először elfoglalták az üres Moody Brook laktanyát, majd a kormányépülethez vonultak Stanley-ben. Érkezésükre a kormányzó tűzszünetet rendelt el, és megadta magát. Őt, családját és a brit katonai személyzetet még aznap délután Argentínába repítették, majd később hazaszállították az Egyesült Királyságba. Másnap Argentína már a távoli Déli-Georgia-szigetet is elfoglalta.

Argentína nem számított ellenállásra

A Port Stanley-i invázió váratlanul érte a Whitehallt. Hat hónappal korábban az Egyesült Királyság hírszerzése arra a következtetésre jutott, hogy „az argentin kormány inkább békés eszközökkel kíván szuverenitási igényt érvényesíteni” – írta az Independent.

A Thatcher-kormány azzal is jelezte: Nagy-Britannia nem kíván harcolni a szigetekért, hogy 1982 januárjában leselejtezte az egyetlen brit hadihajót, a _Endurance_-t, amit később az argentin munkások kitoloncolására ismét hadrendbe állított.

A CIA később titkosított dokumentumából kiderült: az amerikai hírszerzés is úgy vélte, az Egyesült Királyság „kész” megbékélni azzal, hogy „a szigetek végső soron argentin fennhatóság alá kerüljenek". Washington kezdeményezte, hogy azokat a szigetlakókat, akik nem kérnek az argentin állampolgárságból, Skóciába lehetne áttelepíteni.

Az argentin vezetéshez hasonlóan Margaret Thatchert is aggasztotta népszerűségének visszaesése. A közvélemény-kutatások szerint tekintélyét megtépázták a párton belüli nézeteltérések, ráadásul rohamosan növekedett a Munkáspárt támogatottsága, így kettős veszéllyel szembesült.

Miután értesült a Port Stanley elfoglalásáról, a Vaslady mindent egy lapra tette fel abban a reményben, hogy a háború erősíteni fogja omladozó hatalmi bázisát. Haladéktalanul bejelentette, hogy az 1800 szigetlakó a „brit hagyományokhoz kötődik”. Védelmezésükre hosszú útnak indított egy különítményt, hogy visszafoglalja a szigeteket.

Az Egyesült Királyság fegyveres erőinek egészen pontosan 25 948 katonája tizenháromezer kilométert hajózott délre – írja a Falkland-szigetek kormányának honlapja.

A Birodalom visszavág – ez állt a Newseeek címoldalán, amivel a nyolcvanas években felkapott Star Wars filmre utaltak.

A 74 napos háború

Jóllehet a háború csupán tíz hétig tartott, és az argentinok sokkal nagyobb veszteségeket szenvedtek, a brit győzelem „kétségbeejtően szoros” volt – vélte egy szakíró a Guardianben.

A katonai elemző többsége szerint az argentinoknak meg kellett volna nyerniük a háborút, és ha megvárják a júniusi dél-atlanti viharokat, valószínűleg meg is nyerték volna.

A brit fegyveres erők főparancsnoksága történelmének egyik legvitatottabb döntését hozta meg, amikor elrendelte a General Belgrano megtorpedózását.

A Királyi Haditengerészet nukleáris meghajtású tengeralattjárója, a Conqueror 1982. május 2-án, a háború kellős közepén kapott parancsot az argentin haditengerészet cirkálójának elsüllyesztésére. A támadásban 323 argentin tengerész halt meg.

A Belgrano elsüllyesztését a körülmények miatt egyesek háborús bűncselekménynek minősítették. Noha a cirkáló egy nappal korábban megsértette a Nagy-Britannia által kijelölt, 200 tengeri mérföldes, a szigetek körüli tilalmi övezetet, másnap elhagyta a vizeket, és távolodott a Falkland-szigetekről, amikor a végzetes találat érte – idézte fel a történteket a Telegraph. Egy brit lap védelmi szaklap szerint „háború idején a nemzetközi jog szerint a hadviselő hadihajó iránya és helye nem befolyásolja a hajó státuszát", ezért elsüllyesztését jogszerűnek tartja. Mások azonban, köztük néhány brit kommentátor mind a mai napig háborús bűnnek tartja a Belgrano elleni támadást.

A megtorpedózása körüli vitát gerjesztette, hogy a Sun címlapján a Belgrano fényképe mellett öles betűkkel azt írta: „_Megvagy_”. Az elhíresült tudósítás után sokan fordultak el a bulvárlaptól, amely kárörvendően számolt be a háború első halálos áldozatairól. Sokan közülük tizenévesek voltak. Mások „könyörtelennek” nevezték Kelvin MacKenzie szerkesztő döntését a vitatott címlapról.

Argentína a Belgrano megtorlásául két nappal később, május 4-én egy francia gyártmányú Exocet rakéta telitalálatával elsüllyesztette a Sheffield rombolót.

A brit erők 1982. június 12-én érték el a főváros, Port Stanley körüli magaslatokat, majd körülzárták, és blokád alá vették a kikötőt. Rövid csaták sorozata után egyértelművé vált, hogy a várost elvágták a külvilágtól. Két nappal később június 14-én, az argentin erők megadták magukat. A brit uralmat még abban az évben visszaállították.

A falklandi háborúban 650 argentin és 253 brit halt meg. Több százan sebesültek meg mindkét oldalon. Egyikük, a háború brit hőse Simon Weston walesi katona, aki a Sir Galahad fedélzetén tartózkodott Port Pleasantben 1982. június 8-án, amikor a hajót bombatalálat érte. Bőrfelületének 46 százalékán szerzett maradandó égési sérüléseket. A hajó több ezer gallon gázolajat és benzint, valamint lőszert és foszforbombákat szállított. Weston 30 fős szakaszából 22-en meghaltak.

Nagy-Britannia tizenegyezer argentin foglyot ejtett, akik a harcok befejeztével szabadultak ki.

A háború 1982. április 2. és június 14. között zajlott, és 74 napig tartott.

A háború széles körű támogatást kapott Nagy-Britanniában, ahol a nyolcvanas évek elején a gazdasági recesszió, az ipar hanyatlása és csökkenő nemzetközi befolyás nyomta rá a bélyegét. A győzelem radikális változást hozott a brit miniszterelnök hivatali idejében.

„Nagy-Britannia újjáélesztette azt a szellemet, amely az elmúlt nemzedékeket lángra lobbantotta, és amely ma ugyanolyan fényesen világít, mint korábban” – mondta Thatcher a győzelem után a konzervatívok cheltenhami kongresszusán, majd leszögezte: „Megszűntünk visszavonuló nemzet lenni”.

A győzelem Thatcher számára személyes sikert jelentett: a következő évi általános választásokon konzervatív tömörülése 1945 óta a legnagyobb különbséggel nyert régi riválisa, a Munkáspárt ellen, és 359 képviselői hellyel a parlamenti mandátumok 55 százalékát szerezte meg.

Háború a hírekben

Argentínából válogatott haditudósítók repültek rendszeresen katonai gépekkel Port Stanley-be, hogy tudósítsanak a háborúról. Buenos Airesbe visszatérve az újságok és magazinok beszámoltak „a nagyrészt sorkatonai állományú hadsereg hősies tetteiről és sikereiről”.

Az argentin hírszerző tisztek a kormány hivatalos közleményeit alátámasztó információkat szivárogtattak ki. A Gente és a Siete Días című színes magazinok oldalakon mutatták be a lángoló brit hadihajókról készült színes fotókat, amelyek között hamisítvány is akadt. Az egyik legemlékezetesebb szalagcím az Estamos ganando, a Győzünk volt, amelynek a változatait a Gente hetilap később is felhasználta.

Forrás: Twitter
A Sun és a Gente címoldala 1982-benForrás: Twitter

Az Egyesült Királyságból tizenhét újságíró, két fotós, két rádióriporter és három televíziós riporter öt technikus kíséretében hajózott ki a Különleges Egységgel a háborúba. A Lapkiadók Szövetsége 160 jelentkező közül választotta ki őket. Az elhamarkodott döntés eredményeként két olyan újságíró került a haditudósítók közé, akiket kizárólag II. Erzsébet királynő legkedvesebb fia, András érdekelt. A 22 éves herceg több helikopteres bevetésen vett részt, a többi között Exocet rakéták elterelésében és a sebesültek evakuálásában.

AP Photo/Martin Cleaver
András herceg (jobbról a második) a győzelem után a Falkland-szigeteken, 1982 júliusábanAP Photo/Martin Cleaver

A tudósítók műholdas közvetítéssel, lassú faxon és telexen továbbították tudósításaikat. Egyetlen hajón, a Canberrán volt csak faxkészülék, amelyről a háború alatt összesen 202 képet küldtek a szerkesztőségekbe. A vonal olyan lassú volt, hogy egyetlen televíziós képkocka továbbítása 20 percig tartott (egy másodpercnyi televíziós anyag 25-30 képkockából áll), ezért a videokazettákat az egyenlítőhöz közeli Ascension-szigetre szállították, ahol rendelkezésre állt egy szélessávú műholdas kapcsolat. A televíziós tudósítások emiatt általában három hetet késtek.

A falklandi háború nem oldotta meg a szuverenitás kérdését

A két hadban álló fél 1989-ben közös nyilatkozatban helyreállította a kapcsolatokat. Argentína azonban továbbra is igényt tart a Falkland-szigetekre, és ezt a jogát 1994-ben még az alkotmányába is belefoglalta.

Ezzel szemben a 2013-ban megtartott falklandi népszavazáson – három kivételével – a szigetlakók arra szavaztak, hogy a szigetek az Egyesült Királyság tengerentúli területe maradjon. Azaz eredményt az argentin kormány „marketingfogásként” utasította el.

Az Egyesült Királyság és Argentína közötti feszültség 2007 és 2015 között, Cristina Fernandez de Kirchner argentin elnök idején újra tetőzött. Kirchnert kritikusai azzal vádolták: azért szított vitát, hogy elterelje a figyelmet kormánya belpolitikai gyengeségeiről.

Utóda, Mauricio Macri kevésbé konfrontatív utat választott. Elvben fenntartotta Argentína jogát a szigetek szuverenitása felett, de ennél tovább nem ment. Kormányzása alatt oldódtak Argentína és az Egyesült Királyság kapcsolatai.

Az elmúlt hónapokban újra gerjed a feszültség a Falkland-szigetek körül. Februárban Alberto Fernández argentin elnök Hszi Csin-ping kínai elnökkel adott ki közös nyilatkozatot, amelyben leszögezték: Kína „megerősíti, hogy támogatja Argentína követelését a Malvin-szigetek feletti szuverenitás teljes körű gyakorlására”.

„A Falkland-szigetek a brit család része, és meg fogjuk védeni az önrendelkezési jogukat. Kínának tiszteletben kell tartania a Falkland-szigetek szuverenitását” – válaszolta nyomban a brit külügyminiszter. Az Egyesült Királyság „teljes mértékben” elutasítja „a Falkland-szigetek szuverenitásával kapcsolatos kérdéseket” – üzente Liz Truss.

„Ha egyvalami biztos, akkor az az, hogy a Falkland-szigetek nem tartozik Nagy-Britanniához” – jelentette ki válaszul Fernández.

„Argentínát illeti a teljes szuverenitás a Falkland-szigetek felett. Ez a mi földünk” – hangsúlyozta az államfő.